home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Aki fekete-fehérben látja a világot
Cérna Lenke
2017.07.17.
LXXII. évf. 28. szám
Aki fekete-fehérben látja a világot

Közvetlen, mosolygós, kedves és nyitott — ilyennek ismertem meg Görög Noémi zongoraművésznőt, akivel egy kávézóban beszélgettünk.

A fiatal, szabadkai tehetség rangos külföldi fellépéseket, nemzetközi elismeréseket és számos élményt köszönhet a zenei pályafutásának. Büszke lehet magára, hiszen nemrégiben Brüsszelben koncertezhetett, abban a helyiségben, ahol nagy zeneművészek szoktak megfordulni. A Marcel Hastir festőművészről elnevezett, különleges hangulatú galériában nyitott szívű közönség és vastaps fogadta a Görög testvérpárt. A beszélgetésből nemcsak a zongoraművészt ismerhetik meg, hanem magát Görög Noémit is, és az is kiderül, hogyan fér meg két dudás egy csárdában, vagyis két zongorista egy hangszer mellett.

* Vissza tudsz emlékezni, hogyan szeretted meg a zenét?

— Amikor gyerekek voltunk, anya rengeteget dalolt — így altatott el bennünket. Tagja volt az Égető Gabriella tanárnő vezette Pro musica kamarakórusnak, mely noha amatőrtársulat volt, de megkockáztatom, hogy európai színvonalú produkciókat hozott létre. Nálunk tehát mindig nagy volt a zene szeretete.

* Egy korábbi interjúdban olvastam, hogy végül is az inflációnak köszönheted, hogy zongorista lettél. Ez valóban így van?

— Igen. Az úgy történt, hogy a nagyanyám spórolt, ahogyan mindenki más is, aki tehette. A ’90-es évek elején viszont az infláció őrületes dolgokat művelt a pénz értékével. A nagyim szerette volna megmenteni a megtakarítását, ezért úgy gondolta, a pianínó egy olyan befektetés, amelyet aztán ismét pénzzé lehet tenni. Talán az is megfordult a fejében, hogy jó volna, ha az egyik unokája megtanulna játszani rajta. Nagyon sokáig megvolt, és talán emiatt választottuk én és a húgom is a zongorát. Hogy zeneiskolába fogunk iratkozni, az nem volt kérdés. Ezenkívül jártunk még balettiskolába és mindenhova, ahova a kislányokat küldeni szokták. De hogy végül a zongorázás lesz a szakmánk, azt kisgyermekként még nem tudtuk.

* A húgod, Görög Enikő is zongoraművész lett. Hogyan fér meg két dudás egy csárdában?

— Amikor kicsik voltunk, gyakran veszekedtünk, hogy ki ül oda a hangszerhez. Később azonban ezt kinőttük, most már szépen együttműködünk. Köztudomású, hogy ebben a szakmában a rivalizálás, az egymás elnyomása, az én érdekem nem a te érdeked hozzáállás nagyon domináns. Nos, amikor eljött az az idő, hogy úgyszólván felnőttünk egymáshoz a zenében, akkor elkezdtünk együtt játszani. Szerencsére elég nagy volt köztünk a korkülönbség ahhoz, hogy ne egy kategóriában versenyezzünk. Illetve egyszer előfordult, és az nagyon nem volt jó. Sosem voltunk féltékenyek, irigyek egymásra. Talán ennek köszönhető, hogy nagyon jó köztünk az összhang a zenében, illetve az élet minden területén.

* Vagyis elmondhatjuk, hogy mára összehangolódtatok?

— Igen! Megtanultunk együtt dolgozni. Mindenki abban dominál, amiben jó. A gyakorlást például egyértelműen a húgom irányítja, mert jól dolgozik. Amikor viszont színpadra kerülünk, azokat az utakat már én taposom ki. Ebből kevés látható kívülről, éppen azért, mert összehangoljuk a munkát, és nincs benne „hamis hang”.

* Sok nemzetközi sikert tudtok magatok mögött. Melyik díj számodra a legnagyobb elismerés?

— Minden díj egy külön elismerés. Ami viszont rendkívül sok munkát és felkészülést igényelt, az egy oslói, rangos verseny volt, melyen harmadikok lettünk. Egy nagyon nagy megmérettetésről van szó, egy háromfordulós óriásról. Ezt bizony ki kellett bírni. A tavalyi Brahms-versenyre, melyre Ausztriában került sor, szintén büszkék vagyunk.

* Mennyi időt töltesz a zongora mellett?

— Verseny előtt napi hat-hét órát, de pánikhelyzetben ennél is többet gyakorolunk. Amikor meghaladjuk a hetet, inkább csak a lelkiismeretünket nyugtatjuk. Ha egy zongorista nincs napi kapcsolatban a hangszerével, azt érezni lehet a játékán, és a közönség is felismeri. Úgy gondolom, ezt nem engedhetem meg magamnak, úgyhogy ha hat-hét órát nem is, de valamennyit mindennap játszom.

* Hogyan bírod szinte nyolcéves korod óta ezt a tempót?

— Egyre nehezebben. Nem könnyű zongoristának lenni. Azt mondták, ahogy idősödünk, elmúlik majd a fellépések előtti stressz, de ami a versenyeket illeti, a helyzet nem lett könnyebb, inkább csak nehezebb. Egyre nagyobb a felelősség, érzem, hogy nem sokáig csinálhatom már ezt, mármint a versenyzést, úgyhogy most még oda kellene tennem magam. Ez óriási nyomás az emberen. Harmincöt év felett már nincsenek versenyek, hiszen ott napról napra kell teljesíteni. Első, második, harmadik forduló... Ez egy idősebb embernek nem való. Ide a fiatalos lendület és a lelkesedés kell.

* A koncert egy kicsit más téma, mint a versenyzés. Mitől válik egy zongorista profi előadóvá?

— Ilyenkor Hofit szoktam idézni, aki szintén valaki szavaival élve így fogalmazott: „Ne szenvedjen, mondja, majd mi szenvedünk.” Komolyra fordítva a szót, nem gondolom, hogy egy profi zongoristának valamilyen transzba kell esnie a színpadon. Egy darabhoz nyilván azért nyúlsz, mert valamit mond neked, valamit te is mondani szeretnél vele, érzelmileg is megérintett, de ez az a folyamat, amikor hozzáfogsz. Amikor megtanulom a szöveget, és már nem én esek transzba, hanem a közönség, akkor válik jó színpadi darabbá. Nem nekem kell sírnom, hanem a közönségnek, és erre bizony vannak trükkök. Ehhez kell a sok gyakorlás.

* Igyekszel az újabb nemzedéknek is átadni a minőségi zenét. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon tanítasz. Hogyan éled meg ezt a szerepet?

— Nem sokan mondhatják el magukról, hogy meg tudnak élni abból, hogy koncerteznek, ezért kellett egy biztos pont az életemben. Doktori végzettséggel szerettem volna az egyetemen elhelyezkedni, és mivel ez a lehetőség megvolt, szívesen éltem vele. Őszintén szólva nem éppen arra számítottam, ami az MTTK-n várt, de beletanultam. Lassan kezdem megérteni, honnan kell indulni az újabb generációk esetében, hiszen sokan nem tudnak kottát olvasni, és ami még megdöbbentőbb számomra: nem hallgatnak tudatosan zenét. Most, a felvételin mindenkitől megkérdeztem, hogy hallgat-e zenét, és sokan nemmel válaszoltak. A maradék pedig nem tudta megmondani, mi az, amit hallgat. Még egyetlen műfaj irányába sem tudtak elindulni. Ez nekem borzalmas, hiszen a zene nyújtotta élmény teljesen kimarad az életükből. Tehát tanárként onnan kell kezdeni, hogy a diákok megszeressék a zenét. Én nem ragaszkodom a klasszikusokhoz, nem akarom rájuk erőltetni. Már az is siker, ha figyelnek a muzsikára, melyet hallgatnak. Szóval nekem ez egy kihívás, és végül is szeretem a munkám, hiszen az eredmények jó irányba mutatnak.

* Azt vallod magadról, hogy hajlamos vagy fekete-fehérben látni a világot. Ez mit takar?

— Ez sajnos valóban igaz: tudok nagyon rosszul és nagyon jól megélni helyzeteket. Ilyen a karakterem. Rendkívül szélsőséges vagyok, ez az igazság. A húgom azt szokta mondani, hogy addig jó, amíg valakinek a barátja vagyok, az ellenségem nem szeretne lenni. Nem vagyok azonban haragtartó. Ha valami rossz történik, hajlamos vagyok azt hinni, hogy itt a világvége, ráadásul elég gyorsan meg tud változni a hangulatom. Nem könnyű velem együtt élni. (Nevet.)

* Visszatérve a zenei pályára, mik a nyári programok? Merre koncerteztek?

— Az interjú befejeztével megyek haza, és becsomagolok a bőröndbe, mert Franciaországba utazunk, ott lesz két hangversenyünk. Azután a Balatonon, a KLASSZ a pARTon nevű rendezvényen összesen négyszer koncertezünk. Majd megyünk Németországba, ahol három hangversenyt adunk. Szeptemberben lesz Szabadkán is egy érdekes rendezvény, melyet az Electe szervez. Egy belgrádi származású zeneszerző, Milica Ilić írt egy zenés színdarabot. Valójában nekem és a testvéremnek szól a hangszeres része. A Kosztolányi Dezső Színházban adjuk majd elő szeptember 19-én.

* Van-e kilátásban új lemez?

— Még ebben az évben elkezdünk dolgozni rajta, de nem hiszem, hogy az idén befejezzük. Hogy pontosan mikor lesz kész, azt nem tudom, de remélem, hogy jövőre ezt is kipipálhatjuk.


Fotók: Electe és Marko Martin

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..