home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A nulláról indulva
Tóth Tibor
2014.04.09.
LXIX. évf. 15. szám
A nulláról indulva

Tavaly február 28-án egy teljesen új összetételű igazgatóbizottság vette át a Spartacus Vízilabdaklub irányítását. A döntő lépésre még idejében sor került, hiszen mindössze néhány napon múlott, hogy a majdnem hét évtizedes múltú Spartacus Vízilabdaklub végleg megszűnjön. Az új igazgatóbizottság érkezése előtt nyolc hónapon át a klub jogilag létezett ugyan, de tagsága és játékosállománya nem volt, semmilyen operatív és vezetési munka nem folyt a kereteiben.

— 2012 májusáig működött a klub, majd lemondások következtek. Megpróbáltuk új igazgatóbizottsággal újraindítani a klubot, de az akkori állapotok ezt nem tették lehetővé, pontosabban olyan tendencia alakult ki, hogy az egyesületet meg kell szüntetni. Az új igazgatóbizottság tavaly februárban anyagilag és egyéb téren is nagyon „hálátlan helyzetet” örökölt. Az elmúlt év roppant nehéz volt, pénztelenség uralkodott, az előző önkormányzattól ugyanis meglehetősen kevés segítséget kaptunk. Próbáltuk orvosolni a bajt, már amennyire tudtuk. Nem volt könnyű, mert jelentősebb támogatás nem érkezett, ráadásul teljesen újra kellett indítanunk a klubot, mindent a nulláról kezdtünk. A valamikori, több mint száz, korosztályos csapatban játszó, igazolt vízilabdázó, az edzőkkel együtt egyik napról a másikra eltűnt, nagy részük átment a Harcosok sorakozója lakótelepen működő másik vízilabdaklubba — mondta Gligor Gellért, a Spartacus Vízilabdaklub igazgatóbizottságának tavaly február végén megválasztott elnöke.

A régi közmondás, miszerint minden kezdet nehéz, beigazolódott, hiszen a klub mindössze két-három gyermekkel látott munkához. Főleg a kezdőket akarta mozgósítani, a hét-tíz éves fiúkat és lányokat. A klubpolitika egyik fő célja a női vízilabda megalapozása a városban. Az elmúlt tíz-tizenkét évben is voltak lányok, akik vízilabdáztak a klubban, de női csapat még sosem alakult. A 2000 és 2007 között születettek korosztályában jelenleg tizenkét kislány edz rendszeresen a sétaerdei medencében. A legkisebbek a sportág elemeit és az úszásnemeket tanulják, a többiek pedig már a csapatjátékban is kiválóan megállják a helyüket.

A munka tavaly március elején kezdődött, és az elmúlt egy évben már több tornát és barátságos mérkőzést játszott a csapat. Nyáron a tizenkét évesek részére megrendezték az I. Kmec András nemzetközi emléktornát, melyen a szabadkaiakon kívül a békéscsabaiak, a gyulaiak és a zomboriak vettek részt. Ezekkel a csapatokkal a Spartacus azóta is több barátságos mérkőzést játszott.

Míg kezdetben nagyarányú vereségeket szenvedett tőlük, addig az utóbbi időben többször is legyőzte őket, a csapat tehát látványos fejlődésen ment keresztül. A december végi újévi tornán a Spartacuson kívül a zombori Polet, az újvidéki Vojvodina, a Becse, a belgrádi Taš 2000 és a Zenta szállt medencébe. A torna célja a női vízilabda népszerűsítése volt, a mérkőzéseket főként vegyes összeállításban játszották. Nemrégiben pedig egy hollandiai és egy brazíliai együttes látogatott Szabadkára egy-egy barátságos mérkőzés erejéig. Az európai és a dél-amerikai ország csapata is rendkívül meg volt elégedve a helyiek vendégszeretetével, és mindkettő meg is hívta a Spartacust egy hollandiai és egy brazíliai tornára.

— Az elmúlt év egy fiúcsapat kinevelésére volt elegendő. A tizenhárom évesek számára megszervezett, hamarosan rajtoló Vajdaság-bajnokságban már egy teljes csapatot indítunk. A gyerekek eddig barátságos mérkőzéseken és tornákon szerepeltek, első hivatalos mérkőzéseiket a bajnokságon fogják játszani. A pontvadászat április közepe táján indul, a jelentkezések még tartanak, így még nem tudjuk, hány csapat vesz részt a ligában, kik lesznek az ellenfelek, és hogy a tartományi bajnokság selejtező lesz-e az országos bajnokságra, vagy sem. Csapatunk jóval fiatalabb, főleg tíz—tizenegy éves gyerekekből áll. Játéktudásban felveszik a harcot a többi csapattal, erőnlétük is kiváló, hiszen naponta három-négy km-t is úsznak, de még nem olyan erősek, mint azok a csapatok, amelyek nagy része tizenhárom éves vízilabdázókból áll. A további fejlődés érdekében erősebb ellenfelekkel kell találkoznunk, és erre a bajnokság kitűnő alkalom. Nincsenek különösebb elvárásaink a gyerekekkel szemben, játszunk, és meglátjuk, mi lesz. A tömegesítésre helyezzük a fő hangsúlyt. Aki kedvet érez a vízilabdához, nyugodtan jelentkezzen a sétaerdei medencében hétköznaponként 19.15 és 22 óra között, lányokat is várunk — mondta Gligor.

A klubban három edző dolgozik, aki mindkét nyelvet beszéli. A tíz—tizenkét évesekkel Mirko Vujković, az idősebb fiúkkal és a lányokkal Sárcsevity Bea foglalkozik, az úszóedzéseket pedig az úszóiskola vezetője, Tonkovics Edvárd tartja. A tervek között az iskolákkal való szorosabb kapcsolat megteremtése szerepel, a klub szívesen együttműködne az iskolában dolgozó tornatanárokkal, nyáron pedig nyílt napokat tartana, melyeken az érdeklődők közelebbről is megismerkedhetnének a vízilabdával.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..