A násznép élén Lenke nőfély

A násznép élén Lenke nőfély

Indul a lagziszezon, kikészítjük a ruhát, a tánccipőt, és nem is gondolnánk, hogy van, aki az év minden napján a lakodalmakra készül.

A tordai Telek Lenke csaknem húsz éve nőfélykedik, vagyis ugyanazt csinálja, mint a férfi társai, ám mégis kitűnik közülük.

* Mikor és hogyan született meg benned az ötlet, hogy nőfély leszel?

— Már kislánykoromban imádtam a szüleimmel lakodalomba menni, beleszerettem a lakodalmas zenébe és hangulatba. A nálam tizenhárom évvel idősebb bátyám kitaposta nekem az utat, mivel tizenöt-tizenhat éves korában vőfélykedett. Miután abbahagyta, az édesanyánk szorgalmazta, hogy folytassam ezt a családi hagyományt, hiszen más rokonaink is űzik ezt a hivatást, és milyen szép lenne, ha nőként csöppennék ebbe bele. A VHS-kazettáinkon található lakodalmas felvételekről és a bátyám segítségének köszönhetően tanultam meg idővel a vőfélyverseket. Így indultam el ezen a pályán 2001-ben. Szerencsém volt, mert abban az évben ünnepelte a helyi plébános a 25 éves jubileumát, és az ünnepi vacsorát én jelentettem be, ezután pedig megkaptam az első felkérést a következő esztendőre. Egy évem volt felkészülni, édesanyám megvarrta a ruhámat, és tizenöt évesen, lámpalázzal és gyomorgörccsel elindultam, hogy életemben először levezessek egy egész napos lakodalmat. Sem a rokonok, és én magam sem gondoltam, hogy ilyen jól fog sikerülni. A már elhunyt Kovács János bácsszőlősi vőfélyen kívül szinte mindenki negatívan állt hozzám, mert úgy gondolták, hogy ez nem egy női szakma, ma már azonban nem foglalkozom az ilyen véleményekkel. Az a fontos, hogy nem munkaként tekintek a nőfélykedésre, hanem hivatásként, hiszen iskolában vagy tanfolyamon kitanulni nem lehet.

* A lámpaláz mindmáig megvan?

— Nem múlt el teljesen, ideges vagyok, amikor elindulok egy hosszú napra, mert nem tudom, milyen családhoz megyek, elfogadnak-e a vendégek, viszont a megérkezéskor elmúlik az izgalom. Sokszor mondtam a menyasszonyoknak, hogy még náluk is idegesebb vagyok.

* Mennyire egyformák a vajdasági lakodalmak? Mindenhol ugyanaz a feladatod?

— Nincs két egyforma lagzi. Vannak kisebb-nagyobb esküvők, a hagyományokhoz ragaszkodó párok, némelyek a külföldi szokásokat szeretnék beemelni a mulatságba. Az utóbbi időben egyre népszerűbbek az amerikaiak. Valójában nincs két egyforma település sem, ahol ugyanazok volnának a szokások. Nem lehet előre kitalálni, hogy mit szeretne majd az ünneplő család, sok meglepetés ér. Például a bánáti oldalon a menyasszonytánc volt a szokás a sortáncot illetően, a bácskai oldalon pedig a menyecsketánc. Ma már azonban ez nagyon egyénfüggő, nem pedig helyhez kötött.

* A lakodalom előtt milyen előzményei vannak a munkádnak?

— Már egy évvel a nagy nap előtt folyamatosan kapcsolatban vagyok az ifjú párral. Rengeteget egyeztetünk, mindent alaposan megbeszélünk, és ezért mindig elérhetőnek kell lennem. Sokan élnek külföldön, így velük csak az internet segítségével tudunk kommunikálni. Az utóbbi időben egyre több olyan esettel találkozom, amikor a pár külföldön keresi meg a lakodalom árát, mert az itthoni fizetésből nem tudná összegyűjteni rá a pénzt. A lagzik is egyre kisebbek, csak elvétve akadnak nagyobb vendégseregű ünnepségek.

* Magyarországi esküvőkre is meghívnak?

— Ha hívnak, akkor természetesen elvállalom, viszont ott több vőfély van, nálunk pedig egyre kevesebben, mert az idősebbek kiöregedtek, a fiatalokat pedig vagy nem érdekli, vagy megunják ezt a pályát. Nagyon kevesen vagyunk ahhoz képest, hogy mennyi a lakodalom.

* Melyek a nőfélykedés szépségei?

— Az ifjú pár miatt szeretem a legjobban, hiszen a bizalmukat fektetik belém az életük egyik legfontosabb napján. Igyekszem minden kívánságukat teljesíteni, és az a célom, hogy jól érezzék magukat az esküvőjük napján. A vigadalom után mindig megkérdezem őket, elégedettek-e a munkámmal, a hangulattal, a lakodalommal, és olyankor érzem azt, hogy adtam nekik valamit, amit más nem. Az ő boldogságuk és elégedettségük tölt el a legnagyobb örömmel. Több párral mindmáig tartom a kapcsolatot, új barátságok születtek.

* Milyen nehézségekkel találkozol munkád során?

— Valójában szinte minden gondot nekünk kell megoldanunk, még azt is, ha helyszűkében vagyunk, holott az már nem a vőfély feladata. Számomra az a legnehezebb, amikor az ifjú pár szülei valamiben nem értenek egyet, nem egyeztettek előre, és nekem kell a konfliktust rendeznem, tőlem várják a választ. Nehéz ilyenkor igazságot tenni, mert nekem a menyasszony és a vőlegény ugyanolyan fontos. Sok apróság közbejöhet, és ha bármi elcsúszik, késik, akkor nekem kell a vendégeket szórakoztatnom, kitalálnom valamit, hogy ne unatkozzanak, vagy ne vegyék észre, hogy baj van.

* Megosztanál az olvasókkal egy emlékezetes esetet?

— Ez 2004-ben történt meg, és akkor nem volt vicces, viszont így utólag már az. Egy olyan lakodalomba kaptam meghívást, ahol külön volt a menyasszonyos és külön a vőlegényes ház, előbbi egy tanyán helyezkedett el. Körülbelül 2 km-t kellett megtenni a sátorig, mely nem volt körbeárkolva. Gyönyörű idő volt mindaddig, amíg a vőlegény el nem vitte a menyasszonyt, a vendégek pedig el nem mentek átöltözni vacsora előtt. A semmiből egy nagy égszakadás-földindulás alakult ki, amivel senki sem számolt, így szinte minden irányból folyt be a sátorba a víz. A vacsorát sem tudtuk felszolgálni. Az emberek összehúzódtak a sátor közepébe, majd az ünneplőruhájukban hozzáfogtak az árkoláshoz. Jött volna értünk a megszervezett busz, hogy elvigyen bennünket a vőlegényes házhoz, viszont elakadt a sárban. Valahogy el kellett indulnunk, hiszen vártak bennünket, így a szomszéd traktorjának utánfutójába tömörülve jutottunk el a helyszínre. Létrán másztunk fel az utánfutóba, és fölöttünk egy nagy nejlon volt kifüggesztve, habár addigra már mindenünk tiszta sár volt... A vőlegényes háznál aztán nem értették, mi történt velünk, hiszen ott egyetlen csepp eső sem esett. A tanyáról hazafelé menet mindenkinek elakadt a kocsija a sárban, úgyhogy én is az autóban töltöttem az éjszakát.

* Nagy a különbség a vidéki és a városi lakodalmak között?

— Igen, a falusiak családiasabbak, hagyományosabbak. Ott nincsenek éttermek, hanem egy lakodalmas terem, és addig tart az ünnepség, ameddig a házigazda megengedi, illetve ameddig a vendég maradna. Az éttermekben viszont általában a tulajdonos szabja meg, meddig maradhatunk, és ez a hangulatra is rányomhatja a bélyegét. A lakodalmaknak mindig az a lényegük, hogy addig tartsanak, amíg a vendégek jól érzik magukat. Egyébként mostanában egyre rövidebbek, és azt tapasztalom, hogy sokszor a vendégek is sietnek haza.

* Születnek új versek, szövegek, vagy csak a régiekre támaszkodhat a vőfély?

— Én igyekszem a régi szövegeket maivá tenni, ám arra is figyelni kell, hogy a családtagok közül ki az, aki már nem él, ki nincs ott a lakodalomban, mert szándékunk ellenére megbánthatjuk az ifjú párt.

* Mennyire vagy elfoglalt az idén és jövőre?

— Ebben az évben már csak néhány szombatom szabad, a többi mind foglalt, illetve már a jövő évre vonatkozóan is vannak megbeszélt dátumaim.

* Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik vőfélyek/nőfélyek szeretnének lenni?

— Az a legfontosabb, hogy valóban akarják ezt csinálni. Ehhez a hivatáshoz kitartásra és akaratra van szükség, mert sok nehézséggel kell szembenézni. Egész nap talpon kell lenni, a fáradtságot félre kell tenni, és minden komplikáció vagy gond esetén mosolyogni kell, kedvesnek maradni. A vacsora után, amikorra már jócskán elfárad az ember, következik a legnehezebb része, hiszen le kell vezetni a szórakoztató játékokat. Tehát a nap végére marad a legaktívabb három-négy óra hossza. Olyan is előfordul, hogy a vőfély egész nap nem jut oda, hogy egyen vagy leüljön, viszont mindvégig vidámnak és türelmesnek kell lennie. Az ifjú pár és a vendég az első, a vőfélynek félre kell tennie saját magát. Ám a fiatalok boldogságáért és hálájáért megéri.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pech az utolsó körben
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink