A színésznő, akit kardiológiai okokból is ajánlatos terhelni

A színésznő, akit kardiológiai okokból is ajánlatos terhelni

Mindig egy földre szállt angyalt idéz a törékeny testalkatával, a meleg hangjával és az égszínkék szemével.

Szirtes Ági a budapesti Katona József Színház egyik alapító tagja, Kossuth-díjas színművész, aki több filmet gazdagított már a játékával, és egy titkos szerződést kötött az idővel, hiszen sem a kor, sem a fáradtság nem látszik rajta.

* Édesapád, Szirtes Ádám neves színész. Ő gyakran vitt magával a színházba?

— Nem gyakran, amikor a munkája megengedte, azok nagyon kitüntetett pillanatok voltak.

* Egyértelmű volt, hogy színésznő lesz belőled?

— Apu taníttatott zongorázni, művészi tornára is jártam, tehát sportoltam, de eszembe sem jutott, hogy nem színészi pályára lépek. Ha megkérdezték, hogy mi leszek, ha felnövök, ezt is válaszoltam. Amikor Annát szültem, akkor felmerült bennem, hogy szülésznő is lehetnék. Annyira jó élmény volt, hogy azt gondoltam, ebben a pozitív, csodálatos energiabombában részt venni, hogy hatalmas erőfeszítés árán megszületik egy gyerek, óriási feltöltődés lehet nap mint nap. Eszembe sem jutott, hogy lehetnek bonyolultabb esetek az enyémnél, így azt gondoltam, hogy ez maga a mennyország.

* Pozitív töltetből most is van elég, vagy több volt belőle a pályád elején?

— Ez előadás-, rendező- és próbafolyamat-függő, de általában a színész mindig úgy vág bele, hogy nem tudja elképzelni, hogyan mászik ki abból a kútból. Ritka a pozitív töltet, annál több a szorongás, a görcs, a félelem, a drukk, a nehézség.

* Tudom rólad, hogy maximalista vagy. Fontos neked, hogy sok előadásban benne legyél?

— Minden színész maximalista, mindenki a legjobbat szeretné kihozni magából. Olykor nehezebb, olykor könnyebb koncentrálni, de olyan is adódik, hogy éppen a szörnyű fáradtság szül kimagasló eredményt. A minőség jobban érdekel, mint a mennyiség. Azt szeretem, ha magasan van a léc, és azt át kell ugrani. Abba fáradok bele, ha alacsonyra teszik.

* Mennyire vagy instruálható színész?

— Ideális esetben, ha a rendezőnek van türelme kivárni, akkor sokáig keresgélek. A próbák elején még semmit nem tudok, a többiektől várom a megváltást, és amikor nagy sokára megvan a puzzle négy sarka, akkor már könnyebbé válik a munka. A főpróbahéten tudom igazán összerakni a képet, akkor már lehet teret adni az ösztönöknek. 
 


Nánási Pál felvétele

* Mennyire könnyen hangolódsz rá egy előadásra?

— Ez a szereptől függ. A reggeli ébredés után három másodperc alatt elszáll, hogy mit is álmodtam, és rögtön az a kérdés jön, hogy mit is játszom ma. A nehezebb előadás előtt nem szeretek beszélgetni, és megesik, hogy ez az egész napra érvényes.

* Gyakran látunk olyan szerepben, amikor perifériára szorult embereket játszol. Ez közel áll hozzád?

— Minden színész szereti megfigyelni a különleges figurákat, és ez az őszinte kíváncsiság, amely feléjük irányul, folyton vissza-visszatér.

* Gondoltad valaha, hogy egyszer majd a lányoddal leszel egy társulatban?

— Erre soha nem gondoltam. Nem abban a gimnáziumban kezdte el a tanulmányait, ahova először jelentkezett, hanem a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatába járt. Láttam egy Bergman-előadásban, mellyel magas hegyet kell megmászni, és akkor nem voltam biztos benne, hogy színésznek kell lennie. Egyszer cserebogárrajzás volt, amikor meglátogatott, Anna pedig nagyon viszolygott tőlük, kérte, hogy csukjuk be az ablakot, majd megmutatta nekem, hogyan száll a cserebogár, és akkor megnyugodtam, hogy nem lesz baj ezzel a gyerekkel, színésznő lesz.

* Mikor érzed magad jól és rosszul a színpadon?

— Ha nincs dolgom a színpadon, olyankor legszívesebben hazamennék. Rettenetesen tud bosszantani, hogy a néző másfél méterre ül tőlem, előveszi a táskájából a PET-palackot, jóízűen meghúzza, én viszont egy órája beszélek a színpadon, vagy felteszi a színpadra a ridikült, a lábát, a műsorfüzetet. Az is zavaró tud lenni, ha a néző nem érti a darabot, és erre keresem a magyarázatot. 

* A jelenlegi legkedvesebb előadás?

— Többet szeretek, például a Szép napokat, az Elnöknőket, a Portugált, A tökéletes boldogság világát, A két Korea újraegyesítésében a kis jelenetemet.
 


A magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Szirtes Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő Budapesten 2018. október 11-én (MTI-fotó: Czimbal Gyula)


* Rengeteg filmszereped is van. Ha választani kellene film és színház között, akkor tudnál-e dönteni?

— Nem, mert mindkettő másért csodálatos és rettenetes. A színházban az a könnyebbség, hogy a színész 7 órakor beleül a csónakba, és az előadás a végére a torkolathoz ér. A filmezéskor előfordul, hogy egy-egy nehéz jelenetet reggel 6-kor kell megcsinálni, amikor az ember legszívesebben aludna vagy épp a másik oldalára fordulna az ágyban, és ilyenkor nehezebb az idegrendszert úgy felcsigázni, hogy ez jól működjön. Másrészt viszont ez hatalmas pluszt tud adni. Állsz a tóparton, fúj a szél, olyan kollégákkal dolgozol, akiknek még soha nem néztél a szemébe, és sok olyan váratlan feladatot kapsz, amelyet a színházban nem. A filmezésben nagyon jó, hogy az ember fontosnak érzi magát, hiszen efféle kérdéseket tesznek fel neki: Nincs hideg? Nem fázol? Terítsünk rád egy takarót? Saját autóval jössz, vagy valaki menjen el érted? Rengetegen szorgoskodnak körülötted, a sminkes, a fodrász, a világosító, vagyis mindenki azon ügyködik, hogy te jól tudj játszani.  Egyszer, amikor filmeztem, Anna felhívott, és megkérdezte: Mama, zárás is van? Jaj, úgy szeretem azt a fölhajtást, amikor púderezik az ember arcát, és közben lezárnak egy utcát. Azt szeretem a filmezésben, hogy a kamera objektív, az ember gyomrába lát.

* Szereted visszanézni magad?

— Csak technikai szempontból, csupán az olyan jellegű dolgokat szeretem tisztázni.

* Volt közös munkád Tarr Bélával, és én valamiért téged mindig az ő filmjeiben tudlak a leginkább elképzelni. Közel áll hozzád az ő világa?

— Nagyon otthonosan érzem magam benne. Talán a Sátántangót láttam tőle először, és nem tudom, hány perces jelenet az, amikor kijönnek a tehenek az istállóból, de én a harmadik percben elkezdtem sírni. A londoni férfinak a díszbemutatóját láttam, a film úgy kezdődik, hogy a kamera a víz színétől a hajó orrát követve emelkedik a tatig, akkor döbbentem rá, hogy úristen, úgy néz, ahogy én szeretek nézni, azaz lassan, aprólékosan, hogy legyen idő gondolkodni. Ez az én belső ritmusom. Megőrülök a klipes vágásoktól.

* Mit tanácsolnál azoknak, akik színészek szeretnének lenni?

— Olvassanak és mozogjanak sokat, hogy az ember színészteste ki tudja szolgálni a fantáziáját. A többi az jön magától.

* Hogyan töltődsz?

— Esténként, előadás után megiszom egy-két pohár bort. Az évad végén élvezem, hogy nem kell időre menni, korán kelni, hanem egy hétig ülök, és nézem a köldökömet.
 


 


A pusztítás reggelei című verseskötetből Szirtes Ági olvasott fel Bíró Tímea könyvbemutatóján a budapesti Katona József Színházban 2018. március 16-án

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink