A Kiállok érted című darab a K. V. Társulat és a Névtelen Utak Alapítvány koprodukciójában készült, hozzánk a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében jutott el.

Az előadás és a hozzá kapcsolódó feldolgozó program a prostitúció és az emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok lehetőségeit, valamint az áldozattá válás folyamatát vizsgálja egy fiatal lány történetén keresztül. Marlenka-Kitty mélyszegénységben nőtt fel, a durva, rideg környezetben kevés szeretetet kapott, a bántalmazásból és az erőszakból viszont annál több jutott neki.

Fotó: Juhász Tamás

A Bohócok a Láthatáron Csoportot 2010-ben alapította meg Feuer Yvette színész, bohóc és drámapedagógus.

— Magyarországon a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnál kezdtem el „bohóckodni”, és nagyon élveztem ezt a munkát. Később Amerikában éltem és dolgoztam, s ott csatlakoztam a Bohócok Határok Nélkül nemzetközi szervezethez, melynek tagjai a katasztrófasújtott területeken próbálnak vidámságot csempészni az ott élő gyermekek és közösségek mindennapjaiba. Amikor hazajöttem, elhatároztam, létrehozom ennek a szervezetnek a magyar változatát. Így jött létre a Bohócok a Láthatáron Csoport, mely eltér az eredeti mintától, hiszen mi profi társulat lettünk, színházi bohócelőadásokat készítettünk. Két gyermekelőadással kezdtük, és a Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásával rengetegszer előadtuk. Majdnem hetvenszer léptünk fel, eljutottunk Borsod és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legszegényebb településeire.

Az indíttatás az volt, hogy engem már Amerikában elkezdett foglalkoztatni az a tény, hogy nagyon sok gyermek mekkora szegénységben, nyomorban és kilátástalanságban él, és mennyire elhatalmasodott a rasszizmus. Akkor történt az a sorozatgyilkosság, amelynek roma áldozatai voltak. Engem ez nagyon felkavart, és azt gondoltam, szeretnék roma közösségekkel dolgozni, kulturális programokat vinni hozzájuk. Így indultunk, de mára megváltozott a profilunk. Kezdetben három gyermekelőadásunk volt, most hat produkciónk van, de csak egy szól a legkisebbeknek. A fiataloknak játszott darabjaink viszont színházi nevelési vagy ifjúsági előadások feldolgozóprogrammal. Az 5 és 18 év közötti korosztályokhoz fordulunk, habár az ifjúsági előadásainkat a felnőttek is élvezhetik.

* Van-e igény az ilyesfajta színházra?

— Van rá igény, hiszen ha elmegyünk egy helyre, utána a legtöbbször visszahívnak bennünket. Talán csak egy megosztó produkciónk van, az Ablak, melyben egy drogos, öngyilkos anyát és a széthulló családot mutatjuk be. A többinek egyértelműen pozitív a fogadtatása. Mindegyik darabunkban van némi humor, ami könnyebben emészthetővé teszi a nehéz témát. Ha érezném, hogy nem szeretnek bennünket, nem csinálnám.

* A csoport tagjai mind színészek, vagy van közöttük más szakember is?

— Mindenki színész, vagy színész-drámapedagógus. Viszont a Kiállok érted egy speciális projektünk, ezt a témát ugyanis egy évig kutattuk. Meg kellett ismernünk a közeget, a problémákat, az eseteket. Mivel egy norvég civil pályázattal valósult meg, egész kis teamet sikerült kialakítanunk, melyhez szociológus és gyermekvédelemben jártas jogász is tartozott. Az előadás több sorsnak az esszenciája, a szövegkönyvet a történetekből és a színészek improvizációiból Bíró Bence dramaturg és Romankovics Eda rendező írta.

* A darab egyik főszereplője egy cigány lány, és szó esik a családon belüli erőszakról, kábítószerről, prostitúcióról… Ezek a témák jelennek meg a csoport többi előadásban is?

— Igen, miközben a nevünk Bohócok a Láthatáron. Mondták már, hogy ezt az elnevezést végső ideje megváltoztatni. Engem az olyan társadalmi témák érdekelnek, amelyek vagy tabunak számítanak, vagy nem sokat foglalkoznak velük. Persze a gyermekelőadásaink teljesen másak, sok bennük a vidámság, a móka, a kacagás, a zene... Most gyűjtünk egy nyári turnéra, a Banyamosoda című összeállításunkat szeretnénk elvinni öt szegény faluba. Az ifjúsági előadásaink viszont mind egy-egy problematikára épülnek. A Mianyánk például arról szól, miért nehéz őszintének lenni egymáshoz, és egy családi történetet mesél el. A hetedik égig címűt, melyet a Kerekasztal Színházi Társulattal közösen jegyzünk, a hetedik, nyolcadik osztályosoknak játsszuk, és az otthontól való elszakadást boncolgatja. Az új produkciónk, az Én Prométheuszra gondoltam úttörő, úgynevezett részvételi slam színház, témája a felelősségvállalás és a kimondott szó súlya. Ez nem társadalmi tabu, de egy olyan tematika, amelyről nagyon fontos beszélni a mai világban. Én rettenetesnek tartom azt, ami elhatalmasodott a közbeszédben. Ha az ember végigolvas egy hírrel kapcsolatos kommentáráradatot, akkor minimum szívrohamot kap, vagy lefordul a székről. Ezekből a hozzászólásokból következmények nélkül áramlik a sötétség, fröcsög a gyűlölet. Hova vezet az, hogy bárki bárhol szabadon cigányozhat, zsidózhat, „migráncsozhat”?!

* A csoport pályázatokból és támogatásokból él?

— Igen. Nemrégiben írtunk beszámolót arról, hogy mennyire sikeresek a pályázataink — 75 százalékban, ami szerintem nem rossz arány. Ezt csak folyamatos munkával lehet elérni, melyet szerencsére nem egyedül csinálok: most már van egy jogászunk, egy produkciós és egy gazdasági munkatársunk. A koprodukciók is nagyon sokat segítenek. Ezt az előadást, melyet a zentai diákok is láthattak, a K. V. Társulattal és a védett házat üzemeltető Névtelen Utak Alapítvánnyal hoztuk létre. Mi egy kis független társulat vagyunk, majdnem minden produkciót mások játszanak, de természetesen vannak emberek, akikkel gyakran dolgozom együtt. Nem tarthatok fenn állandó társulatot, mert nem tudok rendszeresen, havonta fizetni.

* Vannak-e újabb tervek?

— Két tervünk is van. Az egyik nyári művészeti projektum lenne, mely során néhány közösségi színházzal egy fórumszínházi előadást készítenénk a női-férfi kapcsolatokról. Mivel a jelenlévőket közös gondolkodásra szeretnénk serkenteni, a darab interaktívvá válik, a nézők beállhatnak, megpróbálhatják megoldani a konfliktusokat. A másik, ha sikerül pénzt szerezni rá, nemzetközi produkció lesz, mely két leánytestvérről szól, akik különböző országokban, különböző apákkal nevelkedtek fel, és húsz-huszonöt év elteltével találkoznak. Ez az identitást elemezné, egy szlovén színésznővel játszanánk a következő évadban, de az elképzelés megvalósulása támogatásfüggő.