A magyar nyelvet, a dalainkat, a táncainkat meg kell tanulni

A magyar nyelvet, a dalainkat, a táncainkat meg kell tanulni

Ruma — egykori nevén Árpatarló — ősidők óta lakott hely volt, amit az ott talált bronzkori leletek is bizonyítanak. Először illírek és kelták, majd rómaiak, később, a népvándorláskor hunok, germán népek, avarok és szlávok követték egymást. A terület a Frank, a Bolgár, a Bizánci Birodalomhoz és a Magyar Királysághoz is tartozott. Ruma néven 1566-ban, a török defterek összeírásában említették először.



1746-ban, a régi Ruma közelében alakult meg Ruma városa, melynek első lakosai a szomszédos településekről ideköltözött szerbek, valamint Németországból érkezett németek voltak, majd a XIX. században horvátok és magyarok is jöttek.

2002-ben magában a városban 362 magyart jegyeztek, jelenleg a községben 1250-en élnek, zömében a falvakban. A helyzet itt is hasonló, mint Szerémség más részein, az idősebbek még beszélnek magyarul, de a fiatalok és a gyermekek már nem ismerik őseik nyelvét.

A rumai magyarok „mindenes” irodája a Fő utcában található. Ebben a helyiségben fogadják a magyar állampolgárságot igénylő lakosokat, a magyar nyelvtanfolyamra jelentkezőket, itt működik a VMSZ-iroda. Ahogyan Balogh Mihály, az iroda vezetője — 10 és 14 óra között mindennap ott tartózkodik — és a helybeli Hunyadi János Magyar Művelődési Egyesület elnöke fogalmazott, állandóan azon gondolkozik, mit kellene még tenni, hogy a rumai magyarok ne tűnjenek el nyomtalanul. Mert a fiatalok — és nem csak a magyar származásúak — innen is elmennek, először tanulni Újvidékre, Belgrádba, aztán vagy ott maradnak, vagy tovább vándorolnak a munkalehetőség után. 

— Az állampolgárság megszerzése céljából most sokan tanulnak magyarul, közöttük számos szerb is. Talán nem akarják mindannyian elhagyni a szülőhelyüket! Nekem is van magyar állampolgárságom és útlevelem, nagyon jó érzés volt, amikor megkaptam. Én hatvanöt éves vagyok, és most már itt maradok, de segíteni szeretnék a fiataloknak is, hogy itthon találják meg a boldogulásukat — mondta Balogh Mihály, és hozzátette, Rumán van a szerémségi központ, náluk már öt alkalommal tartottak kihelyezett konzuli fogadónapot.

A közösség tagjai minden évben elmennek Palicsra, a Szent István-napi ünnepségre. Az autóbusz mindig megtelik, különösen az idősebbek kedvelik ezeket az alkalmakat. Jólesik a lelküknek, alig várják, hogy kimozdulhassanak valahova.

Megtudtuk, beszélgetőtársunk szinte minden kezdeményezésben élen jár, például abban a megmozdulásban is, mely során ötezer aláírást gyűjtöttek össze azért — igaz, egyelőre sikertelenül —, hogy Ruma visszakapja a városi státuszát.

Sehol sem hallani magyar szót

A Hunyadi János Magyar Művelődési Egyesület a Szent Kereszt római katolikus templom udvarában lévő épületben tevékenykedik. A civil szervezet 2002-ben alakult újjá, jelenlegi tagsága a több évtizedes hagyományt szeretné folytatni. A művelődési egyesületben anyanyelvápoló órákat tartanak a rendszeresen hozzájuk járó negyven-ötven gyermeknek, és működik a néptánccsoport is. Karácsonyra ünnepséget szerveznek, a fellépésekre, bemutatkozásokra szóló meghívókat szívesen elfogadják.

A feladat, melyet végeznek, egy cseppet sem könnyű, hiszen a városban nem tartanak magyar nyelvű szentmisét, a könyvtárból hiányoznak a magyar könyvek, és nem tájolnak náluk a magyar színházak sem. Legutóbb 2006-ban, vagyis nyolc évvel ezelőtt volt egy nagyobb rendezvény, melyen magyarországi tánccsoportok is felléptek, legalább ötszázan nézték meg őket, közöttük sok szerb is. Szerencsére a Magyar Szó és a Hét Nap is eljut a faluba, és reméljük, ezeknek az újságoknak olvasói is akadnak.

Balogh Mihály említést tett a magyar iskola épületéről is, mely jelenleg a vasutasok otthona, később meg is néztük.

— Szeretnénk visszaigényelni, habár nekünk nincs szükségünk ekkora objektumra, de minden bizonnyal kitalálnánk, mit kezdjünk vele — avatott be a terveikbe az interjúalanyom. 
 
Rumán a Magyar Államvasutak 1906-ban hozta létre az iskolát. Ebben a tevékenységben a Szlavóniában és a Szerémségben dolgozó Julián Egyesület segítette. Ezeket a nemzetmentő intézményeket a délszláv rezsim 1919-ben megszüntette, az ingatlanokat elkobozta.
 
Vendégfogadónk szerint náluk nem jellemző a nemzetek közti türelmetlenség, noha időnként megjelennek bizonyos feliratok.

— A város kijáratánál most van egy, mely kiegyenlíti a magyarokat, a horvátokat és az usztasákat. Én jeleztem az illetékeseknek, de még nem meszelték le. Az ilyesmi azonban ritkaság, nálunk az albán pékeket sem bántották.

Látogatásunk során a katolikus temetőben is tettünk egy rövid sétát.

— Az én őseim is itt nyugszanak — mutatta Balogh Mihály. — Családkutatást is végzek, a Baloghok 1899-ben jöttek ide Feketicsről, anyám szülei Temerinből származnak. Ezeket a dolgokat, hogy kik vagyunk, és miért vagyunk itt, a fiataloknak is tudniuk kell. A magyar nyelvet, az írást, a nótát, a táncot meg kell tanulni. Én azért dolgozom, hogy mindezekből valami meg is maradjon. 


Fotó: Szabó Attila

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A hagyományőrzés jegyében
Riport
  • Mór Gábor
  • 2018.11.14.
  • LXXIII. évfolyam 45. szám
Facebook

Támogatóink