home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A legkevésbé sem munka
Gyurkovics Virág
2015.09.06.
LXX. évf. 35. szám
A legkevésbé sem munka

2003 óta foglalkozik műfordítással. Első magyar nyelvre átültetett szövege — Mihajlo Pantić Ako je to ljubav (Ha ez szerelem) című novellája — a Híd folyóiratban jelent meg 2004-ben. Azóta a Híd mellett a Symposion, az Ex-Symposion, a Fosszília, a KARTON, a Korunk, valamint a Tiszatáj periodika közli fordításait, de gyűjteményes kötetekben, antológiákban is olvashatjuk őket.

Első önálló fordításkötete, Vida Ognjenović Preljubnici (Hűtlenek) című regénye 2013-ban, a Forum Könyvkiadónál jelent meg. Előkészületben van a második is, Maja Solar verseinek gyűjteménye Naravno da nije prirodno (Jellemző, hogy nem természetes) címmel, várhatóan még az idén, szintén a Forumnál jelenik meg. Orovec Krisztinával beszélgettünk.

* A művészet — ebben az esetben az irodalom — mindenkor híd a különböző kultúrájú, nyelvű népek, nemzetek között. Valahol te is, aki a szláv irodalmat ülteted át magyar nyelvre, ezt a hidat építed a magad eszközeivel. Neked mint fordítónak a munkán kívül miben több ez a feladat?

— A műfordítás számomra a legkevésbé sem munka a szó szoros értelmében. Annak idején kedvtelésből kezdtem el foglalkozni vele, olyan kikapcsolódás, agytorna volt számomra, mint másoknak a zenehallgatás, keresztrejtvényfejtés. Ez mostanra sem sokat változott. Egyfajta szellemi élvezetet, felfrissülést nyújtott és nyújt nekem, örülök, ha időt tudok szakítani rá, s erre törekszem is. A műfordítás nem munka, hiszen a munka szorosan összefügg a megélhetéssel, a műfordításból pedig itt és most nem hogy „jól keresni” nem lehet, hanem még csak megélni sem. A műfordítás hivatás, valóban csak az foglalkozik vele, aki igazán örömét leli benne.

Úgy érzem, kevéssé tudatosodott a vajdaságiakban annak a körülménynek a szépsége, hogy ennyi nemzet él itt együtt, hogy kultúráink valójában egybefonódnak, hagyományaink egymáséiból táplálkoznak. Sokszor szembesülök egyféle nemzeti alapú gettósodással. Úgy látom, az embereket nem érdekli az, ami másmilyen, csak a saját hagyomány kell, az, ami megszokott, ami ismerős. Úgy tűnik, a vajdaságiak előbb fordulnak valamilyen távoli, egzotikus kultúra felé, mintsem hogy saját tőszomszédjukat megismerjék — talán azért, mert azt hiszik, az nem kellően érdekes vagy fontos számukra. A szerbek, a magyarok és a kisebb létszámú vajdasági nemzeti közösségek is főleg csak önmagukkal foglalkoznak, elzárkóznak a más nyelven beszélőktől, így nem ismerjük egymás irodalmát sem. A műfordítás számomra ezért is kihívás: azt hiszem, azzal, hogy a magyarok számára könnyebben befogadhatóvá teszem a szerb irodalom legértékesebb, legérdekesebb műveit, talán segítek lerombolni ezeket a falakat. A műfordító egyúttal a jó szelekció felelősségét is magára kell hogy vállalja: nem mindegy, hogy mit fordítunk le. Gazdag termésű a kortárs szerb irodalom, csak a legjavát kell és szabad magyar nyelven továbbadni.

* Számodra mi a legnagyobb kihívás a műfordításban?

— Gyakorlati szempontból kihívás az, hogy sikerül-e „jól” lefordítani valamit. Vannak lefordíthatatlannak mondott művek — ilyenek például Ivo Andrić regényei, mert telis-tele vannak archaizmussal, helyi, történelmi vonatkozásokkal, szűk területen ismert nyelvjárású beszédmóddal. De persze ezt is le lehet fordítani, meg is tették — de nagyon nehéz! A nyelvi játékok, a csak egy nyelvben létező frazémák, szólások, közmondások átültetése mindig kihívás, de izgalmas játék is: napokig lehet töprengeni egy-egy kifejezésen. A jó műfordítónak rendkívül tájékozottnak, műveltnek kell lennie — ez a tény önmagában is kihívás, motiváció.


Fehér Dobó Krisztina felvétele

* „Valami elveszik, máshol többlet keletkezik” — ezt az E-szerelem egyik kötetbemutatóján mondtad. Ennek tükrében melyik műfordításodra vagy a legbüszkébb, és miért?

