A templom lebontásával mindenki szegényebbé válna

A templom lebontásával mindenki szegényebbé válna

Az anyaországi és a vajdasági magyar médiát — de időközben a szerb tájékoztatási eszközök is „felfedezték” a témát — tovább foglalkoztatja azoknak a rossz állapotban lévő bánáti templomoknak a sorsa, amelyeknél felmerült a bontás lehetősége is. A leggyakrabban a szerbcsernyei — vagy korábbi nevén németcsernyei — templomról esik szó, hiszen úgy tűnik, az az objektum van a legnagyobb veszélyben.

Hetilapunkban augusztus elején interjút közöltünk dr. Német László SVD nagybecskereki püspökkel, majd dr. Diószegi Lászlót, a Teleki Alapítvány igazgatóját kerestük meg kérdéseinkkel, aki tagja volt annak az anyaországi küldöttségnek, amely meglátogatta a szerbcsernyei, a módosi és a párdányi templomot. Nyilatkozatában arról beszélt, felmérik az épületek állapotát, hogy egyértelmű képet kapjanak a helyreállításhoz szükséges forrásigényről, és a Nagybecsekereki egyházmegye közleményében is azt olvashattuk, „többórás beszélgetés során megtárgyalták annak lehetőségét és értelmét, mit és hogyan lehetne megmenteni a jövőnek”.

Időközben a szerbcsernyei katolikus közösség az újonnan kinevezett plébánosával, Király Tibor atyával igyekezett bizonyítani, léteznek, életképesek, és igénylik a hetente megtartott miséket. A történések azonban azt mutatják, erre továbbra sem lesz alkalmuk, mert – mint ahogyan arról bizonyos anyaországi sajtótermékek beszámoltak — a püspök úr nem hagyta jóvá a rendszeres misézést. A helyszínen járva, a helybeliekkel beszélgetve arra a következtetésre jutottam, nem felhőtlen az egyházmegye főpásztorának és a szerbcsernyei katolikus hívőknek a viszonya.

A kultúrtörténeti örökség megóvása

Szerbcsernye, Đura Jakšić neves szerb irodalmár szülőhelye, a Csekonics család birtoka volt. A római katolikus vallású svábokat Csekonics József tábornok 1790-ben telepítette a vidékre, a plébániát 1808-ban alapították. A Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese templom falán lévő emléktáblán a következőket olvashatjuk: Templomunk százéves fennállásának emlékéül Német-Czernya Községe 1808. okt. 18. — 1908. okt. 18. A négy és fél ezer lakosú településen mintegy kétszázan ma is katolikusnak vallják magukat.

Telefonos egyeztetés után Julijana Kljajić pedagógus, osztálytanító, a Szülőföldünk Gyökerei Német Hagyományőrző Egyesület elnöke, valamint Tranjanov Mária, Trnjanov Erzsébet és Jovandić Katarina fogadott. Beszélgetésünk többnyire szerb nyelven folyt, habár — mint arról magam is meggyőződtem — Mária, Erzsébet és Katarina jól beszéli, Julijana pedig érti a magyar nyelvet.

Julijana Kljajić kifejtette, a civil szervezetet azért hozták létre, hogy megóvjanak két jelentős kultúrtörténeti örökségnek számító emléket, a katolikus templomot és a régi német temetőt.

— A történelem során sajnos úgy alakult, hogy ezen a vidéken nagyon lecsökkent a németek száma, de a templom és a temető rá a bizonyíték, hogy valamikor itt éltek. Számunkra mindkettő jelkép, és nagyon sajnálnánk, ha eltűnnének.

1945 óta nincs helyben lakó papunk, a magyarcsernyei egyház filiája vagyunk. A mi templomunknak megmaradt, és mindmáig megvan a több mint nyolc hektár földje, melyet a bérlője rendszeresen művel, de nem tudjuk, hova kerül a bevétel, csak azt látjuk, hogy a templomra már hosszú évek óta semmit sem fordítottak.

Ottlétem során Julijana többször hangsúlyozta, minden állítását iratokkal tudja alátámasztani, és az ölében tartott dossziéból sorra a kezembe is adta a különféle papírokat.

— Régebben sokkal többen jártak a templomba, minden két hétben volt mise, de aztán rendszertelenné váltak ezek az alkalmak, a miséket nem ugyanabban az időpontban tartották, a templom gyakran zárva volt, az emberek elszoktak. Azt azonban határozottan cáfoljuk, hogy a katolikus hivők közössége megszűnt vagy elfogyott volna, mi itt vagyunk. A templomrombolási szándékról éppen a Hét Napban megjelent interjúból értesültünk, melyet az atya hozott el nekünk, és azóta arra törekszünk, hogy minden héten legyen mise, sőt, fényképeket készítünk, dokumentáljuk a jelenlétünket a templomban. Voltunk már tizenegyen, a múlt héten huszonketten, azelőtt tizenheten jöttek el. Nemrégiben a környező településekről is érkeztek hívek szolidaritásukat kifejezve, de úgy érezzük, valakinek már nem érdeke, hogy ez a közösség feléledjen és megmaradjon.

A templomunkban már hosszú ideje nincs áram és víz, az asszonyok, akik péntekenként feltakarítanak, még a vizet is kénytelenek otthonról hozni. A gyertyát is ők veszik, a terítőkhöz az anyagot, egyszóval mindent, hiszen ez a nemtörődömség évtizedek óta tart. Az épület egyébként nincs annyira rossz állapotban, mint állítják, a cserepek nem hullanak, a járókelők nincsenek veszélyben, hiszen a gyalogjárda nem a templom mellett van.

Mi mindenképpen meg akarjuk óvni és tartani a templomot, ezért az egyesületünk már számos helyre fordult segítségért. Elsőként az egyházi szerveket kerestük fel. Levelet írtunk Stanislav Hočevar belgrádi érseknek, közbenjárását kérve a templom megmaradásáért, majd a helyi közösségnél kérelmeztük, vessék fel és tárgyalják meg ezt az ügyet. Kezdeményeztünk egy petíciót is, melyet egy-két nap alatt több mint háromszázan írtak alá. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a település teljes lakossága, vallási hovatartozástól függetlenül mellénk állt, az itt élő három nemzet egyetért abban, hogy a katolikus templom olyan szimbólum, amelynek a megszűnésével valamennyiünket nagy kár érne és szegényebbé válnánk. Ennek ellenére és a legnagyobb megdöbbenésünkre a püspök úr folytatja a korábbi retorikáját, már a szerb sajtónak is beszélt a rombolási szándékról.

„Mi minden vasárnap itt leszünk”

Mária, Erzsébet és Katarina asszony szintén tagjai a Szülőföldünk Gyökerei Német Hagyományőrző Egyesületnek, de helyi lakosként is nagyon csalódottak és elkeseredettek. Valamennyien Szerbcsernyén születettek, a katolikus templomban keresztelték meg őket, ott voltak elsőáldozók, most is gondját viselik az épületnek, takarítják, rendben tartják. Azt mondják, vannak hívők, de félnek, hogy ha a jövőben nem tarthatnak rendszeresen misét, ha a plébános úr nem járhat ki hozzájuk, az emberek ismét elmaradnak. Elmesélték, éppen a rózsafüzér imádságot tanulták az atyától, amikor a püspök úr megjelent, és szinte felelősségre vonta őket, mit keresnek a templomban.

Mivel az elmúlt években több értékes tárgyat, festményt, szobrot vittek el a templomból — egyrészt talán biztonsági okokból, másrészt az egyházi múzeum részére —, attól félnek, ez már a felszámolási folyamat része.   

Julijana hozzátette, a szerbcsernyei katolikus templom most már a falu egységét jelképezi, hiszen a multikulturalizmus mindig is jellemző volt az itt élőkre. Nagyon sok a vegyes házasság, azokat a családokat már nem érdekli, mi volt a múltban, a mostani egyetértést viszont szeretnék megőrizni.

Mielőtt elköszöntem volna, nemcsak a templomba, hanem a német temetőbe is betértünk.

Az egyik felében még manapság is temetnek, de a régi része valóban nagyon elhagyatott állapotban van. Az 1800-as évekből származó síremlékeken helyenként még a feliratok is olvashatóak, de láttam üres, pontosabban szeméttel teledobált családi sírboltokat is. A templomban tisztaság fogadott bennünket, a vakolat valóban mállik, a tetőzet omladozik, de például a padló és a bútorzat állapota elfogadható Beszélgetőtársaim azzal búcsúztak el tőlem, hogy ők a következő hetekben, hónapokban is minden vasárnap két órakor ott lesznek a templomban.    

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink