home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
A prioritások változatlanok maradnak
Martinek Imre
2018.03.05.
LXXIII. évf. 9. szám
A prioritások változatlanok maradnak

​​​​​​​Vidrács Krisztinát 2017 decemberében nevezték ki a torontálvásárhelyi Moša Pijade Elemi Iskola megbízott igazgatójává.


Vidrács Krisztina

Február eleji beszélgetésünkkor a fiatal pedagógust mindenekelőtt az általa vezetett tanintézmény céljairól kérdeztük.

— A prioritások változatlanok maradnak. Vagyis a hangsúly továbbra is a minőségi oktatáson, a munkakörülmények modernizálásán, illetve az utóbbiak biztonságossá tételén van. Diákjaink, tanítóink és tanáraink számára egyaránt. Szem előtt tartva azt is, hogy tanulóink — a kötelező tantárgyakon kívül — a saját kívánságaik és érdeklődési körük szerinti tevékenységekből is tudjanak válogatni. Olyanokból, amelyeket maguk a tanáraik is fontosnak tartanak. Ezáltal is átsegítve növendékeiket a leendő nehézségeken a majdani pályaválasztásuk idejében. Ideérkezésemkor a torontálvásárhelyi általános iskolának két pályázata volt elbírálási folyamatban a tartomány illetékes titkárságánál. Időközben mindkettőt megnyertük. A tervezett eszközöket az iskola az átutalt pénzösszegből január folyamán vásárolta meg, illetve helyezte működésbe. Az egyik beruházás egy térfigyelőkamera-rendszer kiépítésének első fázisát tette lehetővé. Összesen öt kamerát szereltünk fel a földszinten, illetve az iskolánk két épületszárnyát egybekapcsoló folyosókon. Ezek helyszíni „jelentéseit” intézményünk megbízott biztonsági őre a portásfülkében elhelyezett monitoron követheti. Történik mindez diákjaink és tanáraink biztonsága érdekében: bármilyen természetű szükség is adódjon erre, a lehető legrövidebb időn belül cselekedhetünk. A másik, ugyancsak nyertes tartományi pályázat összegéből tornafölszerelést vásároltunk. Labdákat, pingpongütőket, svédpadot, a biztonságos szertornázáshoz szükséges új segédeszközöket... — hallottuk az iskola vezetőjétől.


Diákok az Avalán
 

Mint megtudtuk, a tanintézmény az infrastrukturális fejlesztésre is hangsúlyt helyez a jövőben. Kezdve a nyílászárók teljes felújításával. Készülőfélben vannak továbbá egyéb tervdokumentációk is. Például a hiányzó fás- és szeneskamrák építésére, valamint a hajdani kézilabdapálya-maradvány rendezésére az iskolaudvar belterében. Noha az utóbbi nagyberuházási elképzelések megvalósítására egyelőre nem létezik keret, az előre elkészített tervek mindenképp jelentős időmegtakarítást hozhatnak majd. Jelentős beruházási tétel lesz a süllyedő iskolaépület renoválása is. A gondra — minden igyekezet és próbálkozás ellenére — mindeddig sajnos nem született érdembeli megoldás. A legutóbbi, szakemberek által végzett felmérések szerint viszont a helyzet nem reménytelen. Műszakilag legalábbis semmiképp sem.


Pillanatkép az anyaországi kirándulásról
 

— A kinevezésem óta eltelt időszakban, úgy érzem, nemcsak az iskola dolgozóival és a szülői tanáccsal sikerült meglelnem azt a bizonyos közös hangot, de a torontálvásárhelyi lakosok mindennapjait meghatározó közösségi institúciókkal, illetve azok vezetőivel is. A továbbiakban is aktív részesei kívánunk lenni nemcsak az iskolánk, de tágabb környezetének csinosításában is, a tavaszra pedig egy jótékonysági bál megtartását tervezzük tanintézményünk számára. Az ötletet egyébként a hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor-testvériskolánktól kölcsönöztük, ahonnan tanáraink már meghívást kaptak a március 3-ára meghirdetett alapítványi bálra. Mindezek mellett az évekkel ezelőtt létrehívott szakmai és testvéri együttműködés is változatlanul folytatódik majd.


Az iskola tornaterme a régi és az új tornaszerekkel
 

A kishegyesi és a székelykevei társaikhoz hasonlatosan, illetve velük közösen, a torontálvásárhelyi magyar tannyelvű felsős diákok számára is lehetőség adódott a közelmúltban egy négynapos magyarországi kirándulásra. Az országhatáron átívelő program helyszíne a Velencei-tó déli partján fekvő Agárd település volt. A lehetőséget a Magyar Cserkészszövetség kínálta fel.

— Iskolánk harmincnégy tanulóját ebből az alkalomból Győri Lukács Éva fizika- és kémiatanárnő kísérte el az útra. A csapat élményekkel és tapasztalatokkal gazdagon tért haza. Egyúttal az együvé tartozásában és az önazonosság-tudatában is megerősödve. Persze a szerb tagozatokon tanuló diákjaink számára is igyekszünk hasonló kirándulási lehetőségeket felkínálni. Az elmúlt években ehhez a célhoz — néhány osztálytanítónkon és tantárgyoktatónkon kívül — a helyi szerb ortodox egyházközség, illetve a hitoktató is felzárkózott. Hiszem, hogy az effajta belső késztetés a pedagógus kollégáinkban a továbbiak során is változatlanul megmarad. Azzal a céllal, hogy nemcsak a jelenlegi, de a leendő diákjaink részére is élményszerű kirándulásokról gondoskodhassunk közös szerepvállalással.


Győri Lukács Éva és a szerző felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..