— Legfrissebb tapasztalataim Maja Solar verseihez kötődnek: a fordítás nehézségei ez esetben elsősorban némely vers bonyolult filozófiai-elméleti hátterével kapcsolatosak, valamint a férfi és a női nem grammatikai megkülönböztetését érintik. Maja Solar például következetesen és hangsúlyosan elhatárolja a nyelvtani nemeket verseiben, s ezt a jelentéshordozó elhatárolást nehéz megoldani a magyar nyelvben, melyben nincsenek nyelvtani nemek. Így tehát ez a réteg elveszett, viszont azt hiszem, sikerült finom utalások, célzások beiktatásával jelezni a nemek megkülönböztetését. A verseknél, még ha szabad versről van is szó, különösen fontos a szövegritmus — itt is érvényes: hogy magyarul „jó” legyen, ahhoz néhol kényszerűen megbomlik a ritmus, viszont más esetben meg olyan érzésem támadt, hogy egy adott magyar szövegrész jobban lüktet, mint a szerb eredeti. Azt hiszem, a Solar-versfordításaimra büszke vagyok, mert kemény munkám van bennük, minden versen sokat gondolkodtam, többször is visszatértem mindegyikhez, addig csiszoltam őket, amíg azt nem éreztem: ez így számomra tökéletes.

* Vajdaságban a műfordításnak régi hagyománya van. A szakmában olyan nagy elődökre tekinthetünk vissza, mint Szenteleky Kornél, Csuka Zoltán, Debreczeni József, hogy csak néhány nevet említsünk. Aztán bekövetkezett egy válság, sokáig nem voltak műfordítók, te magad is a Híd Kör első fordítógenerációjához tartozol. Milyennek látod a műfordítás helyzetét napjainkban?

— Valóban mély űr volt e tekintetben úgy tíz-tizenöt évvel ezelőttig, bár jó műfordítók akkor is voltak. A teljesség igénye nélkül: Borbély János, Radics Viktória, Rajsli Emese és Orcsik Roland szerbről magyarra, Vickó Árpád és Sava Babić pedig magyarról szerbre fordítottak. A baj csak az volt, hogy egyáltalán nem volt utánpótlás, nem voltak fiatalok. A 2000-es évek elején viszont dr. Faragó Kornélia, az újvidéki Magyar Tanszék tanára, aki korábban maga is foglalkozott műfordítással, felkarolta a műfordítás iránt érdeklődő egyetemistákat, és nem túlzás azt állítani, hogy kinevelt egy új műfordító-nemzedéket. A Híd Körben nagyjából tizenöt fiatal foglalkozik műfordítással, közülük legalább négyen-öten tapasztaltabbak, azaz már valóban sok művet lefordítottak, és, mondhatni, hivatásszerűen, magas színvonalon művelik ezt a szakmát. Ők javarészt szerbről magyarra fordítanak, ezért mindenekelőtt a magyarról szerbre fordítók táborát kellene még erősíteni. Ennek a relációnak is van egyébként műhelye: a belgrádi Magyar Tanszéken Marko Čudić docens, fiatal műfordító keze alatt mostanában érlelődnek néhányan. A műfordítás Vajdaságban meglátásom szerint egyelőre gyerekcipőben jár, de egyre biztosabb alapokon nyugszik, már elmondhatjuk, hogy aggodalomra nincs ok, műfordítók vannak és lesznek. A Híd folyóirat és a Forum Könyvkiadó biztos teret és lehetőséget nyújt a publikációhoz. A szerb irodalom magyar fordítására más folyóiratoknál is igény van, kiemelném a szegedi Tiszatájat, a szabadkai Symposiont és a veszprémi Ex-Symposiont.

* Milyen gondokkal szembesül az új műfordító-nemzedék Vajdaságban?

— Hiányzik a szervezett, intézményes műfordítóképzés. Saját magam is érzem, mennyire jó lett volna az egyetemi éveim idején egy fordításelméleti kurzus és egy jó fordítói műhelymunka-sorozat. A másik: véleményem szerint a magyarra fordított kortárs szerb irodalom közönsége nemcsak itt, Vajdaságban található, hanem Magyarországon is, sőt, sokkal inkább ott. A szerb irodalom iránt érdeklődő vajdasági magyarok egy része, azok, akik nagyon jól beszélnek szerbül, valószínűleg előbb veszik kézbe a forrásnyelvi, eredeti művet, és kevésbé érdekes számukra a magyar fordítás. Ezért a fő gondnak azt látom, hogy a fordításaink túlnyomórészt Vajdaságban maradnak, nem jutnak el a magyarországi (de akár még az erdélyi, felvidéki magyar) közönséghez. Pedig ezek a kötetek ott találhatnának igazán széles olvasótáborra. A külföldi terjesztés megszervezésén kívül fontos célnak kellene lennie a kortárs szerb irodalom magyarországi népszerűsítésének is.

* A közelmúltban első alkalommal rendezték meg a Szenteleky—Leskovac Műfordítótábort, melyen te is aktívan részt vettél. Milyenek a tapasztalataid, milyennek látod a kezdeményezést, a folytatást?

— Jók a tapasztalataim, az előadók sok hasznos információt osztottak meg velünk, a műhelymunkák tanulságosak voltak, nagyon kellemes, baráti hangulat alakult ki. A táborzáró kerekasztalon egybehangzó volt mindannyiunk véleménye: a tábornak egészen biztosan folytatódnia kell. Megállapítottuk, hogy kevés volt a két nap, és hacsak a(z anyagi) lehetőségek megengedik, jövőre hosszabb tábort szervezünk. Azt is elhatároztuk, hogy több műhelymunkát rendezünk majd, aminek akár tapintható eredménye is lehet: például egy kortárs szerb irodalmi keresztmetszetet bemutató műfordítás-antológia.


Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..