Felépülésével a szabadkai Városháza a gazdasági, társadalmi, városrendezési haladás korszakához kapcsolódik, illetve a dualizmus kori városok modernizálásához. Habár az új városháza felépítésének elgondolását az előző polgármester vetette föl, Bíró Károly polgármester volt az, aki megvalósította azt. Miután 1905-ben sikerült biztosítani a pénzforrásokat a város tulajdonában levő környékbeli homokos föld eladásából, 1906-ban kiírták megépítésére a pályázatot. 1908-ban lebontották a Szent István tér 56. alatti régi városházát, illetve az 57. szám alatti gimnáziumot. Az új Városházát immár terek övezték: északról az egykori piactér, ma a Köztársaság tér, keletről az Új tér, ma a Szabadság tér, délről egy kisebb, az egykori Halpiac tér, nyugatról pedig a terület nyitott volt a széles Strossmayer utca felé. A különálló épület monumentalitása így még inkább kifejezésre jutott. Méreteivel és elrendezésével a Városháza az erőt és a növekedés tendenciáját jelzi, a reprezentáció pedig a kivitelezésében kap vezető szerepet. Az épületen a legmodernebb technikai megoldásokat alkalmazták (központi fűtés, villanyvilágítás, gázlámpák, felvonók stb.), az általános városrendezési tervek korszerűsítésének részeként.
Az épület tervezői budapesti építészek, Jakab Dezső (1864—1932) és Komor Marcell (1868—1944), a magyar szecesszió atyjának, Lechner Ödön (1845—1914) építésznek a követői és az art nouveau ezen változatának jeles képviselői. Lechner érett magyar szecessziós stílusú pesti épületeinek — Földtani Intézet (1896—1899) és a Postatakarék-pénztár (1900—1902) — keletkezése idején Jakab és Komor megtervezik a szabadkai zsinagógát (a tervek 1899-ben készültek, a kivitelezés éve: 1902), amelyen néhány Lechner által kidolgozott morfológiai megoldást is alkalmaznak, mindenekelőtt azonban egyetértenek a nemzeti stílus megteremtésének szemléletével. Így az érett magyar szecesszió megjelenése Szabadkán a zsinagóga felépüléséhez kapcsolódik, s ez egy új fejezetet nyit a város építészettörténetében, de kiindulópontul is szolgál a később felépülő Városháza építőinek. Jakab és Komor számára a zsinagóga jelentette a sikeres, őszinte meggyőződésükkel támogatott stílusban épült szabadkai munkáik kezdetét.
Díszítményei szempontjából a szabadkai Városháza tükrözi a 19. században megindult európai törekvéseket, amikor a népművészet az azonosságtudat és a nemzeti integritás mutatójaként volt használatos, melynek keretében megjelent az új, nemzeti, vizuális szimbólumok irányzata. Ez különösen az osztrák—magyar kiegyezés (1867) után jutott kifejezésre. Mivel a néprajzi kutatások már a kezdetektől Magyarország ősréginek tekintett részein folytak, tehát Erdélyben — Kalotaszeg környékén és a Székelyföldön —, Jakab és Komor ehhez a művészi irányzathoz alakítva használták ezeknek a vidékeknek a népművészeti elemeit. Az akkori szemlélet szerint az említett terület hagyományaiban rejlett a hiteles, a szecesszió képviselői által oly lázasan áhított, eredeti népi kincs, mivel a kifejezett földrajzi, etnikai és vallási szétszórtság és elszigeteltség hozzájárult ahhoz, hogy ezen a vidéken megmaradjanak az ősi hagyományok igazán gazdag különféle rétegei. A Városháza nagy tanácstermében és a vele szomszédos két kisebb teremben, a Zöld Tanácsteremben, illetve a Sárga Teremben, valamint ezek előcsarnokaiban a székelyföldi és kalotaszegi népművészeti kincsből átvett florális és zoomorf motívumok dominálnak. A díszterem előtere mennyezetének fehér alapjára festett kék és piros mintákat és színeket a kalotaszegi, hagyományosan kék és piros fonállal készített, „varrottasnak” nevezett népi hímzésből vették át a tervezők. A sajátságos, régi hímzés egész mintájában ugyanazok a motívumok ismétlődnek, ahogyan a mennyezeten is látható. Ezt a hímzést 1885-ben fedezték fel újra, és kezdték el népszerűsíteni az Országos Kiállításon. 1892-ben Jankó János is megemlíti ezt a Kalotaszegről írt tanulmányában. Közvetlenül a Városháza kivitelezése előtt, 1907-ben hagyta el a nyomdát Malonyai Dezsőnek a kalotaszegi népművészetről szóló, antológiai jelentőségű kiadványa. A népi hímzésen kívül a tervezők figyelmet szenteltek a már említett két régió népi fafaragásainak is, hiszen a Városházának ebben a részében bőségesen használták a fát: a falakat faragott fával borították, a padok, az ajtók, a pódium mellvédje és a székek is mind faragottak. A falburkolat zárásának magasságában, a tanácsterem falai mentén egyenletes ritmusban elhelyezett faragott kopjafák ékesszólóbban beszélnek a díszítmények eredetéről, mint a fafaragványokon alkalmazott motívumok. A tervezők általuk építették ki a közvetlen kapcsolatot az ország azon részével, ahonnan az ihletet merítették, és amiben segítségükre voltak a tanulmányok és a könyvek, mindenekelőtt Huszka József munkái, de legfőképpen a Székely ház c. (1895) könyve. Jakab és Komor ezen elgondolása világosan kiolvasható a palicsi Víztorony általuk készített tervéből is, mely a székely kapu elemeit követi. 
A Városháza műalkotásként funkcionál, és kitűnő tankönyv a szecesszió mint stílus lényegének áttekintésére, mivel jó példát szolgáltat annak egyik fő jellemzőjére, nevezetesen a képzőművészet különféle ágainak szintézisére, a „Gesamtkunstwerk”-re. A Városháza építésekor és berendezésekor a tervezők különféle anyagokat (fa, vas, kerámia, mégpedig Zsolay kerámia, üveg — a színes üvegablakok Róth Miksa pesti műhelyéből kerültek ki, textil stb.) és technikákat (festés, faragás, kovácsolás, üvegfestés stb.) használtak, s ez a kivitelezést kézműves-szakértelemhez kötötték, ami lényegében minden művészet alapja.  A Városháza megszületésében a különféle kézművesmesterségek jutottak kifejezésre, ezek képviselőit az építők nagyrészt Szabadkáról választották ki. A kézművesmesterek és gyáriparosok neve, illetve cégjeik elnevezése a Városháza vestibule-jának falán elhelyezett kőtáblába vannak vésve. A most újra megjelenő, eredetileg 1912-ben Braun Henrik által szerkesztett, Nagyváradon kiadott, a Városházáról és építőiről szóló füzet fontos adatok gazdag tárháza, a szabadkai Műemlékvédelmi Hivatal kiadásában megjelenő tanulmánygyűjtemény pedig új kutatások fényében és számos színes illusztrációval mutatja be az épületet. A szabadkai Városi Múzeum szecessziós kiállítása, mintegy aláfestve a jeles évfordulót, bemutatja, milyen szecessziós képzőművészeti és iparművészeti alkotások, könyvek, képeslapok és egyéb nyomtatványok, illetve szecessziós tárgyak kerültek a városba és voltak használatban a Városháza építése idején. A kiállítottak között szerepel a Városháza földszintjén egykor működő Városi Kávéház két, szívmotívumokkal díszített, eredeti asztala is és a belső berendezést megörökítő fénykép kinagyított változata.