A történelem és a krimi különös házassága

A történelem és a krimi különös házassága

A magyarkanizsai származású Baráth Katalin jelenleg Budapesten él. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar és Történelem Szakán diplomázott, majd a doktori tanulmányait is befejezte. Reklámügynökségeknél dolgozik, forgatókönyveket ír, korábban ifjúsági regénye jelent meg. A megzenésített verseket előadó Elhangolás együttesben gitározott, énekelt, de az ismertséget a történelmi krimik hozták meg számára.

Könyveinek — A fekete zongora (2010), A türkizkék hegedű (2011), A borostyán hárfa (2012), Az arany cimbalom (2014) — cselekménye az 1910-es években játszódik Ókanizsán és környékén, hősnője a kotnyeles, minden lében kanál Dávid Veron. Miközben a lány igyekszik megfejteni a rejtélyes bűnügyeket, az olvasó bepillantást nyer az akkori eseményekbe, kibontakozik előtte a kisvárosi élet.

* Hogyan született meg az ötlet, hogy történelmi krimit szeretnél írni?

— A magyar szakosok tudják, hogy az egyetemen a krimit nem igazán becsülik. Ameddig hallgató voltam, eszembe sem jutott ilyen dolgokkal foglalkozni, novellákat írtam, próbáltam hasonlítani a kortárs szerzők stílusához. Az egyetem után el kellett telnie néhány évnek, hogy rájöjjek, én ezt nem kedvelem különösebben. Elkezdtem gondolkozni, mi lenne az, amit élveznék. A krimiírás kezdete a zentai Történelmi Levéltárhoz köthető, ahol a magyarkanizsai városháza építését kutattam. Az anyagot összeraktam ugyan, de előadás akkor nem lett belőle. A városi tanács régi jegyzőkönyveit viszont annyira érdekesnek találtam, hogy arra gondoltam, ezt a hátteret kellene összeházasítani a krimi műfajával. Ebből lett A fekete zongora.

* A történelmi jelző utal rá, hogy nem szokványos krimit írsz, és a könyveidet másként kell olvasni, mint általában ezt a műfajt.

— Ha valaki nem olvas rendszeresen krimit, vagy nem válogatja meg, milyen krimit olvas, kialakulhat benne az előítélet, hogy ezek a könyvek egyszerű nyelvezettel, igénytelenül vannak megírva. Mint minden másban, itt is érdemes válogatni. Sokakhoz hasonlóan én is Agatha Christie műveivel kezdtem, habár a kritikusok körében ő sem igazán megbecsült szerző. A kortársak közül Kondor Vilmost tudnám ajánlani, aki szintén történelmi krimiket ír, melyek a harmincas-negyvenes évek Budapestjén játszódnak. Megemlíteném Gillian Flynn amerikai írónőt és a néhány éve nagyon divatos skandináv krimiket. Kedvelem még a Maigret-történeteket, mert izgalmasak, a szerzőt pedig érdekli a társadalom és az elkövető lelkivilága is.

* Miért éppen az 1910-es évek?

— Tanulmányaim kezdetén a középkorra összpontosítottam, de aztán áttevődött az érdeklődésem a Monarchia korára. Ebből az időszakból sokkal több forrás maradt fenn, számos dolgot találhatunk, de nemcsak a politikusok meg a királyok életéről — ami engem alapjában nem is izgat —, hanem az olyan emberekről, mint mi vagyunk.

* A családod tagjai felbukkannak-e a regényeidben?

— Nem. Biztosan van olyan író, aki nagyon konkrét emberekről mintázza a hőseit, de engem ez inkább gátol, mint ösztönöz. Ha valakit ismerek, akkor nincs elég tere a képzelőerőnek, nem lehet vele azt csinálni, amit akarok vagy amit a történet megkövetel.

* A történelmi háttér mennyire hiteles? Például: tartott-e Ady felolvasóestet Szegeden, vagy volt-e már akkor emeletes társasgépkocsi?

