A legendákban, a népi ájtatosságban, de még a liturgiában is Mária Magdolna személye a legtöbb esetben egybeforr Betániai Máriáéval, holott két különböző asszonyról beszélünk. Bár Betániai Máriát és Mária Magdolnát külön-külön tisztelik, a misekönyvek még mindig adnak okot a tévedésre.
Jézus legkedvesebb barátai közé tartozott a Betániában élő Lázár, illetve annak két húga, Mária és Márta. Az evangéliumok el is beszélnek egy esetet Jézus egyik, a házukban tett látogatásáról. Márta szorgoskodott, végezte a házimunkát, hogy kedvében járjon a vendégnek, Mária ellenben Jézus lábánál ült, és a tanítását hallgatta, nem segített a nővérének. Amikor ezt Márta szóvá tette, Jézus elmondta neki, hogy Mária sokkal többet cselekszik azzal, hogy a szavait és a tanítását hallgatja, hiszen a lélekkel való törődés fontosabb a testért való aggodalomnál.
Mária Magdolnát tehát gyakran tévesen azonosítják Betániai Máriával, holott már a nevek is arra utalnak, hogy két különböző személyről van szó: Mária Magdolna neve ugyanis valójában azt jelenti, hogy Magdalai Mária, vagyis a nő Magdalából származott. Az evangéliumokban hiába keresünk leírást arról, hogyan találkozott Jézus ezzel a nehéz sorsú asszonnyal, Márk apostol (16,9), illetve Lukács apostol csak annyit említ, hogy Jézus „hét ördögöt” űzött ki belőle. A hetes szám egyébként nagy jelentőséggel bír a Bibliában: a totalitást érzékelteti, ebből következtethetünk arra, hogy Mária Magdolna teljesen a gonosz hatalmában állt, amikor először találkozott Jézussal. Miután kiszabadult az ördög csapdájából, követni kezdte Jézust a tizenkét tanítvánnyal, illetve más asszonyokkal együtt, akik szintén megszabadultak a betegségeiktől és a megszállottságaiktól.
Mária Magdolna jelen volt Jézus kereszthalálakor, sőt, János evangéliuma alapján a feltámadásakor is. Szent János szerint ő volt az első, aki látta a feltámadt Krisztust, és ő vitte meg a hírt az apostoloknak — ezért is kapta meg az apostolok apostola nevet.
Későbbi sorsáról szinte semmit sem lehet tudni, csak feltételezések vannak. A VI. században Efezusban keresték a sírját, úgy gondolták, porai ott nyugszanak. A középkorban azt hitték, Franciaországban halt meg, emiatt keletkezett az a legenda is, amely szerint Mária Magdolna Jézus mennybemenetele után remeteként élt Dél-Franciaországban, mert nem akart az emberek közelében lenni. Egy barlangban vezekelt, és imádsága minden órájában angyalok emelték a magasba. Arca ilyenkor ragyogott. A legenda szerint harminc év után bukkant rá egy pap, és elvitte a templomba, ahol megáldoztatta. Mária Magdolna ezután kilehelte a lelkét.
Ünnepét a VIII—IX. században Keleten általában július 22-én ülték, a nyugati egyházban azonban csak a XII. század után terjedt el a tisztelete, és mindmáig meg is maradt.
