Sok érdekesség vált így láthatóvá. A labdarúgó-vb egyik legfontosabb tanulsága, hogy a foci politikai befolyása mára megkerülhetetlenül jelen van a pályán — és azon kívül is.

A szórakoztatási funkción kívül azt látjuk, hogy a futball identitásképző szerepe kezd dominálni. A mieink szerepléséről is regényeket lehetne írni, sokat lehetne vitatkozni, tisztán a sport vagy a politika szempontjából megközelítve a témát. A ’90-es évek elején a fővárosi „csillag”, a Crvena zvezda által elért, világraszóló eredményeken kívül az akkor még „nyomokban” meglevő, de a bomlás visszafordíthatatlan jeleit mutató délszláv állam jó eséllyel meg is nyerhette volna az Európa-bajnokságot, hiszen a kitörő polgárháború miatt szuszpendált jugoszláv válogatott helyett beugró dánok nyertek.

A szóban forgó korszak egyébként egyfajta mérföldkőnek számít az európai labdarúgás és a futballgazdaság történetében. Ekkor jött létre az angol első osztályú futballbajnokság új szervezeti kerete, a Football Association Premier League Ltd. (FAPL). 1992-ben indult útjára a korábbi bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) helyett a Bajnokok Ligája, az európai futballszövetség, az UEFA kiemelt klubversenyrendszere. Utólag már látszik, logikus következménye volt mindez azoknak a változásoknak, amelyek lényege, hogy a futballiparba áramló pénzek tulajdonosai egyre inkább befektetésként tekintettek a labdarúgásra költött eszközeikre.

Valójában viszont mégsem annyira új a politika és a foci összefonódása. Ha visszatekintünk a történelemben, az első sportklubok rendre társadalmi, vallási vagy oktatási csoportok mentén szerveződtek. A mindmáig törzsekben élő nomádok körében még mindig népszerűek a sportok egyfajta elődjének tekinthető különféle vetélkedések, lovas játékok. A focimeccseken pedig manapság is érzékelhető a törzsies szellem. Megfigyelhető azonban ennek egy modernebb és szélsőségesebb változata, a nacionalizmus is. Korabeli feljegyzések szerint már az ókori görög olimpiákat is átszőtte a politikai érdek, hiszen nem volt mindegy, melyik állam melyik sportágban diadalmaskodik. A foci pedig angol eredetű, és mindmáig felismerhetőek benne a lovagi játékok elemei. Széles körű elterjedése a brit világbirodalomhoz és világkereskedelemhez köthető. Korai változatai állítólag olyan durvák voltak, hogy a halálos áldozatok és a nyomorékra vertek miatt időnként be is tiltották.

Ha az ideológiák szemszögéből vizsgáljuk, a focit egyaránt fontos politikai eszköznek tekintették a jobboldali és a baloldali diktatúrák is. Ez így önmagában is eléggé beszédes, viszont különféle megközelítésből tovább is boncolgatható például Rákosi vagy Mussolini focihoz fűződő viszonya. „Eljöhet az az idő, amikor próbára tétetik a nemzet. Ezért van szükség arra, hogy a legkisebb falu utolsó viskójában is tanyát üthessen a sport, és pótolja, amit a hadsereg nyújtott számára” — vélte Bethlen István miniszterelnök az első világégés után, ami szintén egy sajátos politikai hozzáállást fémjelez.

Nagyon sok olyan meccset jegyez a történetírás, amikor egymással rivalizáló országok, nemzetek válogatottjai játszottak, és a mérkőzés nem magáról a sportteljesítményről maradt emlékezetes. Ha pedig ugyanezzel a fociszemüveggel esetleg megpróbálunk egy kicsit a jövőbe is látni, elképzelhetünk olyan „meredek” helyzeteket is, hogy egyszer esetleg az Európai Unió válogatottja Texas vagy Dallas állam nemzeti tizenegye ellen mérkőzik majd meg, hiszen léteznek olyan jóslatok, hogy az USA a tagállamaira esik szét, miközben létrejön az Európai Egyesült Államok. Korábban ugyanúgy hihetetlennek tűnt, hogy egyszer a szovjet, a jugoszláv, a csehszlovák, a keletnémet stb. válogatott eredményeit is csak a történelem fogja majd jegyezni.

A nyitókép illusztráció: Szalai Attila