home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Akik végigdúlták Európát
Brasnyó Zoltán
2013.12.04.
LXVIII. évf. 49. szám
Akik végigdúlták Európát

Ha Angliára gondolunk, manapság már nem elsősorban a komornyikok, a rendezett kertek, az úri kisasszonyok és az ötórai teázások jutnak eszünkbe. A szigetországban felnőtt egy generáció, mely számára a huszadik század bizonyos értelemben éppoly keserű és sorsfordító volt, mint amilyen nekünk, magyaroknak. Megnyerték ugyan a második világháborút, mégis azt kellett látniuk, hogy a gyarmatbirodalom széthullik, identitásuk és büszkeségük pedig alapjaiban rendül meg.

Anglia adta a világnak a focit, később pedig egy másik, sokkal rettenetesebb dolgot is — a futball-huliganizmust. A düh, a több évtizeden át elnyomott indulatok szülte érzések hatására a kiábrándult fiatalok világszerte „törzsek”-be verődtek. Olyan közösségekbe, amelyek törvényei egyszerűek, mégis véresek, radikálisak és kíméletlenek.

A foci egy csodálatos, mindenki szívét megdobogtató játék, és számomra sohasem volt érthető, hogy bizonyos csoportok miért használják az erőszak gyújtózsinórjaként. A dolgok nyitja talán a meg nem értett fiatalok személyes élettörténetében, a csalódott, elkeseredett és tanácstalan, lázadni kényszerülő ifjúságban van — a pszichológusok elméletei szerint legalábbis.

Az 1960-as években a futballhoz és a szurkolói csoportokhoz köthető bűncselekmények száma megkétszereződött. A társadalomtudósokat, a szociológusokat és a rendőröket is váratlanul érte az új jelenség. A fékevesztett erőszak egy teljesen új dimenziója nyílt meg. Angliának olyan méretű agresszióval és pusztítással kellett szembenéznie, amely addig példátlan volt a történelemben. Az angol focihuligánok közösségei, a „Firm”-ök (cégek) olyan szurkolói csoportok, amelyek életre-halálra küzdenek a lelátókon. Az igazi háború pedig általában a meccs után kezdődik. James Bannon, aki a nyolcvanas években rendőrként beépült a Millwall csapat The Bushwackers nevű rettegett huligánbandájába, nemrégiben könyvet írt tapasztalatairól. „A fiatalok le sem tagadhatták volna a történelmi hősidők normann múltját, a viking harci szellem sejtekbe kódolt továbbélését a huszadik században” — írja Bannon, aki arról is szól, hogy nagyon gyorsan befogadták az általa megfigyelt csoportba, és rendkívül nehéz volt megőriznie valós személyiségét. Tagja lett egy olyan közösségnek, amely szerette, becsülte és tisztelte őt.

A huligánok könyörtelen, ugyanakkor összetartó, testvériségen alapuló világát számos film feldolgozta már. James Bannon a kilencvenes évek elején az I.D. — Személyazonosság című angol mozi forgatókönyvében írta meg élményeit, miközben ekkor még szó sem volt róla, hogy igaz történetként mutatják be az eseményeket. A Philip Davis által rendezett alkotásban teljesen ismeretlen szereplőgárda vonult fel. A főszerepet Reece Dinsdale játszotta. Önöknek sem ismerős a neve, ugye? Nem csoda, hiszen televíziós színész, csakúgy mint az összes többi szereplő. Ennek ellenére zseniális kultikus film lett a huligánbandák világát realisztikusan, angol módra, „hazai pályá”-n bemutató Személyazonosság. Nyers erőszak, felrobbanó lelátók, halálos összecsapások a Manchester City, a Chelsea, a West Ham és a Millwall szurkolóbandái között. Az erőteljes mozi még az angolokat is meghökkentette megjelenésekor.

A másik ismert alkotásban, a futball-huliganizmus világát egy kissé drámaibban bemutató Green Street Hooligansban egy régi ismerős, Zsákos Frodó, azaz Elijah Wood tűnik fel. A film 2005-ben, tíz évvel a Személyazonosság után látott napvilágot. A Harvardról kipenderített fiatalt Londonba való költözése után egy szurkolóbanda veszi szárnyai alá. A csapat soraiban a fiú úgy érzi, hogy végleg befejezte útkeresését. A történet előrehaladtával Elijah Wood egyre keményebb és határozottabb lesz. A félszeg értelmiségi fiatalember a sorozatos utcai harcok következtében egyre komorabbá és érzéketlenebbé válik. Szerintem azonban nem a megfelelő színészt választották ki a szerepre — talán azért, mert számomra Elijah Wood mindörökké Zsákos Frodó marad a Gyűrűk urából. A Green Street Hooligans sem csak a szurkolóknak készült alkotás — focit mindössze talán háromszor látunk benne.

E filmeket, illetve a témában készült egyéb alkotásokat is azok figyelmébe ajánlom, akik a tomboló erőszakon kívül arra is kíváncsiak, hogy mit nyújt ez a világ azoknak, akik vértestvérként, életre-halálra kitartanak mellette.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..