Akit a szerelem sodort Izraelbe

Akit a szerelem sodort Izraelbe

Beszélgetés Erős-Hajdu Szilviával, az Új Kelet című, magyar nyelvű hetilap főszerkesztőjével

Erős-Hajdu Szilviával Békéscsabán, a Kárpát-medencei magyar újságírók összejövetelén találkoztam, ahol ő afféle kakukktojásnak számított, hiszen az Új Kelet hetilap főszerkesztőjeként Izraelből érkezett. Neki is számos kérdése volt a különféle régiókban élő kollégákhoz, de mi sem rejtettük véka alá a kíváncsiságunkat.

Szilviának több diplomája is van, gazdasági újságíró, művelődésszervező és marketinget is tanult. Férjével, aki szintén Magyarországról származik, Tel Aviv egyik elővárosában, Petah Tikván élnek.

Amikor leültünk beszélgetni, az első kérdésem természetesen az volt, hogyan került Izraelbe.

— Engem a szerelem vitt ki. 2005-ben Skype-on keresztül konferenciabeszélgetést bonyolítottunk le, utána felhívott egy fiatalember Izraelből. Elkezdtünk ismerkedni, három hónapig beszélgettünk, aztán felültem a repülőre, hogy élőben is megnézzem, kivel barátkozom. Ezután már csak csomagolni utaztam haza.

Mit tudtál az országról?

— Az első benyomásom az volt, hogy nem akarok ott élni. 1999-ben egy hajóúton jártam, ami Görögországból indult Rodosz, Ciprus és Izrael érintésével. Éppen akkor olvastam egy könyvet, aminek A muzulmán nők kilenc arca volt a címe. Borzasztóan felháborodtam azon, hogy a nők a Közel-Keleten mennyire el vannak nyomva. Izraelben viszont azt láttam, hogy a lányok is lehetnek katonák, ami tetszett nekem, de aztán a Siratófalnál azzal szembesültem, hogy a férfiaknak egy szép nagy helyet alakítottak ki, a hölgyeknek pedig egy kicsivel kellett beérniük. Turistaként nem feltétlenül ugyanazt látja az ember, mint később, amikor ott él.

• Amikor a költözés mellett döntöttél, remélted-e, hogy el tudsz majd helyezkedni?

— Nekem egyenes utam volt. Amikor ugyanis elmentem a leendő férjemet megismerni, az Új Kelet c. lapnál éppen munkatársat kerestek. Bementünk a szerkesztőségbe, a főszerkesztőnek tetszett az, amit addig csináltam, s azt mondta, ha már ott leszek, menjek be. Így is történt. Tulajdonképpen leszállt velem a repülőgép, és másnap már dolgoztam is.

• A férjed zsidó származású, de te nem vagy az, később mégis főszerkesztő lehettél?

— Én sem származom vallásos családból, és a férjem sem. Ez nem feltétlenül előny Izraelben, de az ezzel kapcsolatos megjegyzéseket a munkámmal, a teljesítményemmel felül tudom írni. Az újságban megjelenő vallási témákhoz van szakértő segítségem, de nem ismeretlen számomra a zsidó vallás, az ünnepek, hiszen benne élek. Ráadásul nőként sem egyszerű ilyen felelősségteljes feladatot ellátni, hiszen az izraeli sajtóban főszerkesztői szinten kevés a nő. Elmondhatom, hogy meg kellett harcolni a pozíciómért.

• Milyen az izraeli magyar közösség?

— A statisztikai adatok alapján körülbelül 250 ezres magyar gyökerű közösségről beszélhetünk. Ezek az emberek azt vallják, valamilyen szinten kapcsolódnak a magyarsághoz. Közöttük nagyszámban vannak második, harmadik, sőt negyedik generációs magyarok is, akik nem őrzik a magyarságukat, nem írnak, nem olvasnak, nem beszélnek magyarul, különösebben nem érdeklődnek a magyarországi események iránt. Szerencsére van egy jó hagyomány az izraeli társadalomban, hogy a nagyszülők általában megmutatják a gyökereiket a gyerekeknek, elviszik őket Magyarországra, azokba a városokba, ahonnan származnak. A Petah Tikva-i magyaroknak van egy idősebb korosztályuk, akik a hetvenes-nyolcvanas években nagyon aktív klubéletet folytattak. Ezek 250-300 személyes klubok voltak anno, de sajnos, kopik a tagság, korosodnak az emberek, nem tudnak eljutni a rendezvényekre, a fiatalokat pedig ez a tevékenység nem köti le. 2009-ben, amikor visszaérkeztem Izraelbe, és lassan az Új Kelet főszerkesztője lettem, elkezdtük egy új csapat építését, megcéloztuk azokat a 35-40 éveseket, akik beilleszkedtek az ottani társadalomba, de érdeklődnek a magyar gyökereik iránt, keresnek magyar barátokat, és létrehoztunk az Izraeli Magyarok Bohémélet Asztaltársaságát. A mi példánkon felbuzdulva többen is elindultak, ma már létezik az Izraeli Magyar Szabadidőközpont, ahol éppen most indítottak filmklubot, működik a Drory izraeli magyar könyvtár, Eilaton is újra nekifutottak a csoport képzésének és fent északon is alakul egy új magyar társaság. Jelenleg az új bevándorlók hiányával is küzdünk, hiszen az elmúlt években csak évi 120-an érkeznek. A magyar közösséghez tartoznak még azok az időseket ápoló személyek, akik Magyarországról vagy a magyarlakta területekről érkeznek. Mintegy 4000-en vannak Izraelben, ők azonban sokkal kötöttebbek, hiszen idős embereket gondoznak, nem mindig tudnak elszabadulni a munkájuktól.

