Például az is, hogy éles eszű, valamint jó és gyors döntéseket tud hozni. Ennek köszönheti mérhetetlen vagyonát. Viszont egy ilyen gazdag embernek a téves meglátásai a vagyona mértékével arányos károkat okozhatnak.

Nyílt társadalom, de mennyire nyílt?

Karl Popper a második világháború idején Új-Zélandon élve górcső alá vette filozófus elődeit, és Platóntól kezdve a historicizmuson át Hegelig, Marxig többeket súlyos és jogos kritikával illetett. Ennek a könyvnek akkoriban meg is kellett születnie, hiszen embertelen rendszerek működtek, melyeknek az volt a közös nevezőjük, hogy ellenségként tekintettek a nyitottságra, sőt, a szabadságra is.

Van valami sorsszerű abban, hogy ez a könyv az 1930-ban született Soros György kezébe került, aki 1945-ben megtapasztalta, milyenek is ezek az embertelen társadalmak, és joggal gondolta, hogy ellenszerük a nyitottság, a nyílt társadalom. Gondolkodásában azonban nem ment elég mélyre, és ezt nem csak azért mondom, mert Slavoj Žižek, korszakunk egyik legbefolyásosabb filozófusa megírta, hogy egy teljesen nyílt társadalom elképzelhetetlen. És valóban: ahhoz, hogy egy társadalom társadalom legyen, definiálni kell a határait — szellemi, kulturális, illetve akár még földrajzi értelemben is.

Az ógörögöknek két nagyon jó szavuk volt erre: a démosz és az ethnosz. A démoszba tartozott mindenki, akinek polgárjoga volt egy poliszban (léteztek athéniak, spártaiak, korinthosziak stb.). A démosz tehát egy politikai egységhez kötődött, az ethnosz fogalma viszont kiterjedt, és magában foglalta az egész görögséget. Azokat, akik leálltak az egymás elleni háborúkkal, amikor olimpiát tartottak, akik szót tudtak érteni egymással, és akik a makedónokat már csak félig tartották görögnek, a trákokat pedig egyáltalán nem. Egyszóval: valahol határt kell húzni.

Szép és nemes gondolat esélyt adni az esélyteleneknek, segíteni azt, hogy a szegények, elesettek jó oktatást kapjanak — azok is, akik zavaros országokban élnek —, de nem mindegy, hogyan tesszük ezt.

Villámgyorsan el lehet gondolkodni azon, hogy Európa lakossága öregszik, és valahonnan pótolni kell a munkaerőt. Magától értetődő, hogy azokat kellene befogadni, akik jönni szeretnének. Csakhogy ez nem így működik, sem elméletben, sem gyakorlatban. Tehát elsőre, a jó szándékot feltételezve, azt mondanám Soros Györgynek, hogy gondolja át még egyszer ezt a migrációs praxist, amelyet támogat, mert nem jó. Nem jó senkinek — sem az érkezőknek, sem a befogadóknak.

A szűkösség pszichológiája és a kultúrsokk

Egy migrációs folyamatnak, ha nem gondolják át, és ha gyorsan akarnak nagy embertömegeket mozgatni, borítékolható a kudarca, főleg akkor, ha a háborúk és a nincstelenség elől rengetegen menekülnek.

A szegénység és a szegénység érzése borzasztó lelki állapotba tudja hozni az érintetteket. Így van ez a Közel-Keleten, Afrikában és bárhol a világon. Ilyenkor az ember hajlamos légvárakat építeni, és elhinni, hogy itt vagy ott a Kánaán várja. Viszont az erőszakra is hajlamos. Nem lehet racionális érvekkel élni, elmagyarázni, hogy tévednek, cáfolni a pontatlan információkat, mert a Kánaán, az aranykor ígérete nem a ráció szférájából érkezik, hanem mélyebbről, az érzelmek világából. Igaz, hogy az emberiséget a jobbnak a keresése viszi előre, de az, ami a migránsokkal történik, nem az a bizonyos „jó”. Valójában egy illúziót adnak el nekik, hogy Maliból, Nigerből vagy Szíriából elinduljanak az ismeretlenbe. Ez nem működhet. Ha beszélnék Soros Györggyel, megkérdezném, hogy miért adja a pénzét ilyen illúzióárulóknak. Miért nem fekteti be valahova máshova, amivel hatékonyabban segíthet az elesetteken?

Gondoljunk csak a 2016-ban Franciaországban fellángoló elégedetlenségre, mely égő autókat és teljes anarchiát eredményezett a külvárosokban. Röviden összefoglalva az történt, hogy a munka piacáról kiszoruló, illetve a városok peremére került szenegáliak és más nyugat-afrikaiak lázadásba kezdtek. Ezeknek az embereknek a szülei még egy olyan Franciaországba vándoroltak be, ahol szükség volt a munkáskézre, csakhogy az ipar azóta megváltozott, egyre kevesebb „élő munkát” igénylő műveletre van szükség, az Afrikából érkezők pedig ott maradtak Franciaország külvárosaiban, azaz már sehova sem tartoztak. Nem voltak igazán franciák, hiszen nem jártak elég jó iskolákba, nem birtokolták az ahhoz szükséges képességeket, hogy munkát kaphassanak a gyorsan változó társadalomban. Afrikába viszont nem mehettek vissza, hiszen Franciaországban születtek, idegen volt nekik az afrikai táj, az ottani emberek. Nem tartoztak sehova. Nekik is lehetett volna segíteni, viszont a franciaországi hatóságok nem nagyon tudtak mit kezdeni velük, és erő bevetésével fékezték meg őket. Figyeljük meg, mindkét fél erőszakot alkalmaz, ami a kultúrsokk következménye. Ha beszélnék Soros Györggyel, megkérném rá, hogy gondolkodjon el a kultúrsokk kérdésén.

Politikai iszlám — a teljes kudarc

Az európaiakat manapság nem elsősorban az afrikai menekültek aggasztják — noha minden becslés szerint az afrikai demográfiai helyzet fog drasztikusan változni —, hanem a közel-keleti migránsok. A nagyhatalmak az arab tavasz idején, azaz 2011-ben próbálták befolyásolni a muzulmán világot, ez a „befolyásolás” pedig bizonyos esetekben brutálisra sikeredett, és folyamatos zűrzavart okozott. Líbia és Szíria látványosan omlott össze.

Akik tanultak történelmet, talán emlékeznek rá, hogy nagyjából a VII. században Damaszkusz, majd a VIII. század közepétől Bagdad volt a földkerekség leggazdagabb civilizációjának központja. Az a muzulmán alapon építkező társadalom intellektuális és anyagi értelemben is a leggazdagabb volt. Mégis, valami történt, és ez a társadalom nem tudott tovább fejlődni. Területei nagyrészt az oszmánok birtokai lettek, hogy aztán a XIX. században megszülessen a politikai iszlám. Ezek után a térség európai államok protektorátusa lett. A politikai iszlám lényege, hogy a Korán betűire alapozott társadalmat akarnak létrehozni. Ez azóta sehol sem sikerült, de minden kudarc után vissza akartak térni egy nagyjából 1300 éve keletkezett, önmagában nagyszerű irathoz, miközben az újdonságokra, az azóta történt változásokra nem vagy rossz perspektívából gondoltak. Kemal Atatürk szakítása a kalifátus eszméivel Törökországot előre vitte, máshol az olajmilliárdok tartják életben a teljesen életidegen társadalmakat, megint máshol pedig a politikai iszlám a folyamatos sikertelenség okozója. Mindennek megvan a lecsapódása, a politikai iszlámból egyesek frusztrálódnak, és átsodródnak a terrorizmusba, melynek már nincs sok köze a Koránhoz sem.

Egyébként a Korán is, meg a Biblia is egy életbarát könyv, az életet, az embert tekinti a legfőbb jónak, az viszont már egy más kérdés, hogy ha elég hosszú egy szöveg, akkor abban bármire találhatóak indokok, „alapigék”. Ha valaki gyűlöletet akar kelteni, megteheti azt a Bibliával is, a Koránnal is, filozófusok könyveivel is, és sok mással. Aki gyűlöletet akar kelteni, szinte bármit felhasználhat.

A muzulmán társadalmak tehát nagyjából másfél évszázadot vesztegettek el a működésképtelen politikai iszlámra, melyből sokaknak csak egy kiútjuk volt: vendégmunkásnak lenni valahol Európában. Egyvalamit azonban kihagytak a számításból a bevándorlók is, és Soros úr is: Európa lakossága valójában nem túl gazdag. Fekete-Afrikához viszonyítva persze gazdag, viszont egy nyugat-európai átlagpolgár is adósságokban úszik (autó, lakás). Szorgalmasan kell dolgoznia, mert a bankok is szorgalmasan dolgoznak, és aki nem tudja fizetni a részleteket, az magára vethet. A nyugati városok rendezettsége, az, hogy kaphatóak csicsás okostelefonok, és hogy ilyen vagy olyan metróhálózat van, ne tévesszen meg senkit. A metrón a legtöbben dolgozni járnak, keményen, mert sok más választása egy európai „bennszülöttnek” sincs. Ellenben a városok reprezentáns épületei, a kölcsönre vett luxusautók megtévesztik az Európáról mit sem tudó tömegeket. Egyszerűen eltakarják a valóságot előlük. Közben pedig a Közel-Keleten mindig akad valaki, aki visszatér a tiszta forráshoz, hogy a politikai iszlám egy új kísérletébe kezdjen. Ha beszélnék Soros Györggyel, megkérdezném, miért nem kezd valamit ezzel a helyzettel. Miért nem gondolkodik azon, hogy a közel-keleti hagyományok mellé az újabb korok szellemét is elvigye? Miért nem gondolkodik azon, hogy bizonyítsa: a Korán meg a fejlődés összeegyeztethető, és a módszerben van a hiba, ahogy a Koránt használják.

A gyors megoldás nem megoldás

Én nem ismerek a világtörténelemben olyan sikeres migrációt, amely gyorsan eredményt hozott, és amelyből mindenki győztesen került ki. Ha a nemzetállamok kialakulását nézzük, bizony nyögvenyelősen születtek meg, és ezenkívül egy sor diplomáciai trükköt, drasztikusabb esetekben pedig erőt, sőt, erőszakot is be kellett vetni. Gyors megoldás tehát nincs, ezt meg kellene értenie mindenkinek. Persze tudom, hogy az afrikai Száhel-övezetben, a szomjan halás küszöbén, ez szinte lehetetlen, és azt is értem, hogy a hidegfejű mérlegelés nem nyerő, ha valaki egy olyan városban él, amelyet minden irányból bombáznak.

Nyugat-Európában valószínűleg nem vennék zokon, ha több millió indiai programozó vagy hallgatag, kínai munkás jelenne meg, aki szorgalmas és pontos. Ez a szorgalmasság és pontosság, az idő hiánya okozta az európai demográfiai nihilizmust, hiszen minden előtt ott van a pénz. Az emberek templomba többnyire nem járnak, ám bankba évenként legalább néhányszor muszáj elzarándokolniuk, még akkor is, ha a legújabb e-banking szolgáltatásokat használják. Azoknak a munkaköröknek a száma pedig, amelyeket az európaiak méltatlannak találnak, egyre növekszik, miközben a felfelé való törekvésben az emberi életek a semmibe jutnak, hogy egy pénzember fejében villámgyorsan kiérlelődjön a megoldás.

Ezek a gondok azonban nem gyorsan keletkeztek. Az európaiak semmilyensége, a vallás elhagyása, a hagyományos kultúra semmibe vétele is megértést igényel. Egy élhető, európai életforma fenntartásának kérdése pedig megoldásért kiált. Vajon mi lehetne ez a megoldás? Vajon van-e az európaiak által megválasztott politikusoknak elégséges morális és intellektuális kapacitásuk? Vajon van-e egyáltalán kapacitás arra, hogy egyesek európai, sőt, világméretekben gondolkodjanak? Vajon hogyan használhatná a pénzét egy milliárdos, hogy ne a helyzetet fokozza? Vajon John Nash játékelmélete alkalmazható-e a világpolitikában, hogy a vezérlődinamika „win-win” (mindenki számára nyerő) megoldást hozzon?

Nos, ilyeneket kérdeznék Soros Györgytől, és tisztelettel emlékeztetném: akinek több jutott, annak a felelőssége is nagyobb.