A vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödéséről, politikai érdekképviseletéről, a Prosperitati Alapítvány által koordinált gazdaságfejlesztési program eredményeiről, valamint a VMSZ előtt álló kihívásokról beszélt dr. Juhász Bálint, a Tartományi Képviselőház elnöke a Szabadkai Magyar Rádiónak adott interjújában.
Juhász Bálint hangsúlyozta, hogy a vajdasági magyarság érdekeinek érvényesítéséhez elengedhetetlen az erős politikai képviselet tartományi és köztársasági szinten egyaránt. Mint mondta, a közösség politikai ereje Vajdaságban és Szerbiában formálódik, az érdekérvényesítő képesség pedig nagyban függ attól, hogy vannak-e magyar képviselők a belgrádi parlamentben és a tartományi képviselőházban, valamint van-e kormányzati szerepvállalás és együttműködés.
A Tartományi Képviselőház elnöke szerint a fejlesztésekről akkor lehet eredményesen tárgyalni, ha a vajdasági magyar érdekképviselet jelen van a Tartományi Kormányban, és erős frakcióval rendelkezik a képviselőházban. Kiemelte az önkormányzati képviselet fontosságát is. Szavai szerint jelentős különbséget jelent, ha egy településnek magyar polgármestere van, vagy ha a szórványban élők bizalommal fordulhatnak az önkormányzathoz, és segítséget kaphatnak ügyeik intézéséhez.
– Ez a vajdasági magyar közösség ereje, erre kell nagyon vigyáznunk – fogalmazott Juhász Bálint.
Az interjúban részletesen beszélt a Prosperitati Alapítvány által koordinált gazdaságfejlesztési program eredményeiről is. Elmondása szerint a program mintegy hetvenezer vajdasági magyar szülőföldön maradását segítette, eredményeit pedig 16 074 nyertes projekt mutatja.
A támogatások közel tízezer egyedi vagy egyéni pályázóhoz kapcsolódnak. Juhász Bálint szerint ez önmagában is bizonyítja, hogy a program nem egy szűk kör kiváltsága volt, hanem a vajdasági magyar közösség széles rétegei számára biztosított fejlődési lehetőséget.
Fotók: Pannon RTV
Hangsúlyozta, hogy az eredményeket nem néhány kiemelt pályázat, hanem a több mint 16 ezer megvalósult projekt alapján kell értékelni. Meglátása szerint ezek az adatok egyúttal cáfolják azt az állítást is, hogy kizárólag a Vajdasági Magyar Szövetséghez köthető pályázók részesülhettek támogatásban.
A gazdaságfejlesztési program célja a vajdasági magyar vállalkozások és családok megerősítése, valamint olyan feltételek megteremtése volt, amelyek hozzájárulnak a közösség szülőföldön való boldogulásához. Juhász Bálint szerint a támogatások révén megvalósult fejlesztések a közösség egészének gazdasági erejét növelik.
A nyári közösségi rendezvényekről szólva a Tartományi Képviselőház elnöke úgy fogalmazott: a nagy számban látogatott események is azt igazolják, hogy a vajdasági magyar közösség él és élni akar. Szerinte azonban a legfontosabb kérdés továbbra is az, mit lehet tenni azért, hogy Vajdaságban egyre jobb legyen magyarként élni.
Forrás: Pannon RTV