Beszélgetés Zsoldos Rudolffal, a magyar kultúra nemrégiben felavatott lovagjával
A Magyar Kultúra Napján az idén tíz ország 35 személyisége kapta meg Budapesten a Magyar Kultúra Lovagja címet. A rangos elismerést a Falvak Kultúrájáért Alapítvány hívta életre 1998-ban. Az oromhegyesi Zsoldos Rudolf zenész, dalgyűjtő és szövegíró a külhoni magyar kultúra ápolásáért vehette át a kitüntetést. Az indoklásban a következő olvasható: ''Földművelő és fémesztergályosként a magyar népdal és műdalkincs határon túli éltetője és terjesztője. Szakmája mellett autodidakta módon tanulta meg a zenélést. Saját zenei aláfestéssel látja el mások szövegeit. Szabad idejében a vajdasági magyar közösségek példaértékű szórakoztatója. Húsz éve a település kántora, és harminc éve a Nefelejts Együttes énekese, harmonikása, tamburása és hegedűse. Együttese a vajdasági lakodalmas zenészek versenyének első helyezettje volt. Csaknem 5000 nótával és dallal számos magyarországi rendezvény sikeres főszereplője.” Az eseményről szóló beszámolóban azt is elolvashattuk, hogy ''a vajdasági Zsoldos Rudolf, a magyar kultúra frissen avatott lovagja harmonikával kísért énekével először elgondolkodtatta, majd önfeledten megénekeltette a közönséget”.
- Álmomban sem gondoltam, hogy én valaha is kiérdemlem ezt a kitüntetést - mondta beszélgetésünk kezdetén, majd hozzátette, nagyon sokan azt hiszik, hogy a lakodalmas zenéért kapta, pedig nem így van. - Az elmúlt évtizedekben sokkal többet foglalkoztam a zenével, mint azt az együttesben való muzsikálás megkövetelné. Népzenét is játszok, éveken át kísértük a Gyöngyösbokrétán az oromi meg a tóthfalusi táncosokat, valamint a Sarkantyú tamburazenekar tagja vagyok. Nemcsak szeretem a magyar zenét, de gyűjtöm és terjesztem is. Állandóan azokat a szép, ritka, főleg hallgatós dalokat keresem, amelyeket kevesen tudnak. A Nefelejts zenekar harminc éve, 1981 óta létezik, de én már előbb elkezdtem zenélni. Akárhol muzsikáltunk, ha valaki mondott egy nótát, amit nem ismertem, addig jártam utána, amíg meg nem szereztem. Az édesapámtól nagyon sok dalt tanultam, de másoktól is, például az oromi Bicskei Rudi bácsitól, a csantavéri Angyal Imre bácsitól és a völgyesi Szabó Gellérttől.
Az első hangszerem az asztali citera volt, de játszom tamburán, bőgőn, szaxofonon, hegedűn, harmonikán. Talán ott kellene kezdenem, amikor a nagybátyámék elbontották az öregapám tanyáját, és találtak a padláson egy asztali citerát, ami az apai nagyanyámé volt, ő muzsikált rajta valamikor a cécókban. A szomszéd Pekla Pista bácsi helyrehozta, én meg elkezdtem próbálgatni a dalokat az iskolai zenekönyvemből. Volt a háznál hegedű is, a nagymamám meghagyta, hogy a legidősebb fiúunokáé legyen, ez vagyok én. Az alapfogásokat Juhász Ferenc tanár úr mutatta meg, majd nyolcadikban a zenetanárnőmtől harmonikázni tanultam. Az apám úgy gondolta, az öcsém legyen harmonikás, de neki a szaxofon jobban tetszett. A kottaolvasást az iskolai zenekönyvekből, -füzetekből sajátítottam el, önszorgalomból. Később vásároltam egy magnót, a rádióból vasárnap délután felvettem a Muzsikaszót. Mivel csak egy kazettám volt, egy hét alatt megtanultam a dalokat, aztán letöröltem, jöhetett a következő műsor. Akkor még nem volt más módszer. 15-16 éves koromra 600 nótát tudtam, most ötezer körül van a számuk, de ebben minden benne van, az indulók, az operettek, a népdalok, a nóták. Valamikor falunként változott az igény, a stílus, ugyanazt a dalt másként kellett muzsikálni Tornyoson vagy Tóthfaluban, most szinte mindenhol egyforma repertoárt játszunk.
" Előfordul-e még, hogy olyan nótát kérnek, amit nem tud?
- Régebben, amikor még a ''rendes” nóták járták, ezen a környéken nem nagyon tudtak olyat említeni, amit én ne ismertem volna. Sajnos, a régi szép dalokat egyre ritkábban kérik, de szerencsére vannak olyan baráti körök, akik igénylik, akiknek még el lehet játszani. A hallgató nóta az igazi, abban mély érzelmek vannak, beleivódik az ember lelkébe. Most döbbenek rá, hogy amikor mi elkezdtünk muzsikálni, akkor még a lakodalmakban is sokkal több volt a népdal, élő műfajként létezett, mindenki tudta, énekelte, most viszont inkább csak a fesztiválokra, fellépésekre elevenednek fel.
" Zeneszerzéssel is foglalkozik.
- Az újvidéki Mezei Katalin énekeshez jártam énekórákra. Ő nótaszövegeket is írt, és engem is megkérdezett, volna-e kedvem zenét szerezni a szövegekhez. Korábban sohasem próbálkoztam ilyesmivel, de bátorított, és nagyon örültem, amikor két dal bejutott a VIVE döntőjébe. Van egy nóta, ami szerintem elég népszerűvé vált, a Szabadkai Rádióban is gyakran kérik, a címe Születésed ünnepnapján. Ez azért különleges, mert a szövegét édesapám, a zenéjét viszont én írtam.
" Megkérdezhetem, hogy a zenélésből meg lehet-e élni?
- Nem lehet. Én amatőr zenész vagyok, emellett földműveléssel és jószágtenyésztéssel is foglalkozom. Valamikor a szakmámban is dolgoztam, de aztán jött a háború, minden tönkrement. A fiam mezőgazdasági középiskolát fejezett be, ő is nagyon szereti a zenét, de csak hallgatni. A muzsikus élete rabszolgasors, mindig menni kell, ezt nem a pénzért csinálja az ember, hanem szeretetből. Nekem mindig a zene töltötte ki az életemet, tamburázni is azért járok, mert szeretek muzsikálni. A fellépésekre sokszor el sem jutok, mert azok is hétvégén vannak, mint a lakodalmak. A fiataloknál már inkább a szintetizátor a menő, pedig igazából mulatni és énekelni a zenekarral úgy lehet, ha kihúzzuk a drótot az áramból. ''Szárazon” muzsikálni, az az igazi, mert mindenki egyenrangú, nincs erősítő, nincs mikrofon. Olyankor van varázsa és hangulata. A régi világban nem az számított jó lakodalomnak, ahol sokat kellett táncra muzsikálni, mert akkor nem mulattak az emberek. A mulatáson ugyanis nem az ''ugrabugrálás”-t kell érteni, hanem a nótázást. Manapság ezt már sokan unalmasnak találják.
" A zenésznek van-e nótája?
- Igen, több is akad, például az Éjszakázó ember vagyok vagy a Nem szült anyám engem palatetős házban című.