home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Akiben minden megvan a sikerhez
Zvekán Péter
2014.04.02.
LXIX. évf. 14. szám
Akiben minden megvan a sikerhez

Az előadók élettörténetét olvasgatva rá kellett jönnöm, hogy amikor valaki nagyon ismertté válik, akkor vagy hatalmas tehetsége párosul nagy kitartással, vagy hatalmas zeneipari gépezet áll mögötte. Kovács Ákos a tökéletes példa arra, hogy milyen sikereket lehet elérni úgy, ha egy emberben megtalálható a zeneszerző, a szövegíró, az egyedi hang és az üzleti érzék. Ennek ismeretében csak idő kérdése volt, hogy Ákos mikor válik Magyarország egyik legjelentősebb zenei figurájává.

Nem ritka, hogy valaki tizenkilenc évesen zenekart alapít. Ákos is ezt tette: 1987-ben létrehozta a Bonanza Banzai nevű együttesét, és két évvel később megírta az Induljon a Banzai című dalt. Azt a szerzeményt, amelyet napjainkban is játszanak a rádiók. Szerintem felfoghatatlan lehet egy magyarországi fiatal számára, hogy huszonegy évesen ilyen slágert alkot. A zenekar hangzása a Depeche Mode-éhoz hasonlatos, így nem meglepő, hogy sokszor nevezték őket a magyar Depeche-nek. Az együttes összesen hét stúdió- és két koncertalbumot adott ki, és végül hatévnyi munka után, 1994-ben feloszlott.

Persze a tehetség nem vész el, így Ákos szólókarrierbe kezdett. Az évek bebizonyították, hogy jó döntést hozott, hiszen azóta tizenhét magyar és hat angol nyelvű albumot készített. Nem mellékesen: a magyar kiadványok többsége aranylemez lett, és több platina is van köztük. Magyarországon albumaiból egymillió példány kelt el. Hihetetlen eredmény ez egy ilyen pici ország esetében, főként ha még azt is számításba vesszük, hogy az internetes zeneletöltés következtében évről évre kevesebb lemezt lehet eladni.

Az elmúlt évek alatt számos országjáró turnén több száz élő koncertet adott. Magyarországon kívül koncertezett például Barcelonában, Amszterdamban, Brüsszelben, Londonban pedig több alkalommal is. Fellépéseiről tudni kell, hogy elképesztően drágák. Először is azért, mert Ákos teljes színpadtechnikával és profi csapattal, szakképzett műszaki emberekkel dolgozik. Többször kérték, hogy csináljon olcsóbb, mondjuk unplugged koncertverziót, ő ezt azonban nem vállalta. Szerinte a zenéje az általa választott technikai háttérrel szól jól — ez viszont pénzbe kerül. Hogy legyen egy kis viszonyítási alapunk: színpada akkora, hogy ha azt felállítanák a kishegyesi Dombos Fest helyszínén, akkor a hátsó löszfaltól a tér közepéig, a tábortüzek helyéig érne.

S mint ahogyan az a rendkívül tehetséges emberek esetében lenni szokott, Ákos sem csupán a zenében éli ki kreativitását. Például verseket ír, eddig öt kötete jelent meg, saját videoklipjeit is ő rendezi, szerepelt A Nagy Könyv című olvasást népszerűsítő televíziós kezdeményezés egy filmjében, dolgozik színházban, és irodalmi felolvasóesteken is fellép. Színházi munkásságáról érdemes kiemelnem, hogy a Vígszínházban bemutatott Baal című Bertolt Brecht-darabnak ő szerezte a zenéjét — Eszenyi Enikő felkérésére. Saját verseiből A hét parancsszó címmel hangjátékot készített a legendás Kaszás Attilával, 2002-ben a budapesti Terror Háza, 2006-ban a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum kiállításához komponált tárlatvezető zenét.

Ákost valószínűleg még azok is hallgatták, akik nem tudtak róla: a gyerekek. A Tarzan című Disney-filmhez ő készítette el ugyanis Phil Collins dalainak magyar fordítását, és ő is énekelte fel őket egy müncheni stúdióban.

Remélem, sikerült elérnem, hogy a kételkedők is megértsék, miért ez a rendkívüli ember Magyarország egyik legkiemelkedőbb előadója. Hiszen láthatják: rengeteg tényező szükséges ahhoz, hogy valaki ennyire sikeres legyen.       

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..