A maradás ára

A maradás ára

Egy fiatal ismerősöm nemrégiben felmondott a munkahelyén, és kiutazott Londonba szerencsét próbálni. Segítséget, útmutatást a barátnőjétől remél, aki már huzamosabb ideje ott tartózkodik. Az esete nem egyedi és nem is különleges, hiszen manapság számos vajdasági huszonéves vág neki a nagyvilágnak. Egyedül vagy a családjával. Hogy ezt miért mesélem el mégis? Mert mielőtt elment, azt mondta, ha legalább harmincezer dináros fizetése lenne, eszébe sem jutott volna a kivándorlás.

Harmincezer dinár, vagyis kétszázötven euró. Ennyi már elég lett volna, hogy itthon maradjon, itt találjon magának párt, itt menjen férjhez, itt szüljön gyermekeket. Elgondolkodtató, hogy az emberek milyen kevéssel is beérnék ahhoz, hogy ne fordítsanak hátat a szülőföldjüknek, a barátaiknak, a megszokott utcáknak. A nagykikindai munkaközvetítő listájára feliratkozottak is ezer lejért — mely szintén kétszázötven euró — vállalnák, hogy naponta ingázzanak a szomszédos romániai településre dolgozni. A pénz nem sok, de legalább nem kell búcsút inteniük a kapufélfának.

Mint mondtam, az említett ismerősömnek volt állása, egy trafikban dolgozott. Nem szeretném megnevezni a céget, legyen elég annyi, hogy újságot, cigarettát, édességet stb. árusít. Tudom, most sokan rosszallóan összevonják a szemöldöküket, és felteszik a kérdést, miért nem volt jó neki ez a kényelmes munkahely, ahol nap nem süti, eső nem veri, üldögél egész nap, kiszolgálja a vevőket, és ingyen olvasgatja a magazinokat. A többi közt azért, mert a tulajdonos folyamatosan kitalál valamit, hogy megnehezítse az alkalmazottak életét. Például, hogy az egyik napon meghatározott mennyiségű rágógumit, a másikon ennyi meg annyi darab csokoládét kell eladniuk. Megjegyzem, ezek a termékek a trafikokban általában drágábbak, mint más üzletekben. Az árusok választhatnak: nem teljesítik a gazda feltételét, aki ezért levon az egyébként is alacsony bérükből, vagy maguk fizetik ki a napi penzumban feltüntetett dolgokat.

Nyilván nem kell csodálkozni azon sem, hogy amikor ilyen sokan egyensúlyoznak a szegénység peremén, nagy port kavart azoknak a lehetséges cégeknek a listája, amelyek támogatásban, kedvező hitelekben részesülnének a vajdasági magyar közösség gazdaságélénkítő programja által. Igen, az embereket az is bosszantja, hogy a jegyzéken sok pártközeli cég található, de azt sem értik, miért kellene egyeseknek, főleg azoknak, akiknek már eddig is mindenük megvolt, ekkora összegeket kapniuk? Öt- vagy hárommillió eurót, amikor nem ennyiből, hanem jóval kevesebből is számos kis, családi vállalkozást be lehetne indítani. Ami minden bizonnyal hozzájárulna ahhoz, hogy sok vajdasági magyar itthon maradjon.

Erre a felvetésemre az is lehet a válasz, hogy majd azok, akik támogatást kapnak a jelenlegi bizniszük bővítésére, új munkásokat alkalmaznak, amivel pedig majd mások megélhetéséről is gondoskodnak. De ha van rá mód, akkor miért csak egyeseket tesznek még gazdagabbá?

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A terapeuta
Heti Jegyzet
Árhullám
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink