A zentai községi képviselő-testület elnöki tisztségét a 38 éves Zsíros-Jankelić Anikó látja el, aki ,,civilben' a helyi Közgadasági-Kereskedelmi Középiskola testnevelés szakos tanára. A törékeny szőke hölgy már az ellenzék elismerését is kivívta, nyilvános dicséretet kapott a sajtóban. Az idézet nem szó szerinti, de az jelent meg róla, hogy ő az egyedüli színfoltja az önkormányzatnak, rendkívüli odafigyeléssel és szerteágazó módon próbálja elsimítani az ellenzék és a hatalmi pártok közötti ellentéteket. Bizonyára sokaknak furcsa, hogy nő ül az elnöki székben, de még ő maga sem szokta meg teljesen. Habár -- ahogy mondja -- egyre inkább belejön.
- Újvidéken jártam egyetemre, a tanulmányaim befejezése után egy kicsit ottmaradtam, majd dolgoztam Szabadkán, Királyhalmon és Hajdújáráson. Végül, 1993-ban, szerencsére sikerült hazakerülnöm, mert ez volt a nagy vágyam. Azóta a Közgazdasági-Kereskedelmi Középiskolában tanítok. A politikával komolyabban csak 2004-ben kezdtem el foglalkozni, azóta vagyok tagja a Demokrata Pártnak. A párttal egyébként már régóta szimpatizáltam, figyelemmel kísértem dr. Zoran Ðinðić tevékenységét, mert őt tartottam a legjobb és legtalpraesettebb politikusnak. A tavalyi választások után teljesen váratlanul csöppentem bele a történések közepébe. Én is meglepődtem, amikor felkértek a képviselő-testület elnöki tisztségére. Nem volt sok gondolkodási időm, a pártomban azt mondták, itt lesznek mögöttem, mindenben segítenek, hát elvállaltam. Más dolog kívül állni és bírálni az önkormányzatot, és más a munkájában részt venni. Tulajdonképpen megoldani azt, amit korábban kifogásoltunk. Napról napra jobban belejövök, a szakszolgálat is kiválóan működik. Mindez nagyon új nekem, az első hónapban gyakran kérdeztem magamtól, mit keresek itt, be tudok-e illeszkedni, képes leszek-e elsajátítani a tudnivalókat. Most már nyugodtan mondhatom, mindent meg lehet tanulni. A beilleszkedés is sikerült, hiszen szinte mindenkit ismertem, a polgármester velem egyidős, sok közös ifjúkori élményünk van. Tudok kommunikálni az emberekkel, ami azért sem nehéz, mert mindannyiunknak az az érdeke, hogy Zentának jobb legyen.
* Száz nap után szokás összegezni, elemezni, de Zentán az ellenzék szinte az első pillanattól kezdve bírál. Ezt hogyan viseli el?
- Nem szabad türelmetlennek lenni, mert véleményem szerint a száz nap túl rövid idő ahhoz, hogy az új garnitúra bebizonyítsa, mire képes. A bírálók között vannak olyanok, akik korábban hosszú éveken át itt dolgoztak, de akkor nem értek el eredményeket. Egyébként az ellenzéknek az a dolga, hogy támadjon és kritizáljon. Ezt is meg kellett tanulnom, mert az első üléseken bizony kellemetlen volt, mindent a szívemre vettem. Most már rájöttem, hogy meg kell találni a középutat az ellenzék és a hatalom között, nem szabad idegeskedni, megsértődni. Inkább fel kell mérni, mennyire vagyok én az oka a kifogásolt dolgoknak és elgondolkozni azon, mit tudnék tenni, hogy legközelebb ne következzen be.
* Először bizonyára nehéz volt kiülni az elnöki székbe, de úgy tűnik, most már gond nélkül figyelmezteti a tanácsnok urakat, ha például túllépik a felszólalási időt.
- Igen, az első alkalom volt a legnehezebb, akkor hevesen dobogott a szívem, most már megszoktam. Egyre könnyebb, elmúlik a lámpaláz. Ismerni kell a képviselő-testület ügyrendjét, Zenta város statútumát, bizonyos törvényes előírásokat, tudni kell, kinek mire van joga, és mire nincs. Ebben sokat segít nekem Širková Anikó, a képviselő-testület titkára. Megszoktam, hogy az iskolában a tanulókkal is mindig erélyesnek és következetesnek kell lenni, betartani a saját magunk által felállított szabályokat, példát mutatni. Itt is hasonló elveket kell érvényesíteni. Kellemesen meglepődtem azon, hogy az ellenzék máris megdicsért. Úgy érzem, elnök asszonyként tisztelnek, nálunk elég finoman viselkednek ahhoz képest, hogy mi minden szokott történni például a köztársasági parlamentben. Sok a negatív példa, de itt Zentán igazi úriemberekkel vagyok körülvéve.
* A második és harmadik műszakáról, vagyis az iskoláról és a családról még nem beszélt.
- A városházán volontőrként dolgozom, vagyis mindennap eltöltök pár órát az irodámban. A reggeli megbeszéléseken igyekszem ott lenni, intézem az ügyeket, kísérem az aktualitásokat, majd megyek a középiskolába tanítani, ahol teljes munkaidővel alkalmaznak. Férjezett vagyok, a kislányom, Teodora kilencéves, a fiam, Ivan pedig öt. Nagy támaszom a férjem, maximálisan besegít a munkámba, ami nagyon fontos, nélküle nem menne. A gyerekeket viszont úgy neveljük, hogy önállóak legyenek. A kinevezésemet természetesen megbeszéltük, a férjem beleegyezett, hogy ő állja otthon a frontot, amikor kell. Most látta be, mennyire összetett egy nőnek a munkája. Munkahely, háztartás, gyermeknevelés, ezeket nem olyan egyszerű összehangolni. Ráadásul van egy hobbim is, ami tulajdonképpen a szakmámhoz tartozik, ugyanis a Linea szertornaklub edzője vagyok, az esti órákban foglalkozásokat tartok a csoportomnak. Ez az életem szerves része, sokkal inkább az, mint a politika. Nagyon szeretem a gyerekeket, a sportot. A politika ma van, holnap - ki tudja? A hivatás viszont egy életre szól.
* Továbbra is viszonylag kevés nő van a politikai életben, pedig a szakemberek azt állítják, hogy ők egészen más szemmel nézik a világ dolgait.
- Állítom, hogy ez Zentára nem jellemző, hiszen az önkormányzati tisztségeken is elég sok a hölgy, és a Demokrata Pártban is. Ha minden igazgatóbizottságot kinevezünk, akkor készítünk egy átfogó elemzést, de azt hiszem, a városunk ezen a téren pozitív példa lehet az egész köztársaság területén. Mivel a nők anyák is, ezért gondolkodnak másként, mint a férfi politikusok. Gondoskodóak, igyekeznek a dolgokat elsimítani, nem keresik a konfliktusokat, a problémákat békésebben próbálják megoldani. Inkább női ravaszsággal érik el azt, amit a férfiak erővel.
* Említette, hogy az iskola, a diákjai nagyon fontosak Önnek. A tanulók hogyan vélekednek a tanárnőjük ,,kirándulás'-áról a politikába?
- Nem igazán foglalkoznak vele. Amikor megválasztottak, az osztályomnak bejelentettem, de mondtam azt is, hogy semmiképpen sem hagyom ott őket. Osztályfőnökként és tanárként ezután is szeretnék helytállni. Az iskolában nem hangoztatom, hogy mivel foglalkozom, hiszen a politikának nem kell jelen lennie az oktatási intézményben. Vannak idősebb tanulók, a harmadikosok és a negyedikesek, akik kérdezgetnek, viccelődnek a témára, megjegyzik, ha látnak az újságban.
* Mennyire lehet az önkormányzati ügyeket az irodában hagyni és nem hazavinni?
- Teljes mértékben nem lehet. A halmozódó, elolvasásra váró anyagokat haza kell vinni, de otthon első a család és a gyerekek. Inkább a szabad időmben vagy korán reggel, a kávé mellett lapozgatom őket, töprengek a tennivalókon. Nem tudom, meddig, de most még van erőm hozzá. A folytatásról még nem gondolkozom, azt sem tudom, maradok-e négy évig ezen a tisztségen, hiszen Szerbiában semmit sem lehet előre tudni, semmi sem biztos. Ameddig kell, addig itt vagyok. Jó, hogy van, törekszem, hogy a legjobbat nyújtsam, de tisztában vagyok azzal, hogy ez nem végleges, nem állandó. A választások más eredményeket hozhatnak, más emberek jönnek. A hivatásom mindig megmarad, vissza sem kell térnem hozzá, mert ott sem hagytam.