home 2026. szeptember 10., Lőrinc napja
Online előfizetés
Ahol a nyár közösséggé válik
Tóth Tibor
2026.08.13.
LXXXI. évf. 32. szám
Ahol a nyár közösséggé válik

Az elmúlt héten benépesült az alsó-ludasi iskola és a közelmúltban felújított Kosztolányi-ház, hiszen a Ludas Matyi Művelődési Egyesület immár 29. alkalommal szervezte meg hagyományőrző és környezetvédelmi táborát a hét és tizenhárom év közötti gyerekek számára. A természet hangjai, a madárcsicsergés, a nád suhogása és végtelen nyugalom fogadta a Ludasról, Hajdújárásról, Királyhalomról, Kispiacról, Szabadkáról, Magyarkanizsáról, Palicsról, Csantavérről, Horgosról, sőt Németországból és Ausztriából érkező 126 gyereket, aki a nyári szünetből öt napot a festői szépségű és sokszínű foglalkozásokat felvonultató ludasi táborban töltött.

A ludasi tábor huszonkilenc évvel ezelőtt a ludasi szülők kezdeményezésére jött létre. A helyi gyerekek közül sokan nem jártak nyaralni, hiszen a falusi életmód, a mezőgazdaság és a jószágtartás ezt nem tette lehetővé, így a szülők úgy döntöttek, hogy gyermekeiknek saját tábort szerveznek. Az első években 20-25 fővel folytak a foglalkozások, majd a tábor híre egyre messzebbre szállt, és a létszám évről évre nőtt. Az idén már 126 gyerek számára szervezték meg a programokat nyolc csoportban, két helyszínen. Az öt nap során 50 önkéntes ügyelt a táborozókra, emellett 30 elismert szakember (biológus, ornitológus, történész, pedagógus, író, tanár, néptáncoktató, zenész, kézműves stb.) tartott előadásokat és ismeretterjesztő foglalkozásokat. A tábor ötödik éve egy meghatározott téma köré épül, mely ezúttal a lepke volt.


A kisebbek ejtőernyőt készítettek (a szerző fotója)

– A táborban, ahogy a neve is mondja, a környezet megismerésén és hagyományaink őrzésén van a hangsúly – mondta a tábor harmadik napján tett látogatásunkkor Vásárhelyi Teréz, a tábor egyik szervezője, a Ludas Matyi Művelődési Egyesület elnöke. – Fontosnak tartjuk, hogy a táborozók megismerjék a Ludasi-tó állat- és növényvilágát, a település történelmét, az itt élő emberek életét és munkáját. Hagyományaink ápolása és a gyerekekkel való megismertetése szintén fontos tartópillére a tábornak. Nagy örömünkre szolgál, hogy a 126 gyerek között sok a szerb anyanyelvű is. Önkénteseink között több tizenhat–tizennyolc éves fiatal is van, aki mindkét nyelvet tökéletesen beszéli, így ők fordítanak, és a gyerekek teljesen beilleszkednek a közösségbe. Amióta a résztvevők száma meghaladta a 100-at, kénytelenek voltunk a tábort két részre osztani, így a 70 kisebb gyermek az iskolánál, a nagyobbak pedig a Kosztolányi-háznál vesznek részt a foglalkozásokon. Mindennap délelőtt és délután is nyolc-nyolc foglalkozás zajlik. Körforgásos rendszerben dolgozunk, a gyerekek 45-50 percet töltenek el egy-egy szakembernél. Büszkeség és öröm számunkra, hogy egykori táborozóink közül sokan önkéntesként térnek vissza. Az 50 segítő közül 25-en az idén kapcsolódtak be először a munkába. Számukra előzetesen táborszervezői tanfolyamot tartottunk, ahol közösségszervezői játékokat játszottak, ismerkedőprogramokon vettek részt, megtanulták a tábor szabályzatát és jogi kereteit, emellett olyan játékokat is összegyűjtöttek, amelyeket szükség esetén azonnal el tudnak játszani a gyerekekkel. Mivel a tábor középpontjában az idén a lepkék állnak, így vendégül láttuk a Magyarkanizsai Lepke Otthon szakembereit, akik rengeteg lepkét, pillangót mutattak meg a gyerekeknek, miközben sok érdekességet meséltek róluk. Vendégünk volt egy fogászati asszisztens is, aki a helyes szájápolásról beszélt. A bőrdíszművessel bőrből kulcstartót készítettek a gyerekek, Csurgó Karcsival pedig naponta bejárták a tópartot, ahol siklókat, békákat, szöcskéket figyeltek meg. A programban számos kézműves- és zenei foglalkozás is szerepel, de lesz irodalmi előadás, néptáncfoglalkozás és a Juhász zenekar lemezbemutató koncertje is a tábor programját színesíti. Igyekeztünk olyan változatos programot összeállítani, amelyben minden gyerek megtalálja a hozzá legközelebb álló elfoglaltságot.


Kézműveskedés az árnyékban (a szerző fotója)

Ottjártunkkor is javában folytak a foglalkozások. Egyes csoportok a tantermekben, mások pedig kint, a fák árnyékában dolgoztak. A szervezők folyamatosan friss vizet kínáltak a gyerekeknek, és a 40 fokos hőségben időnként vízpermettel hűsítették őket, amit láthatóan mindenki nagyon élvezett.

A magyarkanizsai Fejsztámer Péter először látogatott el a ludasi táborba.

– Nagyon jól érzem magam. Sokat kézműveskedünk, a többi között üvegeket és pillangókat is készítettünk, alkotásainkat pedig haza is vihetjük. Sok mókás dolgot csinálunk, traktoroztunk, tanyákat is meglátogattunk, szóval igazán változatos és élvezetes a program. Az étel kiváló, nagyon finomakat eszünk. Mindenkinek ajánlom, ha ideje engedi, látogasson el a táborba, biztos nem bánja meg. Ráadásul új barátokat is szereztem Ludason – mondta Péter.

A noszai Szebelédi Ádám harmadszor választotta a ludasi tábort.

– Sokat játszunk, nagyon jók a foglalkozások, finom az étel, úgyhogy panaszra semmi okunk, itt tényleg minden tökéletes. A nagy hőségre való tekintettel gyakran locsolnak bennünket, ami nagyon jólesik ebben az időben. Ellátogattak hozzánk a Lepke Otthonból is, így közelebbről megismerkedhettünk ezekkel a színes rovarokkal, és sok hasznos információt tudhattunk meg róluk. Több kézműves-tevékenység is a lepkékhez kapcsolódott, így például papírból lepkéket hajtogattunk, de bőrből is vágtunk ki pillangókat. Több új barátot szereztem, és jövőre sem hagyom ki a ludasi tábort – mondta Ádám.


A gyerekek többféle technikával lepkéket gyártottak (a szerző fotója)

A palicsi Rajda Adél Minka már korábban is sokat hallott a táborról, az idén pedig ő is ellátogatott a foglalkozásokra.

– Nagyon tetszik a táborban, mert több osztálytársam is itt van, valamint a programok is színesek és változatosak. A tábor fő témája a lepke, ezért különféle anyagokból lepkéket készítünk. Nekem eddig a dekupázsolás tetszett a legjobban, de azt is nagyon élveztem, amikor bőrből lepke alakú kulcstartót készítettünk. Jövőre is szeretnék eljönni, ha az időpont megfelel – mondta Minka.

A Ludasi Környezetismereti és Hagyományőrző Tábort a tartományi művelődési titkárság és Szabadka Önkormányzatának Környezetvédelmi Titkársága támogatta.


Ismerkedés a tópart növényvilágával (a szerző fotója)

Csoportkép reggeli után a tábor negyedik napján (Erdélyi Szabina fotója)

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..