home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Ahol a majmok házi kedvencek
Pásztor-Kicsi Gergely
2016.11.21.
LXXI. évf. 46. szám
Ahol a majmok házi kedvencek

Kovács Krisztina nemrég tért haza Brazíliából, ahol három évet töltött. Vele beszélgettem a brazilok vérmérsékletéről, szegényekről és gazdagokról, fociról és indiánokról.

* Kezdjük az elején: hogy kerültél Brazíliába?
— Mindig az volt a vágyam, hogy valahol külföldön szeretnék bibliaiskolában tanulni. Tizenhét éves koromban összeismerkedtem a brazil Ayala házaspárral, közösen szolgáltunk ugyanis a romák között. Látták rajtam az elhivatottságot, és ezt az iskolát javasolták nekem, rajtuk keresztül jutottam ki. Eleinte fel sem fogtam igazán, hogy hová készülök. Kaptam tőlük egy portugál Bibliát, így legalább olvasni megtanultam, ez valamennyire segített, de csak kint tudtam igazán elsajátítani a nyelvet. A Brazíliában töltött első napjaim elég nehezek voltak, mert nem értettem meg szinte semmit. Sokszor kézzel-lábbal mutogattam, vagy nekem mutogattak. Hat hónap kellett, hogy belerázódjak valamennyire. Az ottani környezetemben nem volt más nyelv, melyen kommunikálhattam volna, csak a portugál. Az alapoktól kezdve tanították meg nekem, főleg a barátnőim. Nem volt könnyű, mert a brazíliai portugál nagyon más, mint a magyar nyelv. Még a portugálok és a brazilok sem igazán értik meg egymást. Érdekes egyébként, hogy akik tudnak portugálul, megértik a spanyolokat, de ez fordítva már nem igaz. Brazília legkeletibb csücskében, João Pessoában éltem. Ez egy nagyon szép, óceánparti város, még sok régi stílusú, tarka utcája van: az egyik ház kék, a másik piros, a harmadik zöld. Ebből is látszik, hogy a brazilok szeretik a változatosságot, a legtöbben nagyon barátságos, nyitott emberek, a külföldieknek is örülnek. Szeretnek hangoskodni, kedvelik a táncot, a zenét, és mindenből szeretnek viccet csinálni. Az utcákon hatalmas a hangzavar, mindenfelé énekelnek, táncolnak. Forróvérűek, kifejezik az érzelmeiket. Az iskolában, ahova jártam, a Seminário Teológico Evangélico Betel Brasileiróban talán ezért is elég szigorúak a szabályok, a túl nagy szabadságot vissza kell egy kicsit fogni. Meg volt minden szabva: hogy mikor kelünk, takarítunk, tanulunk. Internátusban laktunk, külön a fiúk és a lányok. Ez egy teológiai iskola, vagy inkább misszionáriusképző, egész Brazíliából járnak ide, és külföldi diákok is voltak rajtam kívül. Nekem nagyon furcsa volt, hogy az emberek akárhol leállnak veled beszélgetni. Például az első napomon a szobámban az egyik későbbi barátnőm táncbemutatót tartott nekem, pedig még meg sem ismerkedtünk. Másrészt olyan volt, mintha nem is múlna az idő, mert ott egész évben meleg van. A tél annyiból áll, hogy esik az eső, és huszonöt fok van.
 
* Gondolom, ezen a trópusi éghajlaton érdekes az élővilág is.
— Igen. Például a majmok ott házi kedvencek, az iskolaudvar fáin is megtalálhatóak. Szelídek, egészen közel jönnek az emberhez, kézből is lehetett őket etetni. Volt, hogy kiültem az udvarra gitározni, ők meg odagyűltek körém, ott ugráltak a fejem körül, mintha kíváncsiak volnának a zenére… Gyíkokat ott mindenfelé lehet látni, mert a meleget szeretik. De van skorpió meg kígyó is. Az utóbbival egyszer az egyik tanteremben is találkoztunk, előbb azt hittem, hogy csak játék kígyó. Aztán összerándult. Sikoltozni kezdtünk, az igazgatónő meg leszidott bennünket, hogy mit kiabálunk, az csak egy kígyó, majd szól a gondnoknak. Kértük a gondnokot, hogy ölje meg, de nem akarta, csak kivitte és elengedte.
 
* Milyen a brazil konyha?
— Főleg babot, rizst, tésztákat, halat és marhahúst esznek. Hogy több napon át ne legyen bab az asztalon, azt egyszerűen nem bírják ki. Rengeteg gyümölcsöt fogyasztanak, salátákban is. Mindent jól megfűszereznek, és szeretik keverni a sósat meg az édeset.
 
* És milyen a brazil kereszténység?
— A brazilok nagy része katolikus, de körülbelül negyven százalékuk protestáns. Itt az egyházi emberek nagyon buzgók, sokszor kiállnak az utcára mikrofonnal, hangszórókkal. Rengeteg keresztény előadó van, sok a keresztény koncert. Nagyon sok fiatal szolgálja Istent. Sokkal nagyobbak és sokkal hangosabbak a gyülekezetek, mint nálunk, és a gyülekezeti zene is pörgősebb. A kereszténység ott dinamikusabb. Például egyszer, amikor Areda barátnőmmel buszoztunk a szülőfaluja felé, egyszer csak az az ötlete támadt, hogy beszélni szeretne a zsúfolt busznak Istenről. Megkérdezte a sofőrt, ő pedig megengedte neki. Hangosan kezdett beszélni, hogy hallatsszon a hangzavarban. Mind elhalkultak egy kicsit, és hallgatták, ahogyan a Bibliáról és Istenről beszél. Amikor befejezte, megkért, hogy imádkozzak a busz utasaiért magyarul.
Imádkozni kezdtem, és egyszerre síri csend lett. Mindenki kíváncsi volt, hogy milyen nyelv ez. Amikor befejeztem az imát, újra elkezdtek beszélgetni, de végig figyeltek bennünket.
 
* Ha jól tudom, a focit is szinte vallásként élik meg arrafelé.
— Egyszerűen odavannak érte. Amikor egy brazil babáról kiderül, hogy fiú, elsőként egy focilabdát kap ajándékba. Ha valaki meghallotta, hogy Szerbiából jöttem, mindig egy szerb focistát emlegetett, Petkovićot, aki a Flamengóban játszott.
 
* A világbajnokság alatt is ott voltál.
— Nagy volt a készülődés. Némelyek nagyon örültek, hogy náluk tartják meg a vb-t, de sokan ellenezték is, mert az ország vezetői ahelyett, hogy kórházakba fektettek volna be, stadionokat építettek a nagy szegénységben. De egyébként nagyon boldogok voltak, hogy náluk tartják meg a tornát. Hallottam olyan lelkipásztorról, aki a brazilok utolsó, németek elleni meccse után sírva ment a gyülekezetébe istentiszteletet tartani. Nagy csapás volt nekik az a meccs, leginkább azért, mert ők elsősorban a focira büszkék, erről ismerik őket a világban.
 
* Említetted a nagy szegénységet.
— Igen, hatalmasak a vagyoni különbségek, ez például Rióban is nagyon meglátszik. A szegénynegyedekben szinte szó szerint egymás tetejére építik a házakat, ezeket favellának hívják, ami gettót jelent. Itt virágzik a prostitúció, a drogkereskedelem, az embercsempészet, minden van. Nem is lehet csak úgy besétálni. A gazdagok viszont mindenhol el vannak szigetelve a szegényebb városrészektől. Külön utcákban élnek, melyeket szó szerint falak zárnak körbe. A kapun a portás csak az utcabelieket engedi be, vagy azokat, akik vendégségbe mennek. A gazdagoknak külön postahivataluk, bankjuk, orvosi rendelőjük van. El vannak különítve, és valamennyire meg is vannak védve a bűnözéstől, mely őket különösen fenyegeti. Merthogy sokfelé veszélyesek az utcák. Velem, hála istennek, semmi rossz nem történt, de az egyik internátusbeli barátomtól ellopták a mobilját. Egy barátnőmmel olyan is megesett, hogy egy bűnöző késsel a kezében nemcsak őt, hanem az egész buszt kirabolta. Mindennapos az erőszak. Amikor az országba érkeztem, nekem normális volt, hogy nappal az utcán előveszem a mobilomat, de rám szóltak, hogy ezt inkább ne tegyem. Egyébként Brazília államai közt is nagy különbségek vannak, kulturálisan is. Úgy néznek egymásra, mintha más nemzet volnának. Például São Paulo és Rio De Janeiro vidéke, ahol nagyrészt fehérek élnek, Európára hasonlít, viszont Közép-Brazíliát inkább négerek lakják, az egy fejletlenebb, szegényebb vidék.
 
* Indiánok is vannak még?
— Vannak egészen primitíven élő törzsek az erdőkben. Még áramuk sincs. Gyéren öltöznek, sátrakban, nádkunyhókban élnek. Némelyik törzsben egyáltalán nem beszélnek portugálul, nem is nagyon engednek be idegeneket. Vadásznak, élik a világukat. Bizonyos törzsekben a beteg vagy fogyatékos újszülötteket élve eltemetik. Egy indián mesélte nekem, hogy őt is eltemették kisbabaként, de amikor a szülei elmentek, a testvére kiásta, és elvitte egy brazil családhoz, mely aztán felnevelte. A brazilok egyébként elfogadják az indiánokat, de nem nagyon kommunikálnak a törzsekkel, nem tudnak igazán közel kerülni hozzájuk. Nem nézik le őket, egyszerűen nincs kapcsolatuk velük. A városbeli indiánokkal viszont semmi gond nincs. Brazília eleve három népből áll össze: a gyarmatosító portugálok utódaiból, az őslakos indiánokból és az afrikai rabszolgák leszármazottaiból. De annak ellenére, hogy a brazilok általában nyitottak, még mindig érezhető a rasszizmus, viszont már enyhébben.
 
* Ez a rengeteg élmény, tapasztalat biztosan megváltoztatott.
— Sokkal nyitottabb lettem. Nagyon megszerettem a brazilokat, látogatóba bármikor visszamennék, de lakni nem. Szeretek itthon lenni.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..