Bizonyára másnál is van olyan, amikor tudja, valami jól sikerült, és elégedettség tölti el. Már az első fél órában megvolt az elmúlt időszakom egyik legjobb fotója. Beszélgetésre invitáltam a Hézső házaspárt, utána pedig odaálltak a rögtönzött kiállításon a saját esküvőjükön készült fotóhoz. Az immár ötven éve házastársak gyengéden megfogták egymás kezét. Köztük a régi fotó.  

Egykor és most: Hézső Anna és Vilmos

– Itt éltem, itt születtem Verbicán, de 1976 óta Csókán élünk. Negyven évet a községházán dolgoztam, a feleségem feketetói – mondta a férj, Hézső Vilmos, de rögtön továbbadta a szót, mondván, a neje jobban el tudja mesélni. Feketetón, vagy ahogy még mondani szokták, Cërnabarán esküdtek meg, mert az volt a szokás, ahova való a menyasszony, ott adják össze a fiatalokat.

– Nálunk sátoros lakodalom volt, az előkészületek egy héttel előbb indultak, akkor kezdték a tésztagyúrást, a kalácskészítést. Több napon át buliztak, mert nótaszóval ment a dolog, és a lakodalom után is, amikor szét kellett pakolni, szintén majdnem egy hétig tartott még a mulatság. Régen volt, ötven éve – emlékezett Hézső Anna, aki óvónőként vonult nyugdíjba.

Kincső és Róbert a kisvőféllyel

* Itt most az a cél, hogy felelevenedjenek a régi emlékek, és összeálljon egy lagzi…

– Nagyon jónak tartjuk ezt a kezdeményezést, és sajnáljuk, hogy a mostani világban az emberek nem tartanak úgy össze, mint régen, amikor a tésztagyúrástól a tyúkok vágásáig mindent együtt csináltak. Összejött a rokonság, és szerintünk ez a régi szokás sokkal szebb volt.

– A templomban nem esküdtünk meg, csak a községházán. Akkor mi nem esküdhettünk templomban, mert a férjem a községházán dolgozott, én meg tanügyes voltam. Emlékszem, szombaton reggel arra ébredtünk, hogy az utcán található vastag nyárfákat kivágatta a helyi közösség, és azt mind az útra helyezték. Hogy mi volt a cél? Nem tudjuk, talán valaki azt akarta, hogy ne történjen úgy, ahogy elterveztük. De a férjem akkor közbenjárt, és elhúzatták azokat a nagy fákat, és zavartalanul mehettünk el az esküvőre.

Sári Tibor

* Reggelig tartott a mulatság?

– Nem reggelig, másnap estig! Mert reggel elindultak felköltögetni azokat a vendégeket, akik korábban hazamentek. Ahol beengedték őket, ott nem volt semmi gond, beleültették a gazdát a talicskába, és tolták a következő házig. Ahol nem engedték be őket, ott bementek a kapu tetején, és amit meg tudtak mozdítani az udvarban, azt mind a bejárati ajtóhoz vitték. Szereztek valami madzagot is, kötöttek rá pénzt, és azt húzták maguk után. Aki muzsikáltatott a zenészekkel, annak is pénzt kellett kötni a madzagra, és elnevezték ürgének. Amikor visszaértek a lakodalmas házhoz, akkor odaadták úgy összekötözve mind a zenészeknek.

Megállapítottuk, hogy sokkal szebbek voltak a régi lakodalmak, mert manapság mindent úgy „összecsapnak”, mintha mindenki sietne valahova. Közben egyre csak jött a násznép, a vőfélyek mindenkit annak rendje-módja szerint beköszöntöttek. A helybeli villamosmérnök, Sári Tibor régen, legénykorában, legalább húsz évig vőfélyeskedett, és most is vállalta, hogy felidézze és elmondja a régi, hagyományos rigmusokat. Azt sem hallgatta el, és erre nagyon büszke is, hogy neki még igazi, sátoros lakodalma volt.

– Az én lakodalmam 2000-ben egyike volt a legnagyobbaknak a faluban, 450 személy volt hivatalos. Az utolsó sátoros lakodalmak közé tartozott a miénk, volt még utána is néhány, ha jól emlékszem, egyik unokatestvérem lakodalma 2004-ben szintén sátoros volt, de utána már a nagyteremben, az ifjúsági otthonban szervezték a mulatságot. A mai napig emlékszem a régi, szép versekre a menyasszony-búcsúztatótól a beköszöntésekig, majd az ételek beköszöntésére sorban. Szerettem azt a hangulatot, meghitt volt, a nép összetartott. A lakodalmak szombat délelőtt kezdődtek, és vasárnap délig tartottak. Vasárnap reggel mentünk a zenészekkel, az új párral, és költögettük a vendégeket, hívtuk őket vissza elfogyasztani a maradékot.

Sári Tibor a kérésemre felelevenítette a menyasszony-búcsúztató vers szövegét, mely rendszerint megríkatta a násznépet, különösen az idős néniket, olyan megható volt.

A mostani vërbicai lakodalomban egy fiatal pár beöltözött menyasszonynak, vőlegénynek, és amikor éppen egyet „fordultak”, hogy azok is megcsodálhassák őket, akiknek már nem jutott a sátor alatt férőhely, egy kis beszélgetésre is jutott idő.

Mulatozás

* Milyen érzés most főszereplőnek lenni?

– Igazán megtisztelő, és nagyon jó, hogy a násznép kiváló hangulatot teremt, buli az egész – mondta Nagy Kincső, a „menyasszony”.

– Nagyon érdekes, hogy ilyen sokan összegyűltek egész Vajdaságból, sőt, Magyarországról is. Jó érzés ennyi embert látni itt, egy ilyen lakodalmon – tette hozzá a „vőlegény”, Szabó Róbert.

* Nektek még nem volt igazi lakodalmatok. Hogyan érzitek magatokat ebben a szerepben?

– Teljesen jól, olyan, mint egy főpróba. Tét nélkül bulizhatjuk végig az egészet – válaszolta Kincső.

– Még csak az elején vagyunk, tudjuk, hogy lesznek feladatok, az est folyamán biztosan ki fog derülni, mi vár ránk. Például azt is meg kell oldani, hogy Kincsőt valahogy elvigyem majd az est végén, éjfél körül, ebben a szép, buggyos ruhájában. „El kell rabolni”, és utána visszajönni, már piros ruhában, menyecskeként, és táncolni. Szóval nagy élmény az egész – nyilatkozta a kiválasztott vőlegény.

Aztán – ha hiszik, ha nem – bizony volt ebben a lagziban csúnya menyasszony is. Mint az idősebbek mesélték, volt, aki vőfélykedett, más a bolond menyasszony szerepét vállalta rendszeresen.

A rendezvény ötletgazdája Fehér Viktor néprajzkutató, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke volt, aki a szülőfalujában, Egyházaskéren, nemcsak a helyieket, hanem a tágabb közösséget is össze kívánta hozni egy hagyományos esemény felelevenítésére és újrajátszására. (Erről bővebben a Hét Nap 34. számában olvashattak.) Az elképzelést olyan jól sikerült megvalósítani, hogy az 1. Vërbicai Lakodalomnak valószínűleg lesz folytatása. Iparkodjanak, nehogy lemaradjanak! Mert, mint az egyik résztvevő mondta, időnként valóban olyan volt, mint egy igazi lakodalom!