Ahogy megboldogult nagyapám mondta volna: gatyaszaggató meleg idők járják mostanában. Még az egészséges embereknek is nehéz elviselniük ezt a trópusi hőséget, nemhogy a betegeknek... Lekívánkozik rólunk szinte minden fölösleges ruhadarab. S ahogy észreveszem, a hazai politikai élet új-régi szereplőiről is. Nem kivétel ez alól szeretett elnökünk sem. Nagyon gyorsan levált róla az a bizonyos báránybőr - ahogy egy vele készült interjúból kiderül. Alkotmányellenesek a Vajdaság alapokmányába foglalt hatáskörök, és még szerencse, hogy az Alkotmánybíróság azonnal meghozta ezt a döntést - véli Nikolić. Érdekes, jó pár héttel ezelőtt, a vajdasági kampánykörútján nem így látta! Sőt megígért mindent, támogatást, pénzt, segítséget a vajdasági embereknek, amit most, az Alkotmánybíróság döntésére hivatkozva, már nem is kell teljesítenie. Igaz, a szerbiai állami televízió nem is adott róla hírt. Hogy nálunk kampányozott, azt valahogy elfelejtette. Mint ahogy szeretett államelnökünk is megfeledkezett arról, hogy eltörli a tévé-előfizetést, mert alkotmányellenes!
Aki nem tartja tiszteletben az Alkotmányt, és szembehelyezkedik az Alkotmánybíróság döntéseivel, annak felelnie kell ezért - jelentette ki Tomislav Nikolić.
Akkor hogy is van ez? Többféleképpen is lehet értelmezni, vagy van olyan kitétel az Alkotmányban, ami nem vonatkozik bizonyos dolgokra, bizonyos emberekre? Lehetséges, mert azt, hogy Vajdaság már nem az hivatalosan, aminek mi hittük, vagy szerettük volna hinni, a mindennapokban is észre lehet venni! Szomorúan tapasztalom, hogy egyes polgártársaim nem szeretett városomban élnek, hanem hangsúlyozottan Szerbiában! S ezzel egyidejűleg elfelejtenek magyarul is, annyira sokkolta őket a hír! A jó modoruknak sem tett jót, mert a zentai egészségházban a tolóablaknál dolgozó ifjú hölgy ráripakodott egy fiatal páciensre, hogy ez Szerbia, tanuljon meg szerbül. Pedig, ha jól vagyok informálva, ők vannak a betegekért, s nekik kellene segíteniük! Mikor idejött dolgozni, pontosan tudnia kellett, hogy a betegek többsége magyar, vagyis neki illene megtanulnia magyarul. Sőt szerintem ezt a munkaadóinak meg is kellene követelniük tőle. Megkockáztatom: fel sem vehették volna addig! Habár a kávét és az üdítőt szó nélkül elfogadta - pedig magyar néni adta - a semmiért.
Az előző vajdasági kormány váltig azt hangoztatta, hogy az ügyfelekkel dolgozóknak követelmény a szerb és a magyar nyelv ismerete - gondolok itt a vezetési engedély, a személyi igazolvány, az útlevél kiadására -, ahol, legalábbis a mi városunkban, az ügyfelek többsége magyar. Sőt nyelvtanfolyamok is indultak, s tárt karokkal várták volna a rend leendő, magyar ajkú őreit. Én a napokban voltam az ügyeimet intézni, s csak szerbül voltak hajlandók beszélni velem, vagy csak néztek rám némán az ott dolgozók. Ha fogyatékkal élők, akkor üdvözlöm az ötletet, s elnézést kérek tőlük! Ha pedig nem, akkor remélem, az új városvezetőség utánajár a dolgoknak, hogy a polgárokat megvédje a kínos és kellemetlen szituációktól. Mert az mégiscsak fura, hogy az önkormányzat és a belügy egy épületben van, de az utóbbiban nem követelmény a magyar nyelv ismerete, ami felháborító! Így elég nevetséges az egymás iránti toleranciáról beszélni, arról nem beszélve, hogy nekik is mi, az ügyfelek biztosítjuk a munkahelyet, a fizetést. Csak valahogy elfelejtik, hogy ők vannak értünk!
Remélem, nemsokára letisztul a kép számukra is! Érthető, hiszen végtére is csak azt próbálják végrehajtani, s úgy, ahogy azt szeretett elnökünk mondotta. Mert végtére is jó ember, látszott rajta - már aki visszaemlékezik a kilencvenes évekre -, milyen nehezére esett, amikor a hasonszőrű radikális cimborájával finoman a tudtunkra adták, csak egy szendvicset tudnának biztosítani az útra, ha mégis úgy döntenénk, hogy elköltözzünk innen! Ma is látom azt a szomorúságot a szemében...
A meteorológusok szerint lassan mérséklődik a trópusi meleg, eső is várható, talán lehűlnek a forró fejek is. S az enyhébb időben átgondoltabb terveknek leszünk részesei?