A srácok

A srácok

Ezekben a napokban, amikor Vajdaság-szerte is megemlékezéseket, ünnepi összejöveteleket tartanak az ötvennyolc évvel ezelőtt végbement események tiszteletére, a szónokok gyakran emlegetik, hogy nekünk is olyan fiatalokra van szükségünk, akik hasonló bölcsességgel, kötelességtudással és igazságérzettel tudnak dönteni, mint az 56-os ifjak.

Neves írónk, Déry Tibor a következő gondolatokat vetette papírra az 1956-os forradalomról: „A magyar történelemnek ez a legnagyobb forradalma, egyúttal az első győzedelmes forradalom, amióta a magyar történelmet jegyzik. Ezt nem egyes emberek, nem politikai csoportok, nem nézetek és vélemények szították és hajtották végre, hanem népakarat. A suhancok forradalma, mondták! Mától kezdve a »suhanc« szó szent előttem. Évek óta kétségbeesve figyeltem a magyar ifjúságot: ájultan hallgatott. Október 23-án felállt, és helyreütötte a nemzet becsületét. Megrendülten és tisztelettel megemelem a kalapomat előtte. Úgy, ahogy kívántam és kértem és reméltem: ’48 ifjúsága után most támadt a hazának egy ’56-os ifjúsága is.”

A híres pesti srácok. Fiatalok, tizen- és huszonévesek, a nagykorúságot talán alig vagy még át sem lépő középiskolások, büszke egyetemi hallgatók. Többségükben ők voltak a hordozói az 1956-os forradalmi eszméknek, a nemzeti egységnek és összefogásnak, a szabadságvágynak. Ezekben a napokban, amikor Vajdaság-szerte is megemlékezéseket, ünnepi összejöveteleket tartanak az ötvennyolc évvel ezelőtt végbement események tiszteletére, a szónokok gyakran emlegetik, hogy nekünk is olyan fiatalokra van szükségünk, akik hasonló bölcsességgel, kötelességtudással és igazságérzettel tudnak dönteni, mint az 56-os ifjak.

Természetesen senki sem akarja, hogy olyan helyzetbe kerüljenek, mint csaknem hat évtizeddel ezelőtt a budapesti, a kilencvenes években a vajdasági vagy napjainkban a kárpátaljai társaik. Soha ne kelljen nekik sem puszta kézzel, sem Molotov-koktéllal, de még fegyverrel sem nekimenniük semmiféle tanknak, ellenségnek. Ne ismerjék meg a nélkülözést, a boltokban az üres polcokat, a percről percre egyre értéktelenebbé váló fizetőeszközt, ne tapasztalják meg, milyen az, amikor a becsapódástól megremeg az ablak. Ne érezzék a menekülők, a rejtőzködők félelmét, a gyertyafényes áramszünetekről pedig higgyék csak, hogy azok milyen romantikusak lehettek. De ha szükséges, legyen bennük eltökéltség, kitartás, álljanak ki a jogaik mellett, becsüljék meg és adják tovább az őseik által beléjük nevelt értékrendszert.

Ha dönteniük kell, legyenek ott, és döntsenek! Ha kikérik a véleményüket, mondják ki! Hogy magyar óvodákat, iskolákat, egyetemet akarnak, ösztöndíjat, kollégiumokat, magyar színházat, újságot, könyveket. Hogy magyarul szeretnének köszönni és beszélni, ha bemennek az üzletekbe, a postára, a különféle hivatalokba. Tudjuk, ezzel még nem szűnnek meg a gondok, a munkanélküliség, a családok elvándorlása, a jövőkép hiánya, de mindig van egy első lépés, melyet talán a legnehezebb megtenni. Mely ne az elmenésé, hanem az itt maradásé legyen. Mert mindkettő egyformán súlyos döntés.

Gondoljunk csak bele, nekünk, vajdasági magyaroknak az idén ez már a negyedik kampányunk. Rangos anyaországi vendég vetette fel az egyik faluban, hogy a szerb politika a választásokat mindig „rászervezi” a magyar nemzeti ünnepekre, március 15-ére március 16-át, október 23-ára október 26-át. Kampány közben ünnepelünk, és ünneplés közben voksolunk. És csak reméljük, hogy közben nem múlik el nyomtalanul, eseménytelenül és szürkén az egész életünk.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Útjára indult a Dúrmoló
Községeink életéből
Versek a bánat tollából (2.)
Fiatalok Fiataloknak
  • 2017.01.19.
  • LXXII. évfolyam 2. szám
Facebook

Támogatóink