home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
A szerény polihisztor
Gyurkovics Virág
2013.02.20.
LXVIII. évf. 8. szám
A szerény polihisztor

Szekeres Lászlóra emlékeztek a szabadkai Városi Múzeumban

Emlékrendezvénnyel adóztak Szekeres László szabadkai régész személyének és szellemiségének barátai és pályatársai február 14-én, csütörtökön este Szabadkán, a Városi Múzeumban.
Szekeres László (1931—1997) archeológus sokat tett Szabadka városának és környékének helytörténeti, helyismereti feltárásáért. Hosszabb ideig a Városi Múzeum igazgatója volt, közszereplést is vállalt, a történelmi VMDK alapítója és szabadkai körzeti szervezetének első embere volt.
Mgr. Hulló Istvánnak, a Városi Múzeum igazgatójának köszöntője után Siflis Zoltán Múltunk a föld alatt van című dokumentumfilmjét vetítették, melyben a régészet küldetéséről maga Szekeres László is kifejtette véleményét.
A film után dr. Bálint Csanád, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének igazgatója, Bela Duranci művészettörténész, dr. Takács Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének főmunkatársa, valamint Ricz Péter, a szabadkai Városi Múzeum főmuzeológusa méltatta Szekeres László munkásságát.
A polihisztor szerénységéről, jellemvonásairól beszélt Józsa László, a Szekeres László Alapítvány elnöke. Mint mondta, Szekeres nyelvész, régész és geográfus is volt, amikor azonban megkérdezték tőle, mivel foglalkozik, csak ennyit felelt: „Én régész vagyok! Egy ember, aki a múltból üzen a mának, aki szeretné megmutatni a városnak, miért szép szeretni és becsülni, tenni valamit érte.”
A Bucka Gányó Művésztelep szervezésében tavaly szeptemberben a Róka-tanyán Szekeres László tiszteletére gyűltek össze a művészek, hogy egy-egy alkotással adózzanak emlékének. Az egynapos alkotótábor meghívásának huszonnégy művész és hat diák tett eleget. Az elkészült munkák kiállítását Boros György festőművész nyitotta meg az emlékesten. A szeptemberi műhelyt a Bucka Gányó utolsó találkozójaként hirdette meg annak alapítója és vezetője, Gál József. Elsősorban anyagi okokra hivatkozva döntött így, habár a művészkollégák még mindig bíznak abban, hogy az ítélet nem végleges.
Szekeres László szellemisége és példás küldetéstudata — noha már több mint tizenöt éve eltávozott az élők sorából — még mindig jelen van a köztudatban. Aki ismerte, szeretettel, tisztelettel emlékszik rá. Ma is aktuális gondolatai, szakmai és közéleti véleménye sokaknak erőt adnak a munkához. Szellemiségének továbbéltetését szolgálja a Szekeres László Alapítvány is, amely a névadó előtti tisztelgés jeléül olyan projektumok megvalósulását támogatja, amelyek célja a vajdasági magyarok önazonosságának megőrzése. Életműve, melyet kiemelkedő vajdasági értelmiségiként mindig a közösség érdekében épített, nem merül feledésbe, amíg vannak, akik emlékeznek rá.
Az est zenei aláfestését Bakos Árpád népzenész szolgáltatta.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..