home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A legmagasabb célokért
Tóth Tibor
2017.03.13.
LXXII. évf. 10. szám
A legmagasabb célokért

A topolyai TSC felnőtt-labdarúgóegyüttese az 5. helyen zárta a II. liga vajdasági csoportjának küzdelmeit. A csapat hat győzelmet aratott, háromszor játszott döntetlent, öt alkalommal pedig vesztesként hagyta el a pályát. Lemaradása tizenegy pont az őszi bajnok bácsszentiváni Bratstvo 1946 együttesével szemben.

— Többet vártunk a bajnokság őszi részétől. A tavalyi idényben második helyezett csapathoz a nyár folyamán két új játékost igazoltunk, és úgy gondoltuk, hogy az összeszokott, hosszú ideje együtt játszó együttessel megismételhetjük az előző évben elért eredményt. Az előző idényben huszonegy mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot produkáltunk, ami nagyon szép eredmény. Az idén több olyan hazai mérkőzésünk volt, amelyen kötelező lett volna a győzelem, de nem sikerült. Egy évvel ezelőtt az őszi idény után kevesebb pontunk volt, mint most, és egy kiváló tavaszi idénnyel a második helyen fejeztük be a ligát. Az ősszel nem is a játékkal, inkább a helyzetkihasználással voltak gondjaink. A téli átigazolási időszakban szerződtettünk néhány labdarúgót, és tőlük eredményes játékot várunk — mondta Palágyi Szabolcs, a TSC Labdarúgóklub sportigazgatója.

Milan Đokić másfél éve szerepelt már kölcsönben Topolyán, hozzá egy másik Spartacus-játékos, Danijel Zlatković is csatlakozott. Mindketten Dunacsében, a ČSK csapatában szerepeltek legutóbb. Leigazolták Milan Perićet, aki Partizan-nevelésű csatár, de igazán Magyarországon, a Ferencvárosban, a Videotonban és a Kaposvárban vált ismertté, legutóbb a belgrádi Bežanijában szerepelt. A topolyaiakat erősíti a bácsszentiváni Bratstvo 1946 együttesétől érkező Aleksandar Erak, és a TSC-ben folytatja pályafutását a Spartacustól érkező Sinkovits Dávid is. A fiatal csantavéri tehetség az előkészületi mérkőzéseken kiválóan játszott, így akár a tavasz felfedezettje is lehet.

A csapat két hetet pihent, december 16-án már folytatódott a közös munka, a keményebb előkészületek január közepe óta tartanak. Tíz felkészülési mérkőzést játszottak, melyek során mindenki kapott bizonyítási lehetőséget.

— Még egy kis gyakorlás hiányzik ahhoz, hogy kikristályosodjon a kezdőcsapat összetétele. Az őszi idényben a sorsolás úgy hozta, hogy a Donji Srem kilépése miatt zsinórban három mérkőzést idegenben játszottunk. A tavasszal ezekre a mérkőzésekre hazai pályán kerül sor, ami nagyon fontos számunkra, mivel itthon sokkal jobban tudunk teljesíteni. Az első helyezett csapattal szembeni hátrányunkból szeretnénk lefaragni, esélyünk van arra, hogy akár jobban is megszorítsuk őket — mondta Palágyi.

A TSC pionír-, serdülő- és ifjúsági csapatot indított a legmagasabb szintű vajdasági ligában, mely a szerbiai másodosztálynak felel meg. A területileg három részre osztott vajdasági ligából az első két-két helyezett a tavasszal új ligát alkot, melynek bajnoka felkerül majd a legmagasabb szerbiai osztályba. A pionírok mezőnyében négy csapat küzd az első két helyért, a TSC-nek is reális esélye van arra, hogy bekerüljön az egységes vajdasági ligába. A serdülők helye már biztos ebben a mezőnyben, az ifiknek azonban ehhez még egy győzelemre van szükségük.

— Reméljük, hogy e három korosztályból a következő idénytől egyre többen szerepelnek majd a szerbiai I. ligában. Ott igazán minőségi meccseket játszhatnak, jobban fejlődhetnek, és könnyebben felhívhatják magukra a szakemberek figyelmét. Négy fronton harcolunk azért, hogy csapataink magasabb rangfokozatba kerüljenek — mondta Palágyi.

Kezdésnek rangadó

A TSC fiókcsapatának számító Bajsa a dobogó második fokán fejezte be a Szabadkai Körzeti Liga őszi idényének küzdelmeit, négy ponttal a listavezető újzsedniki Preporod mögött. A mérleg tizenegy győzelem, egy döntetlen és négy vereség.

— A Bajsa eredményei megfelelnek az elvárásoknak — mondta Palágyi, aki a Bajsa Labdarúgóklub sportigazgatói tisztségét is betölti. — A nagyon fiatalokból és az idősebb játékosokból álló csapat összekovácsolódott, tehát a lendület és a tapasztalat ötvözete eredményesnek bizonyult. A tavaszi első fordulóban máris megmérkőzünk az éllovas Preporod gárdájával, így esélyünk van még közelebb kerülni hozzá. A több éve Bajsán játszó focisták és a Topolyáról erősítésként idehozott fiatalok igazi csapattá kovácsolódtak össze. Az utóbbi években Bajsa mindig a 6-8. hely környékén végzett, most viszont megvan az esély a magasabb rangfokozatba való jutásra. Mindenképp a bajnoki cím megszerzése a cél, habár a második hely is lehetőséget nyújt a továbblépésre — igaz, ehhez meg kell küzdeni a Zombori Területi Liga másodikjával. Nem lesz könnyű megismételni az őszi teljesítményünket, de úgy gondolom, jó esélyünk lesz rá.

A klub edzőt váltott: Miroslav Milutin helyére a Zentát és az adorjáni Tiszát a magasabb ligákban irányító edző, Branislav Bulatović került. Panonijáról visszatért Bajsára Cseh Gábor, a kapufák között pedig a tavasszal Öreg Tibor áll, aki korábban a Becse hálóját is védte, ám most a péterrévei Jedinstvótól érkezett. A napokban még néhány fiatal topolyai játékos is Bajsára teszi át székhelyét.

A Topolya melletti településen két utánpótlás-kategóriában folyik a munka. Az egyik csapatot kizárólag bajsai fiatalok alkotják, amire nagyon régóta nem volt példa, a másikat pedig topolyaiak, hiszen a TSC egyik pionírcsapatát teljes egészében átvette a bajsai egyesület, ezek a fiúk fekete-fehér színekben játszanak a bajnokságban. Topolyán túl sok játékos van ebben a kategóriában, ezért ehhez a megoldáshoz folyamodtak.

— A két klub közötti kapcsolatnak köszönhetően Bajsán olyan fiatalok is lehetőséghez jutnak, akik Topolyán esetleg a háttérben voltak. Itt egy kicsit megerősödnek, majd ha a teljesítményük indokolttá teszi, akkor visszavisszük őket. Arra törekszünk, hogy a bajsai csapat hírnevét a továbbiakban is megőrizzük, hiszen a bajsai labdarúgás a múltban is kiváló játékosokkal és eredményekkel büszkélkedhetett — mondta Palágyi.

A TSC és a Bajsa csapata is a legmagasabb célok eléréséért lép pályára a tavaszi idényben. A TSC hazai pályán a Versec ellen március 11-én, szombaton, 14.30-tól játszik, a Bajsa pedig egy nappal később, 15 órától Újzsedniken kezdi meg a pontvadászatot.


A nyitóképen Palágyi Szabolcs, a TSC és a Bajsa sportigazgatója, valamint a csantavéri Sinkovits Dávid, aki a Spartacusból került a TSC csapatához

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..