A Magyar Nemzeti Tanács 14. alkalommal szervezte meg nyári szerb nyelvi felzárkóztató képzését. A program ötnapos zárószakaszának az újvidéki Európa Kollégium adott otthont, ahol a jelenlevők nemcsak tantermi foglalkozásokon vettek részt, hanem a mindennapi nyelvhasználatot is gyakorolták.
Az idei képzésre minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés: összesen 125-en jelentkeztek, közülük 68-an vállalták az újvidéki bentlakásos tábort is. A programban főként olyan középiskolások vettek részt, akik a következő tanévben érettségiznek, és felsőfokú tanulmányaikat Szerbiában szeretnék folytatni, de olyan felnőttek is bekapcsolódtak, akik külföldi munkavállalás után tértek haza, és szerbnyelv-tudásukat kívánták fejleszteni.
![]()
A résztvevők a nyári program első szakaszában szintfelmérőt írtak, majd két héten át napi 4 órában tanultak. A képzés hét település diákjai számára indult, végül hat helyszínen, tíz csoportban zajlott: Szabadkán, Zentán, Adán, Topolyán, Magyarkanizsán és Temerinben. Ahol több jelentkező volt, alap- és haladó csoportokat alakítottak ki. Az óbecsei diákok Adán kapcsolódtak be a munkába. A helyi foglalkozások 40 óráját az újvidéki tábor újabb 40 órája egészítette ki, így a résztvevők összesen 80 órás képzésben részesültek, hat pedagógus vezetésével.
![]()
Az újvidéki hét már nem kizárólag a nyelvtani ismeretek bővítéséről szólt. A tanárok arra törekedtek, hogy a fiatalok valódi élethelyzetekben is használják a szerb nyelvet: buszjegyet vásároltak, tömegközlekedéssel utaztak, várost néztek, ellátogattak az egyetemi központba, sétáltak Péterváradon, valamint üzletekben és más hétköznapi helyzetekben gyakorolták a kommunikációt. A program keretében egyszerre lehetett tanulni, kirándulni és közösségi élményeket szerezni. A diákok visszajelzései alapján a képzés legnagyobb haszna az volt, hogy bátrabban mertek megszólalni, és könnyebben fejezték ki magukat szerbül. Többen úgy vélték, az államnyelv ismerete nélkülözhetetlen annak, aki Szerbiában szeretne tanulni, dolgozni és boldogulni. Mások a mindennapi kommunikáció mellett a helyes nyelvhasználatot és a ragozás elsajátítását emelték ki, különösen azért, mert későbbi szakmájukban az ügyfelekkel és kollégákkal való kapcsolattartásban is szükségük lesz erre a tudásra.
Varjú Potrebić Tatjana, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja hangsúlyozta, hogy az MNT egyik fontos célja, hogy arra ösztönözze a fiatalokat, hogy itthon folytassák tanulmányaikat. Ehhez azonban olyan szerb nyelvi kompetenciára van szükségük, amely nem akadályozza őket sem a felvételin, sem az egyetemi tanulmányaik során. Mint mondta, a tömbben élő magyar gyerekek sokszor kevésbé találkoznak természetes módon a szerb nyelvvel, ezért számukra azt gyakran idegen nyelvként, az alapoktól kell tanítani. A korábbi környezetnyelvi oktatás meglévő előismeretekre épített, miközben számos diáknak már a bemutatkozástól és az egyszerű, hétköznapi nyelvi fordulatoktól kell elindulnia.
![]()
A szervezésben második éve vett részt partnerként a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, mely a tankönyvekről, a pedagógusok díjazásáról és a szükséges taneszközökről gondoskodott. A program végén a résztvevők záróvizsgát tettek, a sikeresen teljesítők pedig oklevelet vehettek át.
Fotók: a szerző felvételei