Mi egy kicsit más viszonyban vagyunk, mint a Magyarországon kívüli magyarság. Nekünk életbevágó, hogy az ivrit nyelvet tökéletesen beszéljük, és munkahelyet találjunk magunknak. Az idősebb korosztály amellett, hogy nagyon sokat olvas, valójában ezekben a klubokban őrzi meg a magyarságát. A fiataloknak viszont a világháló az elsődleges információforrásuk. A virtuális térben sok magyar csoport működik, tartják egymással a kapcsolatot. Mi azt láttuk, hogy hiányzik az a közösségi forma, ahol összejönnének az emberek. Igénylik ezt, annak ellenére, hogy az interneten lehet magyarul csevegni, magyar könyveket letölteni.

• Ezekben a klubokban megszervezik-e az anyanyelvápolást a gyermekek számára?

— Inkább próbálkozásaink vannak. Mivel ezekben a kisebb közösségekben, a klubokban a gyerekek látják, hallják, hogy a szüleik magyarul beszélnek, magyar filmeket néznek, fontosnak tartjuk, hogy ők is tudjanak magyarul. A vegyes házasságokban, ha az egyik fél izraeli és nem tud magyarul, a gyerekekkel is héberül beszélnek, ha viszont magyar a pár, akkor otthon általában magyarul kommunikálnak, a gyermekek pedig csak az óvodában és az iskolában találkoznak az állam nyelvével. Mi is tervezünk nekik különféle játékos rendezvényeket, ahol például magyar mondókákat hallhatnak, novemberben viszont gyermekszínjátszó csoport indult, amelynek keretében magyar népdalokat is tanulnak.

• Mit kell tudni az Új Kelet című újságról és van-e például az izraeli magyaroknak rádió- és tévéműsoruk?

— Az Új Kelet hetente jelenik meg 2500 példányban, s a példányszámnak mintegy tíz százaléka a világ különböző pontjaira jut el. A magyar zsidók összetartóak, érdeklődnek az anyaország hírei iránt — anyaországon most Izraelt értem —, és kíváncsiak a magyar vonatkozású eseményekre is. Van két-három magyarországi és egy ausztráliai tudósítónk, de az újságíróink többsége Izraelben él. Tévéadás nincs, a Kol Izrael rádiónak van magyar nyelvű adása, mindennap, este fél tíztől mintegy 20 perces hírműsort sugároz.

• Ti most már Izraelben kívánjátok leélni az életeteket, vagy gondolkoztok még a visszatérésen?

— Mi most már úgy véljük, Izrael a számunkra és a gyermekeink számára a megfelelő élethelyszín, ott érezzük jól magunkat, ott szeretnénk eltölteni a hátralevő életünket.

• Mivel gyakran hallunk merényletekről, muszáj megkérdeznem: nem csökkenti-e ez az ottaniak biztonságérzetét?

— Mivel a világ legjobb hadserege vigyázz ránk, a külső támadásoktól nem tartunk. Cézári módon várjuk a békét, vagyis háborúra készülünk, de ezt a hétköznapi ember nem érzi. A belső támadásokkal már más a helyzet. Az izraeli—palesztin béketárgyalások miatt felfokozott a hangulat, a békefolyamat elősegítésére Izrael több, korábban terrorizmus miatt letartóztatott palesztint szabadon engedett, ezek egy része visszatért az „ipar”-ba. Habár amióta felépült az országon belüli biztonsági kerítés, azóta a heti egy merényletről havi egyre csökkent a támadások száma, de ez még mindig túl sok. Sajnos, éppen a beszélgetésünk hetében három embert öltek meg palesztin merénylők. Ennek ellenére nincs hisztéria Izraelben, ez a mindennapjaink része. Legtöbbször nem is gondolunk rá.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink