home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A tanítás szeretet és nem simogatás
Kőművesné Nyáry Márta
2018.08.24.
LXXIII. évf. 33. szám
A tanítás szeretet és nem simogatás

Vass Ferenc nyugalmazott kisoroszi fizika és matematika szakos tanár Arany Mentor Életműdíjat kapott a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete keretében működő Genius tehetséggondozó mozgalomtól.

Ebből az alkalomból beszélgettünk el a közkedvelt, nyolcvanéves tanárral, aki remek tudású nemzedékeket oktatott és nevelt 1960-tól 2003-ig a kisoroszi Gligorije Popov-iskolában.

* Hogyan fogadta az életműdíjat?

— Nagyon megörültem, mivel szakmabeliektől kaptam, akik ismerik és követték a munkásságomat 1993-tól, a VMPE alakulásától 2003 júniusáig, amikor nyugdíjba vonultam.

* Magam is emlékszem, tanításának fontos részei voltak a szemléltető eszközök.

— Kezdetben csak néhány mágnestű és -patkó állt rendelkezésemre, s az iskolának nem volt pénze egyebek vásárlására, így a szép emlékű Berta János műszakioktató sietett segítségemre. Különféle áramköröket készítettünk sperlapokon, majd később Pertinax-lapokon, továbbá lejtőt, elektromágnest, hőérzékeny riasztót, porlasztót, Newton 3. törvényéhez reaktív kiskocsit, optikai padot, szemléltettük a Föld és a Hold kölcsönhatását, és sorolhatnám még.


Vass Ferenc átveszi az életműdíjat Muhi Bélától

* Milyen táborokat és versenyeket szervezett?

— Csak a legfontosabbakról szólnék. 1999-ben részese voltam a Kátai Tanyán megtartott fizika- és vegytantábornak, melyet Nagy Margit és Muhi Béla szervezett. A következő évben én rendeztem Kisoroszon egy ugyanilyen jellegű tábort a nagykikindai önkormányzat hathatós támogatásával. A Kovács Sztrikó Zoltán-fizikaversenyen három nyolcadikos diákom Ohm törvényének a feldolgozásával első lett. Egy évvel később két-két hetedikes tanulómmal Újvidéken arattunk sikert.

* A tanításban mi volt az ars poeticája?

— Minden gyereket megtanítani addig a szintig, ameddig a szellemi, értelmi, érzelmi adottságai, valamint a szorgalma megengedi. A tanár először is nevelő: szép szóval, saját példamutatásával, szeretetével hozzájárulhat az előbbiek fejlesztéséhez. A szeretet nem simogatás, hanem a diák-tanár viszony legmagasabb foka. S nem utolsósorban: a tudást érthetően, az élet és a természet egyszerű példáival kell bemutatni.

* Volt-e, illetve van-e példaképe?

— A tanulóéveim alatt a nagybecskereki pedagógiai főiskola fizikatanára Dragutin Kovalik volt, aki az előadásai közben az új fogalmakat tisztán, magyarul is ismertette. A fénysarkítás szó ma is bennem él. A későbbiekben nagyon jó kapcsolatot ápoltam a pedagógia frontembereivel, dr. Ribár Bélával és dr. Tóth Lajossal, valamint Muhi Béla is rengeteget tesz a délvidéki magyar oktatás érdekében. Nyugodtan állíthatom, hogy ő Vajdaság egyetlen magyar polihisztora, akinek Zentán a napfogyatkozásról megtartott emlékezetes előadását óriási érdeklődés övezte. Az ő ötlete alapján alakult meg a Genius, versenyeket és táborokat hozott létre az Apáczai Nyári Akadémia keretében, a háborús válság idején pedig dr. Ribár Bélával megszervezte és megjelentette a magyar ismeretterjesztő füzeteket, valamint tankönyvpótló kiadványokat.

* Ha újra pályaválasztás előtt állna, mi mellett tenné le a voksát?

— Ugyanezt a hivatást választanám, viszont hozzátenném, hogy gimnazistakoromban a földrajz és a történelem is nagyon érdekelt.

Végezetül jó egészséget kívánunk a fáradhatatlan energiájú tanár úrnak, aki még fizika-matematika szakszótárt is összeállított a diákjainak szerb és magyar nyelven, valamint az elmúlt esztendőben régiségekből szervezett kiállítást a kisoroszi plébánián.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..