— Azokat az eseményeket, amelyekről igazolni tudom, hogy valóban megtörténtek, inkább a háttérben hagyom, és csak érintőlegesen használom. A történészi becsületem azt diktálja, hogy a tényektől ne térjek el, ez viszont zavarja az írói énemet. Hitelesen próbálom ábrázolni az emberek életmódját, a beszédüket, az írásmódjukat, a viselkedésüket. Hogy volt-e emeletes társasgépkocsi? Az bizonyos, hogy abban az időben ezen a vidéken voltak rá kísérletek, hogy buszjáratokat indítsanak, Budapesten pedig létezett emeletes busz. Vagyis volt két tény, melyhez hozzányúlhattam, és a továbbiakban úgy alakítottam őket, ahogyan a cselekmény megkívánta. Az is egyértelmű volt számomra, hogy női nyomozóm lesz, mert abból kevesebb van. Mivel reménykedtem benne, hogy ez a történet nem csak egyregényes lesz, fiatal hölgyet választottam, aki valóban egy kissé a kora előtt jár, de mégsem akartam belőle nagyon modern nőt kreálni.

* Az arany cimbalomban a betyárvilág leghíresebb tagja, maga Rózsa Sándor bukkan fel.

— Amikor kitaláltam, hogy a negyedik Dávid Veron-történetnek a betyárokhoz lesz köze, elkezdtem kutatni, olvasni, és a korabeli újságokban meg is találtam azt a hírt, amelyre szükségem volt. Mivel én nem vagyok Rózsa Sándor-kutató, a hitelesnek tartott, szakmailag alátámasztott művekre alapoztam. Érdekességként mondom, hogy nemrégiben egy japán történész nagyon jó életrajzi könyvet írt a legendás betyárvezérről. Egyébként Az arany cimbalom nem Rózsa Sándorról szól, ez csak egy mellékszál, az ő története ugyanis átszövődik egy későbbi korba.

* Ennek a könyvnek a végén kitört az első világháború, Dávid Veron gyermeket vár, a férjének minden bizonnyal be kell vonulnia katonának… Lesz-e folytatás?

— Ez a történet 2014-ben jelent meg, vagyis két évvel azelőtt írtam. Azóta nem foglalkoztam vele. Az új kéziratom kortárs, jelenbeli krimi, és valószínűleg a következő sem szól majd Dávid Veronról. Nagyon örülök, hogy szeretik a könyveimet, de akarok adni magamnak egy kis időt, hogy kitaláljam, hogyan tovább. A folytatásban az is gátol, hogy 1914-et írunk. A sorozat ugyanis könnyed hangvételű, egy kicsit vicces, humoros, és egyelőre nem tudom elképzelni, hogyan „párosítsam” össze a hebrencs főszereplőmet a háborúval. Igaz, a negyedik könyvben már megvan az a drámaiság és komolyság, amely jó alapot nyújt ahhoz, hogy a háborúról írhassak. Ki kellene találnom egy történetet, mely hű a korhoz, de annak a világnak a hangulatához is, amelyet próbáltam megteremteni.

* Mikor tervezel a történészi karriereddel foglalkozni?

— Tavaly három hónapot ültem a zentai levéltárosok nyakán, hatalmas adatmennyiséget gyűjtöttem össze, ebből lehetne írni egy könyvet, mely a Tisza menti községeknek, a kis embereknek az életéről szól az első világháború alatt. A kutatásra ösztöndíjat kaptam, de kellene legalább egy év, hogy befejezzem. Ehhez viszont pénzre van szükségem, amit próbálok megkeresni, akár a reklámszakmában, akár a forgatókönyvekkel.

* Volt-e már Vajdaságban könyvbemutatód?

— Nem volt, hivatalosan ez a zentai az első. Mivel a kezdő írónak nagyon nehéz kiadót találnia, én is legalább egy éven át küldözgettem a kéziratomat különféle helyekre. Végül saját költségből száz példányban megjelentettem A fekete zongora szövegének első változatát, elkezdtem az interneten reklámozni, a kinyomtatott példányokat eljuttattam a kritikusoknak. Az egyik el is olvasta, mérvadó helyre írt róla, és akkor keresett meg a jelenlegi kiadóm. Dolgoztunk még a kéziraton, rendesen megszerkesztették, mert nekem fontos, hogy gondozzák a szövegemet. 2009-ben, még a kötet magánkiadása idején kértem meg a kanizsai könyvtárat, szervezzenek nekem író-olvasó találkozót. Vagyis hamarabb jutottam el például Celldömölkre könyvbemutatóra, mint arra a vidékre, ahol játszódnak a történeteim.


Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pech az utolsó körben
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink