A mérnökök csokoládéja — táblába zárt szeretet

A mérnökök csokoládéja — táblába zárt szeretet

Kézzel készült csokoládévarázs...

Kézzel készült csokoládévarázs. Kiváló belga csokoládé, ízletes magvak, liofilizált gyümölcsök és aromás fűszerek kombinációja, mely a lelked simogatja. Táblába zárt szeretet. Ez a szöveg olvasható szerb, angol és magyar nyelven a zentai Réel csokoládé csomagolásán. Igazságértékét mindazok tanúsíthatják, akik már kóstolták ezt a különleges terméket.

A kézműves-csokoládéműhely létrejöttéről Lengyel István mesélt, ám az események alakulásában kezdettől mellette volt a párja, illetve most már a felesége, Csilla.

— A vállalkozás 2015 tavaszán indult, a története azonban 2014 márciusára, egy belgiumi kirándulásra vezethető vissza, ahol megismertük az igazi csokoládét. Ez ugyanis egyáltalán nem azonos azzal az édességgel, amelyet nálunk árusítanak a különféle üzletekben. Akkor még csak lelkes egyetemi hallgatók voltunk, eszünkbe sem jutott, hogy mi is csokoládét készítsünk. Később vetette fel Csilla, hogy próbálkozhatnánk valami üzleti tevékenységgel. Sokat gondolkoztunk, számos ötlet szóba került, mígnem eljutottunk a csokoládéhoz. Megbeszéltük, milyen édességet szeretnénk előállítani — egyikünk számára sem volt kérdéses, hogy csakis minőségi, belga, első osztályú kakaóbabbal dolgozunk majd —, majd következett az utánajárás, a szakmai és a gyakorlati részek tisztázása. Fontos elmondani, hogy mi nem használunk pálmaolajat és egyéb növényi olajakat, zsiradékféléket vagy cukrot, melyekkel dúsítani szokták a csokikat, mert ezek nincsenek jó hatással az emberi szervezetre. 2014-ben — afféle piackutatásként — megjelentünk a szabadkai és a zentai karácsonyi vásárokon, rendkívül kíváncsian vártuk, van-e igény az ilyen jellegű, minőségi csokoládéra. A visszajelzés nagyon pozitív volt, nem is számítottunk rá, hogy az emberek ilyen jól fogadják a mi kis kézművestermékünket. Csomagolásként akkor még egyszerű celofánt használtunk, de már kitaláltuk a Réel brandnevet, mely franciául valódit, eredetit jelent. Azt is fel kellett térképeznünk, kinek és hol akarjuk értékesíteni a minőségi árunkat. Így került a csokink az exkluzívabb borszaküzletekbe, gasztro- és ajándékboltokba, virágüzletekbe. Sőt, 2015 tavaszán bátorságot gyűjtöttünk, és elindultunk Belgrádba. Két vajdasági magyar fiatal, akinek ráadásul nem is ez a végzettsége... Jómagam építészmérnök vagyok, Csilla kertészmérnök, vagyis kezdetben se a kereskedelemhez, se a közgazdaságtanhoz nem értettünk, mindent menet közben tanultuk meg, sokat olvastunk a világhálón, az ismerősökhöz mentünk tanácsot kérni. Elindultunk azon az úton, amelyen azóta is járunk, és nem is szeretnénk letérni róla. Sőt, ma már büszkén mondjuk, hogy mérnökök vagyunk, és csokoládét készítünk. A 2017. év egyébként nagy siker volt számunkra, hiszen a csokoládénk — egyedüli vajdasági magyarok által gyártott termékként — bekerült a belgrádi repülőtéri free shop kínálatába, ahol csakis Szerbia legjobb árucikkei kapnak helyet.

István röviden bemutatta az általuk alkalmazott gyártási technológiát is, majd rátért arra, hogy jelenleg milyen választékkal várják a vásárlókat.

— Mint már mondtam, a csokoládéalap Belgiumból érkezik, a tábla szórásához liofilizált, vagyis fagyasztva szárított gyümölcsöt használunk. Ez a technológia sok energiát igényel, hiszen az 50 kg földieperből 5 kg lesz. Egy dél-szerbiai üzem alkalmazza ezt a módszert, a folyamat nagyjából 30-40 órás, az ára is borsos, viszont ez szavatolja a legjobb minőséget. A gyümölcsöt csakis hazai termelőktől vásároljuk — Vajdaságtól Dél-Szerbiáig —, mert ezzel is segíthetjük egymást. Mi már tudjuk, melyik termékünkhöz honnan szerezzük be az alapanyagot, mert a maximumot akarjuk kihozni és továbbadni. A mintegy 60 fajta táblás tej- és étcsokoládén kívül étcsokoládéba mártott aszalt gyümölcsöt, szilvát, földiepret és meggyet is készítünk. A szilva például Palics környékén terem, Kelebián napenergiával vonják ki belőle a nedvességet, és az így keletkező íz nagyon megfelel ahhoz, hogy bevonjuk a 70 százalékos étcsokival. Töltött csokoládébonbont főleg a zentai mintaboltunkban lehet kapni, hiszen nem használunk tartósítószereket és aromákat, viszont tejszínt igen, ezért ennek az édességnek rövidebb a szavatossági ideje. A bonbont mindig frissen készítjük, ám egyébként sem dolgozunk nagy raktárkészlettel. Nagyon sokan betérnek a kis, zentai boltunkba, mely 2016. november elején nyílt meg. Éppen jókor érkezett a Prosperitati Alapítvány pályázata, mert a megnövekedett rendeléseket annak köszönhetően tudtuk teljesíteni, hogy támogatást nyertünk, és olyan olvasztógépet vásárolhattunk, amely nagymértékben csökkenti azt az előkészítési folyamatot, amíg a csokoládénak kialakul a kristályszerkezete.

* A külföldi piacra még nem próbáltak meg betörni?

— Voltak megkeresések, például egy montenegrói bank évek óta tőlünk rendel protokollajándékot, külföldi kiállításokon is részt vettünk — ebben sokat segített nekünk a Magyar Nemzeti Kereskedőház. Szert tettünk bizonyos kapcsolati tőkére, jelenleg a termelésünk bővítésén dolgozunk, hogy a jövő évben megjelenhessünk a külföldi piacon. Egy ilyen jelentős lépéshez előbb a feltételeket kell megteremteni. Kis műhely vagyunk, szeretünk a munka minden folyamatában részt venni, mert csak így tudjuk garantálni a minőséget. Folyamatosan járjuk a külföldi csokoládékiállításokat, figyeljük a trendeket, az ízvilágot, hogy nekünk is mindig legyen valami újdonságunk. A vevők is keresik, ám mi is nagyon szeretünk kísérletezni. Az idén webshopot tervezünk indítani, hogy egész Szerbiába tudjunk szállítani. Napi szinten több üzenetet kapunk azzal a kérdéssel, hogy lehet-e nálunk online rendelni. Lépést kell tartani a modern világgal, habár a mi esetünkben nem egyszerű a postai küldés, mert a csokoládé olvad, törik, de ezt is megoldjuk.  

* Sikertörténetnek tartja-e a vállalkozásukat?

— Ezt már mások is megkérdezték, mi azonban szerényebbek vagyunk. Inkább azt mondanám, hogy volt egy elképzelésünk, megálmodtunk valamit, amiben nagyon hittünk, elindítottuk, és haladunk előre. Az utat saját magunk tapostuk ki, és közben rengeteget tanultunk. Azt hiszem, sokan azért nem mernek vállalkozni, mert nem tudnak hogyan hozzákezdeni. Az én tanácsom, hogy nem szabad megijedni, körbe kell járni a hivatalokat, mi nagyon segítőkész emberekkel találkoztunk. Ha van egy jó ötlet, melyben hiszünk, melyet szeretnénk megvalósítani, akkor bele kell vágni. Bizonyára nem lesz könnyű, de a nehézségeket is le lehet küzdeni.


Réel-fotók

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink