A néhai Pannon-tenger medréből kiemelkedő erzsébetlaki félszigeten télvíz idején sem áll meg a közösségi élet. A közép-bánsági falucska idegenforgalmi kínálatának palettájára az idén felkerült a kolbászfesztivál is, melyet házipálinka-verseny is kísért.
Mottó: „Ha hajót akarsz építeni, akkor az embereket nem favágáshoz kell összetrombitálni, nem feladatokkal kell őket ellátni, hanem beszélni kell nekik a tengeren utazás gyönyöreiről” (Antoine de Saint-Exupery).
Az eredetileg tervezett időpontot sajnos — akárcsak a tavaly debütáló nádvágó (világ)bajnokság esetében — ezúttal is felülírták az időjárás okozta rossz útviszonyok. Február 8-ára azonban összeállt a kép, mindenekelőtt a helyi idegenforgalmi szervezetben, az Állattenyésztők- és az Amatőr Szakácsok Egyesületében, a falu helyi közösségében tevékenykedőknek köszönhetően, valamint Nagybecskerek város közigazgatásának hála.
Továbbá mindazoknak, akik — egy kicsit virtusból, egy kicsit nosztalgiából — részt vettek a fesztiválon. Felidézve az emlékeket azokból a régi szép időkből, amikor a kolbász még kizárólag húsból készült, és amikor egy-egy disznó (pardon: sertés!) levágásáért nem járt senki nyakára a „hallja kendek” siserehada.
Az erzsébetlaki sokadalom annak rendje és módja szerint hagyományos falusi „pocaríkatással” indult a kora reggeli órákban. A szervezők a kihagyhatatlan reggeli hangulatfokozó pálinkán kívül arról is gondoskodtak, hogy a vendégek a szalmás disznópörkölésbe és a rítus egyéb teendőibe is „belekóstolhassanak”.
A rendezvényen huszonhét csapat (erzsébetlaki, kiszácsi, tisza-tarrósi, szentmihályi, bácspetrőci, bégaszentgyörgyi, écskai stb.) mérte össze rátermettségét. Azt „kellett” eldönteni, hogy melyikük tud hagyományos szerszámokkal jobb, disznóbélbe töltött kolbászt készíteni öt kilogrammnyi húsból. A bírálóbizottság csupán a fűszerek használatába nem szólt bele, hiszen: ízlések és... A pálinkamintákat — kilenc alapanyagcsoportba sorolva — szintén szakbizottság értékelte.
A jelen lévő sajtósok figyelmét azonban szerencsére ezúttal sem kerülte el a blatósi forgatag anyanyelvi különbözősége. Beszámolóikban ezért nemcsak az érzékszerveket kényeztető finomságokat méltatták, hanem figyeltek az emberekre is. Azokra, akik esetenként „furcsa akcentussal” értekeztek egymással, mégis megértették magukat — másokkal is... És ez jó.
Ahogyan az efféle hírlapírói hozzáállás is üdvözölendő. Mert tulajdonképpen ez volt az a gyújtószikra, amely tenni akarásra ösztönözte e rendezvény megálmodóit, szervezőit. Újabb hatékony lépéseket tenni a sutba dobott értékek újrahasznosítása, a találkozások, valamint a belőlük fakadó személyes és közösségi kapcsolatok építése érdekében.
(Nedeljkov Milan és Pozsár István felvételei)
