home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Alakul a csoda
Tóth Tibor
2018.09.19.
LXXIII. évf. 37. szám
Alakul a csoda

A bajsai Szegi Lajos Ifjúsági Sakk-klub 2012 novemberében nyitotta meg kapuit a sportág kedvelői előtt.

Az elmúlt hat évet nyugodtan nevezhetjük sikertörténetnek, hiszen a klub a legalsó ligából indult, ma pedig már a harmadosztály táblázatának első helyén található.

A klubalapítást Kocsis Gábor vetette fel, majd az ötlet mellé állt Lakatos Attila és Bacsa Zoltán is, és csakhamar megalakult a sakk-klub a településen. Eredetileg csak gyerekekkel foglalkoztak volna, végül azonban úgy gondolták, hogy egy felnőttcsapatot is beneveznek, akkor még a legalsó ligába. Így a megalakulás után négy hónappal a csapat elindult a Szabadkai Ligában, melyet három évre rá meg is nyert, és a bajsaiak az Észak-bácskai Ligába kerültek. A magasabb rangfokozatban is letették a névjegyüket, hiszen már az első évben a második helyen végeztek a Topolya mögött, és a Cservenka együttesével a Bácskai Ligába jutásért selejteztek. Ezt az akadályt is sikeresen leküzdötték, és a harmadosztályban folytathatták szereplésüket. Egypontos előnnyel meg is nyerték a bajnokság első, tavaszi részét.

— Az elmúlt idény végén a vezetőség úgy gondolta, ha már feljebb jutottunk, akkor erősítsük meg a csapatot, és próbáljunk meglepetést szerezni, hiszen egy kis falu újonccsapatával előzetesen nem sokan számoltak. A tapasztalt topolyai Tomik Lajossal és a szabadkai FIDE-mesterrel, Boris Žegaraccal bővült a keretünk, a meglepetés pedig sikerült, hiszen a bajnokság első részét a táblázat élén zártuk. Sorsolásunk kiváló, mivel az ősszel gyengébb ellenfelekkel ülünk asztalhoz. Nagy esélyünk van részt venni a II. ligába jutásért rendezendő selejtezőn, melyen az újvidéki körzetből kapnánk ellenfelet. A magasabb liga sok pénzbe kerülne, de a jelenlegi csapattal — melynek tagjai Oliver Pardić FIDE-mester, egyúttal csapatkapitány, Mészáros Béla FIDE-mester, Boris Žegarac FIDE-mester, Solymosi András, Tomik Lajos, Nagy Alex, Brindza Dezső, Kovacsics Szasa, Kocsis Gábor, Lakatos Miklós, Bacsa Zoltán, Lakatos Attila és Dorogházi Ottó — megpróbálnánk a II. ligát is — mondta Lakatos Attila, a Szegi Lajos Sakk-klub felügyelőbizottságának elnöke.


Az éllovas bajsai sakkozók

A Bácskai Liga csapatai közül Bajsa szinte a legkisebb település, hiszen szabadkai, apatini, kucorai, topolyai, verbászi, zombori, kúlai, bezdáni és bácskossuthfalvi sakkozókkal kell versenybe szállnia. Az egyetlen remit Apatin ellen érte el, habár az is egy megnyert mérkőzés volt, a közvetlen riválist, a kucorai csapatot pedig 4,5:1,5 arányban legyőzte.

A faluban a foci a legnépszerűbb sportág, viszont a kiváló eredményeknek köszönhetően a sakk is egyre nagyobb teret hódít. A hazai mérkőzésekre rendszerint telt ház előtt kerül sor a könyvtár melletti épületben, a falu központjában. Az utánpótlásra is gondolnak, így minden év szeptemberében a gyerekek számára sakkiskolát indítanak. Az egyik legnagyobb ígéret Lakatos Miklós, aki beépült a felnőttek közé, a lányok közül pedig Bilicki Dianna és Horváth Andrea emelhető ki, ők saját korosztályukban szintén kiváló eredményeket érnek el.

— Az idei sikerek közül Solymosi András oromi tornagyőzelmét említeném meg, valamint Lakatos Miklóst, aki megnyerte a szabadkai körzeti és a községi iskolás sakkbajnokságot, az országos megmérettetésen pedig csak belgrádi, újvidéki és niši versenyzők előzték meg. Korábban játszott a korosztályos Európa-bajnokságon is Újvidéken. A sakkiskolánk, Kocsis Gábor vezetésével, heti két alkalommal várja a sakk iránt érdeklődőket, jelentkezni Kocsis Gábornál és Bacsa Zoltánnál, a klub alelnökénél lehet. Évente három rapid tornának adunk otthont, melyek közül a legjelentősebb a Szegi Lajos-emlékverseny, melyet márciusban rendezünk meg.


Lakatos Miklós (jobbról) a 2015. évi Európa-bajnokságon a spanyol bajnok ellen

Egy sakk-klub működtetése jóval kevesebb anyagi eszközt emészt fel, mint egy fociklubé, de azért költségek itt is vannak. A ligába való nevezést és a bírókat fizetni kell, sakktáblákról és digitális sakkórákról is gondoskodni kell, ahogyan az utazások is pénzbe kerülnek. A bajsai sakkozók a Topolyai Községi Sportszövetségtől, az önkormányzattól, Bajsa helyi közösségétől, valamint több magánvállalattól és magánszemélytől kapnak támogatást. A Bácskai Ligára elegendő ennyi támogatás, a II. ligára azonban minden valószínűség szerint ennél több kell, hiszen ott az egész bajnokság valamelyik vidéki város szállodájában egy hét alatt bonyolódik le.

— A II. ligába való bejutás esetén meg kell barátkoznunk az új rendszerrel, a formánkat pedig arra az egy hétre kell időzítenünk. Különösebb elvárásunk nincs, néhány ponttal már elégedettek lennénk. Minden játékosnak esélyt adnék, hogy legalább egy II. ligás meccsen asztalhoz üljön. Na de előbb nyerjük meg a Bácskai Ligát, jussunk fel a II. ligába, és akkor majd meglátjuk, hogyan tovább.

A bajnokság őszi idénye a hétvégén rajtolt, a nyitányon a bajsai együttes a topolyai csapatot fogadta lapzártánk után.


A képek forrása: Szegi Lajos Ifjúsági Sakk-klub

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..