home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A szegény ember legkisebb fia
AGÁRDI Gábor
2014.08.07.
LXIX. évf. 35. szám
A szegény ember legkisebb fia

„Nem egyszerűen paraszti környezetben nőttem fel, hanem paraszt voltam” — mondta magáról a szabolcsi tanyán nevelkedő fiú, aki tizennyolc évesen a Színművészeti Főiskola diákjának, négy évvel később, 1965-ben pedig a szolnoki Szigligeti Színház munkatársának mondhatta magát. Tanulmányai utolsó évében feleségül vette évfolyamtársát, Drahota Andreát, és egy életen át kitartottak egymás mellett.

Legtöbbször ugyanahhoz a társulathoz szerződtek, és a vásznon is gyakran voltak partnerek.

A fiatal színész üstökösként robbant be a mozi világába. Tizenkilenc évesen Kovács András Pesti háztetők című munkájában debütált. A kamera szerette az ifjú művészt, aki már főiskolásként számos jelentős alkotásban kapott lehetőséget. Sztárportré rovatunk e heti csillagában, Kozák Andrásban a színművészt — harmadik filmszerepének alakításakor — a kamera mögött helyet foglaló képíró, Jancsó Miklós fedezte fel.

Kozák az Így jöttem főszerepében végig uralja a játékidőt, még ha a kritikusok nem voltak is elragadtatva alakításától. Szerencséjére azonban a nagy direktor nem volt azonos véleményen a rosszindulatú ítészekkel. Az akkor negyvenkettedik életévét betöltő képíró teljes mértékben meg volt elégedve felfedezettjével, és ennek köszönhetően András úgyszólván bérletet váltott a Jancsó-remekekbe. Mindez azt eredményezte, hogy az elkövetkező három évtizedben további tíz alkalommal dolgoztak együtt. A korszak másik zsenije, Szabó István is felkérte egy kisebb szerepre. A drámai alakításokat idővel könnyedebb munkák ellensúlyozták. Olyan üdítő darabokban is látható volt, mint A múmia közbeszól, a Sellő a pecsétgyűrűn vagy az Eltávozott nap, amely alkotás a hatvanas évek fiatalságának útkeresését mutatja be — megbolondítva sok, mára legendássá lett slágerrel. Kozák András mindeközben példás családi életet élt, és alázatosan végezte munkáját. Nem voltak kirohanásai, sztárallűrjei, és a lapok sem cikkeztek nagy botrányairól.

1966-ban a Thália Színházhoz került, melyhez negyed évszázadon át hűséges maradt. Kozák nemzetközi szinten is megállta volna a helyét. Mivel színházi előadásait nem rögzítették, az utókor szinte semmit sem láthat ennek a különleges embernek a világot jelentő, kopottas deszkákon nyújtott alakításaiból – leszámítva a III. Richárd 1972. évi televíziós adaptációját. 1976 és 1986 között mindössze egy filmben játszott, az új hullám alkotói ugyanis mellőzték. Thalia szentélyében kereste a kihívásokat — rendezőként és díszlettervezőként is bemutatkozott. A filmgyár ugyan nem foglalkoztatta gyakran, de a tévéjátékok kárpótolták. Haláláig több mint félszáz, televízióra alkalmazott átiratban és sorozatban számítottak rá, köztük olyan közönségkedvencekben, mint a Linda vagy a Kisváros. 1987-ben barátja, Jancsó Miklós ismételten együttműködésre kérte fel. A szörnyek évadjában olyan neves kollégákkal tündökölt, mint Madaras József, Cseh Tamás vagy Cserhalmi György. 1971-ben aratta élete első jelentős szakmai sikerét: az aktuális kultúrpolitikai elit Jászai Mari-díjjal jutalmazta, 1996-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.

Kozák András boldog volt, és hálát adott az Istennek, hogy olyan korban dolgozhatott és lehetett ismert, amelyet kiváló magyar színház, valamint világhírű magyar mozgókép jellemzett. Budapesti kollégái közül sokan éppen ennek köszönhetően futottak be karriert Hollywoodban. Abban a bizonyos álomgyárban, amelyben a múlt század közepére annyi magyar szakember állt alkalmazásban, hogy a filmstúdiómogulok viccesen azt mondogatták: ha valaki érvényesülni szeretne, az jobban teszi, ha magyarul is megtanul...

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..