Egyáltalán nem túlzás ezt állítani, hiszen a húszas évei második felében járó fiatalember a sportág történelmében egyedüliként minden számban szerzett már világbajnoki címet (csapatban négyszer, egyéniben és egyéni összetettben kétszer-kétszer, sprintben és vegyes párosban egy-egy alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára), emellett pedig elsőként lépte át a 700 fás álomhatárt. A legújabb sikert a közelmúltban megtartott dettenheimi világbajnokságon aratta, melyen Daniel Tepšával, Uroš Jagličićtyel, Bárány Csongorral, Radovan Vlajkovval, Miloš Simijonovićtyal, Ernyesi Róberttel, Milan Jovetićtyel és Igor Kovačićtyal együtt védte meg a 2015-ben szerzett csapatvilágbajnoki címet. Csapatával, a szlovákiai Zólyombrézóval (Podbrezová) kétszeres BL- és egyszeres világkupagyőztes.

* Mikor kezdtél el tekézni, hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sportággal?

— Családunkban a tekézés hagyománynak tekinthető, hiszen a szüleim is ezt a sportágat űzték. Hat-hét éves koromban anyukám vitt az edzésekre és a mérkőzésekre, így szerettem meg a tekét. Kisebb méretű golyók akkor még nem léteztek, a felnőttek által használt nagy golyókkal dobáltunk, ami korántsem volt könnyű. Versenyszerűen tizenhárom éves koromban kezdtem játszani itt, Óbecsén. 2004-ben Bácsföldvárra kerültem, és a Vojvodinával feljutottunk a szuperligába, egy év után azonban búcsút intettünk a legjobbak társaságának. Ezután a magyarországi Kunfehértóra, a Köszolg együttesébe vezetett az utam, ott három évig maradtam. A Kiskunhalas melletti település csapatában sokat fejlődtem, ekkor dobtam a németországi vb-n a 728 fás világcsúcsot is, majd a szlovákiai Zólyombrézóra szerződtem. Már kilencedik éve ott játszom, az idén újabb négyéves szerződést írtam alá.

* Mikor érkeztek az első érmek?

— Rumán, azaz Árpatarlón megnyertem az országos pionírbajnokságot, ezt a sikert pedig később a serdülő és az ifjúsági országos bajnoki cím követte. Első világversenyemen, tizenhat éves koromban, csapatban bronzot, párosban és egyéni összetettben pedig aranyérmet nyertem a csehországi serdülő-világbajnokságon, ráadásul 662 fával a korosztályos világcsúcsot is megdöntöttem.

* Említetted, hogy Óbecsén kezdtél el tekézni. Akkoriban milyenek voltak az edzési és versenyzési feltételek?

— Mondhatom, katasztrofális feltételek uralkodtak a régi, óbecsei tekepályán. A kettes pályát mindig én készítettem elő, csak ott edzettem. Néha a magyarkanizsai és a verbászi tekecsarnokban is gyakoroltunk, de a világbajnokságra Óbecsén, azon a bizonyos kettes pályán készültem fel.

* A korosztályos válogatottakban elért sikereket hamarosan a felnőttvilágversenyeken szerzett aranyérmek váltották fel. Ma már tíz világbajnoki címed van, ami páratlan eredménynek számít a sportág történetében. Hogyan emlékszel vissza a felnőttként szerzett első aranyra?

— 2008-ban a Banja Lukán megtartott világbajnokságon az apatini Zorica Baraćtyal vegyes párosban lettünk világbajnokok. Szerezhettem volna még egy aranyérmet, de elvették tőlem. Az első fordulóban német ellenféllel kellett volna játszanom, ő azonban valamiért lemondta a világbajnokságon való részvételt. A szabályok értelmében ellenfél nélkül is le kellett játszanom a mérkőzést, amit meg is tettem, és 660 fát döntöttem. Az összetett világbajnokot a sprintben és az egyéniben elért legjobb eredmény összesítettje adja. A legjobbamat, a 660 fát ellenfél nélkül dobtam, majd a következő mérkőzésen, amikor ellenfelem is volt, 656 fát értem el. Sajnos nem a 660 fás teljesítményemet, hanem a 656 fát vették figyelembe, így két fával lemaradtam a magyarországi Kiss Norbert mögött.

* 2009-ben a dettenheimi világbajnokságon te voltál az első tekéző, aki átlépte a 700 fás álomhatárt.

— A németországi városban kétszer, illetve a franciák elleni negyeddöntőben és a csehekkel vívott elődöntőben is átléptem ezt az álomhatárt. A csehek ellen 728 fát dobtam, és ez akkor új világcsúcs volt. Két alkalommal Zólyombrézón dobtam 755 fát, de nem ismerték el hivatalos világcsúcsnak, mivel ezt az eredményt nem világbajnokságon értem el, ahol mindenki egyforma feltételek között dob. Egy vb-n mindennek jól kell alakulnia, hogy megdőljön a világcsúcs.

* A 2017. évi csapat-világbajnokságon megvédtétek a vb-címet. Szlovákia, Lengyelország, Horvátország, Németország és Magyarország sem tudott megállítani benneteket.

— A szlovák válogatottat — melyben több csapattársam is játszik — a vártnál nehezebben, 14 fával győztük le. A lengyelek elleni meccsen nem jártunk messze a világcsúcstól. A horvátokkal vívott negyeddöntőben eléggé könnyen nyertünk, majd az elődöntőben a hazai közönség támogatását élvező németek következtek. Hatalmas siker otthon legyőzni őket. Minden világbajnokságot náluk rendeznek, hiszen kiválóak a feltételek, a közönség sportszerű, az ellenfelet is megtapsolja, ha jól teljesít. A Magyarország elleni finálé igazi döntő volt. 2:1-es magyar vezetésnél Tepša saját mérkőzését megfordítva tudott nyerni, így 2:2-re egyenlítettünk. Szinte 200%-on játszottam én is, meg a csapat is. A világcsúcstartó Kiss Norberttel vívott meccsen csak arra figyeltem, hogy vezessek, mert nagy szükségünk volt az általam szerzett pontra. Az utolsó pálya előtt 29 fás előnyöm volt, melyet sikerült megtartanom. Ekkor még nem volt meg a győzelem, ehhez Bárány Csongornak is be kellett húznia a pontot. Ő is jól teljesített, és a 6:2-es győzelmünkkel másodszor védtük meg a világbajnoki címet. A 690 fás teljesítményemmel elégedett vagyok, ahogy a csapattársaim játékával is. Meccsről meccsre egyre jobban összekovácsolódtunk, és akkor nyújtottuk a legtöbbet, amikor a legjobban kellett.

* Miben vagytok ti jobbak a többi válogatottnál?

— A csapatunk nagyon fiatal, a hangulat pedig remek. Ilyesmire másik válogatottban nincs példa. Az elkövetkező tíz év a miénk lehet, állandóan a legjobb négyben kellene végeznünk. A 2019. évi csehországi vb-n újra a címvédés a cél. Háromszor egymás után ez még egy válogatottnak sem sikerült.

* Hogyan fogadta a közvélemény ezt a páratlan sikert? Hiszen tudjuk, hogy Szerbiában a teke nem éppen a legelismertebb sportág...

— Megszoktuk már, hogy a Belgrád-központú újságok nem nagyon írnak rólunk, illetve hogy hivatalos helyekről nem nagyon érkezik dicséret. A 2015. évi világbajnoki címünk megszerzéséért a sportminiszter az újságban gratulált nekünk, de nem fogadott bennünket. Saját magunk miatt tekézünk, már megszoktuk, hogy nem nagyon foglalkoznak velünk. Pedig mi világszerte képviseljük az országot, nem is akármilyen sikerekkel. Az állam még az ösztöndíjat is elvette tőlünk, mivel az új törvény értelmében a külföldön játszók nem kaphatnak szerbiai ösztöndíjat. Ha a teke az olimpiai sportágak közé tartozna, biztosan más volna a helyzet. De ettől még nagyon messze vagyunk.

* Milyen az utánpótlás helyzete?

— Szerbiában nagyon rossz. Nálunk szinte csak az tekézik, aki ebbe született bele. Pénzhiány miatt sorban szűnnek meg a klubok, ami nagyon szomorú.

* A világ legjobb játékosa vagy. Hosszú út vezetett idáig?

— Igen, sok mindenről le kellett mondanom. Szerencsém volt, hogy annak idején Kunfehértóra szerződtem, az ottani főnököm ugyanis sokat törődött velem. Lehetővé tette, hogy annyit eddzek, amennyit csak akarok. A sok munkának pedig meg is lett az eredménye.