Mert a történet azzal kezdődött, hogy Molnár Attila az MNT beiskolázási csomagjait ment átadni a három nezsényi kisdiáknak. Aztán Muzslyán az osztályának, a 8.4-nek is mesélt a három lánykáról. Hozzáfűzte, hogy egykori diákja, Juhász Dániel mennyire megállja a helyét, három osztályt istápol egyszerre, egy tanteremben.

A nyolcadikosokat gondolkodásra késztették az elhangzottak, és tervezgetni kezdték, hogyan tudnák meglátogatni az alsósokat. Közben azt is kiötlötték, hogy csomagokat készítenek, négy lányosat meg ugyanannyi fiúsat, hogy örömet szerezzenek a nezsényi társaiknak. Könyveket, füzeteket, ceruzát, tollat, hegyezőt, esőköpenyt, tolltartót meg némi édességet gyűjtöttek össze, és cipősdobozokba csomagolták az adományt.

Azután két autóval nekivágtak a mintegy 40 kilométeres útnak. A „küldetésre” öt diák jutott el, valamint Molnár Attila osztályfőnök, Csiszár Krisztina fizika szakos tanárnő és két újságíró. Az előző éjjeli köd (jég) mázassá tette az utat, de ezt talán csak a sofőrök érezték, az utasaik ugyanis jókat nevetgéltek.

A kis csapatnak szívélyes fogadtatásban volt része. Vendéglátóink alkalmi műsort készítettek, az egyik szülő jóvoltából finom kiflit ettünk, szörpöt kortyolgattunk, egészen barátságossá vált a hangulat. A picinyke osztályban a sok jó kis helyen is elfér elve érvényesült, és mindenki jól érezte magát. A nyolcadikosok csakúgy mint az alsós, nezsényi diákok.

Az elsősök közül egy kislány hiányzott, de ketten szépen elmondták — persze, versben —, hogy mennyire szeretnek iskolába járni, hogyan vártak az iskolakezdés pillanatára… Aztán elhangzott Petőfi Sándortól az Itt van az ősz, itt van újra című vers is. A diákok osztályonként mutatták be tehetségüket, a legkisebbek után a három harmadikos meg a két negyedikes. Ezzel hálálták meg az ajándékokat nagy barátaiknak. Emellett a vendégeknek saját kezűleg készített képeslapokat is adtak, melyeken ünnepi jókívánságok sorakoztak.

Az ajándékok között volt több szemléltetőeszköz, plakát is, mert Molnár Attilának, amikor először járt a nezsényi iskolában, az is feltűnt, hogy a magyar tagozat osztályának falán egyetlen magyar nyelvű plakát sem ékeskedik. Ezt szem előtt tartva, a legfontosabb helyesírási tudnivalókat tartalmazó nyomtatványokkal is meglepte a tanító bácsit. A tanulók szóvá is tették, milyen könnyű dolguk lesz majd, ha a jövőben írásbelit, ellenőrzőt írnak: csak odapillantanak a falra, és még puskázniuk sem kell.

Juhász Dániel tanító bácsitól megtudtuk, hogy a nezsényi Stefanović Testvérek Általános Iskolának 109 diákja van, ebből 8-an tanulnak az anyanyelvükön az összevont alsós tagozaton. Ötödik osztálytól a magyar ajkú diákok is csatlakoznak a szerb tannyelvű osztályokhoz, és ott folytatják tanulmányaikat. Az egyetlen lehetőség, hogy ötödiktől anyanyelvápolásra iratkoznak, és választható tantárgyként tanulják tovább a magyart. Ám egyre kevesebben döntenek így, mert ez pluszmunkát igényel.

Arra is rákérdeztünk, mi lenne a megoldás, ha esetleg a szülők valamelyike mégiscsak magyar osztályba szeretné járatni a gyermekét ötödiktől. A válasz, hogy legközelebb éppen a 40 kilométerre levő Muzslya vagy Nagybecskerek volna, de a gyerekek nem biztos, hogy bírnák a mindennapos utazást, viszont a bentlakáshoz még fiatalok. Így csak a felvázolt lehetőség van, azt használják ki, amíg lehet.

Az akció folytatásában az öt nyolcadikos diák beszámolót tartott az osztályban a többieknek. Mindannyian nyugtázták, hogy jót cselekedtek, így az ünnepekre egy kicsit maguk is Mikulássá, Télapóvá váltak, még akkor is, ha be sem öltöztek a nagyszakállú jól ismert, piros színű ruhájának utánzatába.

Az osztályfőnök pedig nagy örömmel vette tudomásul, milyen jó osztálya van, mennyire jó lelkűek, segítőkészek, összetartóak a diákjai. Büszke is rájuk!