A város birtoklása sétával és történetekkel

A város birtoklása sétával és történetekkel

A közelmúltban Történelmi séták a városban címmel új rendezvénysorozatot indított a zentai Városi Múzeum. Pejin Attila történész, muzeológus, az intézmény vezetője azzal a céllal kalauzolja a Tisza-parti település különböző útvonalain az érdeklődőket, hogy az épített örökség értékeinek feltárása mellett érdekes emberi sorsokkal és történetekkel is megismertesse őket.

— Az utóbbi években különféle előadásokat tartottam a múzeumban, és mindig akadt tíz-tizenöt ember, aki rendszeresen, a témától függetlenül végighallgatta ezeket az ismertetőket. Nem is az tűnt fel, hogy kis létszámú a hallgatóság, inkább az, hogy mindig ugyanazok a személyek jönnek el minden rendezvényre. Felmerült bennem, hogy némelyek talán nem szívesen ülnek be a terembe, mert nem szeretnek sokáig egy helyben maradni. Gondoltam, próbáljuk meg, vigyük ki ezt a programot a szabadba, ahol séta közben beszélgethetünk, megvitathatjuk a látottakat. Nekem egyébként is alakulóban van egy kéziratom, útikönyvet írok Zentáról. Már több műfajban próbálkoztam, készítettem például utcanévlexikont, hírlap-bibliográfiát, mindegyik újdonság és kihívás volt számomra. Az útikönyv sem rutinfeladat, kivéve, ha már a tizediket szerkeszti az ember. Mivel mindenképpen végig kellett volna járnom azokat az útvonalakat, amelyek majd bekerülnek a kiadványba, eszembe jutott, miért menjek egyedül, ha másokkal is szívesen megosztanám a tudásomat. Egy-egy séta alkalmával „bemutatom” az elénk kerülő épületeket, elmondom a hozzájuk fűződő érdekességeket, feltárom az emberi sorsokat, és hagyom, hogy a részvevők is hozzátegyék a maguk gondolatait. Az ősszel kezdtük el, négy utat jártunk be, majd megbeszéltük, hogy a téli időszakot kihagyjuk, és a tavasszal folytatjuk. Ezt a megállapodást mégis megszegtük, mert januárban a holokauszt nemzetközi napja alkalmából az egykori zsidó negyedbe hívtam a „túrázókat”.

* Az említett útikönyv inkább a zentaiaknak szól majd, vagy a turistáknak? A stílusát tekintve történelmi, ismeretterjesztő vagy színesebb, könnyebben emészthető lesz?

— Önző lokálpatriótaként ezt a könyvet elsősorban a zentaiaknak szánom, de természetesen a kívülállók is érdeklődve forgathatják. Aki a kezébe veszi, akár maga is elkezdhet sétálni, mert szert tehet egy bizonyos tudásra. A klasszikus útikönyvek mintájára készül, én ugyanis ebben a témában a magyarországi kiadványokat tartom követendő példának. A korábbi évtizedekben nagyon jó bedekkerek jelentek meg, de most már a kiadók szerint is más világot élünk, és azokhoz alkalmazkodnak, akik okostelefonnal utaznak a világban. Én viszont hiszek abban, hogy ezeknek az útikalauzoknak még mindig vannak olvasói. Természetesen az én könyvem is megjeleníthető lehet majd mobilapplikációként, de ezt másokra bízom. Tehát elsősorban a zentaiaknak, illetve az innen elszármazottaknak ajánlom, de ismereteket szerezhetnek belőle azok is, akik idegenként szeretnék birtokukba venni a várost. Az elképzelésemet arra alapozom, hogy mi is szeretünk tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

* Mennyire ismerik a zentaiak a saját városukat?

— Én is meglepődöm, és ők is, hogy mennyire nem ismerik. Az utóbbi másfél évtizedben megjelent a monográfiánk első kötete, valamint Valkay Zoltán kiváló és egyúttal nagyon alapos könyve Zenta építészetéről. Ez csak két kiadvány, de rengeteg ismeretet nyújt a múltunkról és az épített örökségről. A séták során kiderült, hogy az emberek többsége nem is tud a létezésükről. Jönnek hozzánk a fiatalok, a végzős középiskolások, az egyetemi hallgatók irodalomért a szakdolgozatukhoz, mert a tanáraik sem tudják útba igazítani őket. Ez talán a mi hibánk is, hiszen kis kiadó vagyunk, nincs erőnk és kapacitásunk a népszerűsítésre. A multimédián felnövekvő generációkat viszont egyre nehezebb a könyvhöz szoktatni, mert számukra szinte elképzelhetetlen, hogy leüljenek, és órákon át olvassanak.

* A legtöbben valóban úgy járunk-kelünk az utcán, hogy nem figyelünk a körülöttünk levő épületekre, csak megyünk egyenesen előre.

— És ez nemcsak az épített örökséggel van így, hanem a környezetünkkel is. Mindig rohanunk, egyszerűen csak el akarunk jutni A pontból B-be. Pedig nincs is annál pazarabb, mint amikor tavasztól őszig, reggel hat-hét óra tájban — amikor még nincs forgalom — belépünk a Posta utcába, ahol madárfütty fogad bennünket. Én is éveken át jártam arra, mire ezt észrevettem, meghallottam. Zentán a Posta utca az egyetlen, illetve talán még a vele párhuzamos Fő utca is ilyen, melyet szinte nem is „bántottak”. Ezekre az épületekre csak úgy vigyázhatunk, ha tisztában vagyunk vele, milyen értékeket rejtenek. Az utóbbi időszakban igénytelenné vált az építkezésünk. Igaz, ebben a pénztelenségben nem is várhatjuk el, hogy az emberek a régi polgári házak mintájára építkezzenek, de az új objektumokon nagyon feltűnő a díszítőelemek teljes hiánya.

* Hetvenéves a zentai Városi Múzeum. Mi a szerepe egy múzeumnak a XXI. században, és hogyan lehet becsalogatni a már említett okostelefonos generációt?

— Az alapelv továbbra is a régi, a feladatok és az elvárások azonban változtak. A XIX. század végén és a XX. század elején a vasút nagy szenzáció volt, egyre szélesebb réteg engedhette meg magának, hogy olykor kilépjen a megszokott kis világából. A múzeum nemcsak kincses ládikó, hanem a tudás tárháza is. Valamikor a „klasszikus” turista első útja ebbe az intézménybe vezetett, hiszen a komplex múzeumban szerezhető be a legtöbb információ egy-egy környezetről. Manapság viszont az emberek sokkal kevesebb időt töltenek a múzeumokban, hiszen maga az utazás is felgyorsult. Talán ezért is jelenik meg az a kényszer, hogy mindenhol vessük be a technika legújabb vívmányait. Itt azonban megálljt kellene parancsolni, mert a múzeum elsősorban a tárgyakról szól. Egyszer majd bizonyára nálunk is felváltja őket a virtuális valóság, én azonban azt kívánom, hogy ez minél később következzen be. Persze, a múzeumoknak a közönség felé kell fordulniuk, ki kell szolgálniuk az igényeket, segíteniük az ismeretszerzést. A nevelő célzat megmaradása fontos, az engedményeket inkább abban látom, hogy a tudáshoz milyen úton jutunk el. Hetven év, hetven tárgy — ez lesz annak a kiállításnak a címe, amellyel az évforduló apropójából a mi múzeumunk történetét tekintjük majd át.


A szerző felvételei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Játékos múzeumigazgató
Interjú
A címerek doktora
Interjú
Facebook

Támogatóink