A világ a teraszon zenélt

A világ a teraszon zenélt

Palicson évről évre a nagyterasz ad helyet az Etnofestnek — az idén sem volt ez másként.

Izrael, Norvégia, Szicília, Marokkó, Magyarország, Horvátország és Szerbia zenészei szórakoztatták azokat, akik a picit hűvösebb idő ellenére is kijöttek Palicsra meghallgatni a világ zenéjét. S a világ muzsikált. Mi pedig utaztunk.

Dejan Vujinović fő szervező arcán biztosan ugyanúgy gyülekeztek a ráncok a fesztivál első napján, mint az égen a felhők, hiszen ő is nagyon jól tudta, hogy ha esik, és hideg van, akkor az emberek nem mozdulnak ki a kis kuckóikból. A fesztivál első palicsi napján így is történt, ám a hangulaton ez egyáltalán nem rontott. Azt hiszem, egyre inkább azt látom, hogy ha kevesen vagyunk, néha nagyobb buli tud kerekedni, mint egy ötezres nézőközönség előtt. Hiszen itt egy idő után már ismered a melletted ülő arcokat, és valóban együtt hallgatjátok a zenét.


A szerző felvételei

Nem volt meleg, de ahogy mondani szokás, a zene felmelegítette a szívünket. A szerb meccs miatt (igen, tudom, tudom, nem szép dolog, nem is vagyok egy fociszurkoló, viszont van, ami kötelező olvasmány...) az első koncertről lemaradtunk, ám a marokkói—magyar Chalaban visszahozta szívembe ennek a gyönyörű országnak minden illatát, szépségét, azaz magát Marokkót. Ezután az izraeli Yossi Fine & Ben Aylon ft. Lior Romano nevű alakulat következett, és talán azt tudom a tagjaira mondani, hogy kellemes zenét húztak a talpunk s a kabátjaink alá.

A szombati napon az idő is egy picit felmelegedett, és kicsalogatta a csigaházakból az etnorajongókat. Az Oi Dipnoi nevű csapat Szicíliából érkezett, s amíg a tagjai Palicson húzták, addig mi melegebb égtájakra repültünk — pizzát csámcsogva a tengerparton, illetve olaszul énekelve egy szerelmes dalt. A háromtagú zenekar összeszokott, profi muzsikusokból áll, a legizgalmasabb pedig a dobos volt, hiszen ilyen ütéstechnikát még nem láttam, leírni is nehéz. Egy nagy csörgődobra hasonlító kézi ütősről beszélünk, melyet egy kis, botszerű verővel pattogtatott. A színpad közepén a harmonikás, azaz a szólista ült, mellette pedig a basszusgitáros. Három zenész, három mosolygós mozzarella.

Az estet a szerbiai Naked zárta. A közönség nagy része ezt várta, ami nem véletlen, hiszen a produkció a szerb tradicionális népzene és a jazz izgalmas elegye, tökéletesre csiszolt szólókkal s egy profi klarinétos-szaxissal megfűszerezve. A basszusgitáros „raszta” táncmozdulatai mellett sem tudunk szó nélkül elmenni, hiszen régen láttam zenészt ennyire élvezni egy koncertet. Nagyon tudnak a fiúk. Volt tánc, taps és tapsoltatás, közösen üvöltöttük, hogy libertááá!, a felhőkre pedig egy jó nagy fittyet hánytunk.

A fesztiválon fellépett még a horvát Dunja Knebl & Roko Margeta, a szerbiai Paniks és az Ejo/Ethno Jazz Orchestra, Magyarországról a Dresch vonósnégyes és a Borbély Mihály Polygon, ezenkívül a spanyol (kanári-szigeteki) Germán López y Antonio Toledo, valamint a norvég—svéd—izraeli felállású The Diaspora House.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Desiré Central Station, 2018 — Barbaricum
Fesztivál
  • 2018.11.10.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink