Mindenekelőtt arra voltunk kíváncsiak, milyen ütemben halad a vásárhelyi (Hódmező és Torontál) fociutánpótlás együttműködése révén elképzelt testvértelepülési hídépítés.

A témát 2017 februárjában jártuk körül először az akkortájt még tanintézmény-vezetői feladatokkal foglalkozó ifj. Balogi András testnevelés szakos tanárral. Időközben aztán a kolléga nemcsak a „termelésbe” tért újra vissza, de a fiatal debellácsi focitehetségek pallérozásából is derekasan kiveszi részét.

Ifj. Balogi András

— Fociklubunk vezetősége néhány hónappal ezelőtt járt „odaát” a HFC, pontosabban az 1912-ben alapított Hódmezővásárhelyi Futball Clubban. Azóta mindkét oldalon volt ugyan néhány jelentősebb változás, de a klubjaink testvéri és szakmai együttműködésre vonatkozó elképzelései változatlanok. Mi több, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán is nyertünk közösen egy nagyobb összeget, melyet fociklubunk infrastrukturális fejlesztésére tervezünk fordítani. A munkálatok megkezdése előtt viszont ki kell várnunk a felsőbb körök írásos jóváhagyását, mivel a sportközpontunk jogilag a szerb állam tulajdonában áll. Mint azt már korábban is kiemeltem, a tervezett hídépítés „elemei” mindenekelőtt a két testvértelepülés fiatal focistáinak együttműködését tették volna könnyebbé. Mi tagadás, több síkon is szerettünk volna „labdába rúgni”. A kölcsönösség elvén alapuló találkozók és tornák, illetve váltakozó helyszínű szakmai konferenciák és edzői szaktanácskozások révén például évi viszonylatban akár ezer gyermeket is képesek lettünk volna felzárkóztatni. Ezt a pályázatot egyelőre sajnos nem sikerült megnyernünk.

A kudarc fanyar íze viszont nem feltétlenül hoz meghátrálást. A Spartacus 1911 fociklub berkeiben például folyamatban van egy kétnapos focitorna megszervezése, valamikor a nyári iskolaszünet idejére.

— Négy csapat részvételére számítunk, köztük természetesen az anyaországi Vásárhely fiatal focistáira is. Hozzánk képest ők sokkal könnyebben tudnak mozogni. Kezdve attól, hogy gyerekeink közül többnek útlevele sincs… Kérded, mennyire tudunk saját erőnkre támaszkodni? Nos, leginkább csakis arra tudunk. Bár klubunk továbbra sem szenved hiányt ígéretes focitehetségben, a srácok közül egyre kevesebbnek van szolid anyagi háttértámogatása. Tökéletesen „képben vagyunk”, így aztán azokat sem tanácsoljuk el, akik esetleg nem tudják épp minden hónapban időre befizetni a kötelező 1000 dináros tagsági díjukat. Lényegében ebből a pénzből törlesztjük a csapat mérkőzéseit vezető futballbírók tiszteletdíját. Az idegenben játszott meccsekre ugyancsak önköltségen tudunk elutazni, amihez a nevezési díj is hozzátartozik. Mivel a mez az edzésre járó fiúk saját — előzőleg megvásárolt — tulajdona, arról viselőjének kötelessége gondoskodni. Szóval, mindaddig, amíg az újonc fel nem jut az ifjúsági szintig, szülei a legapróbb vonatkozó kiadások alól sem kaphatnak felmentést. Sovány vigasz, de nincs ez másképp a nagyobb klubokban sem. Arról meg végképp nem érdemes vitát nyitni, hogy azokban az időkben, amikor még magam is növendék voltam, a helyi Novi Dom autóbusza vitt bennünket ingyen és bérmentve. Mindent összevetve, egy gyerek edzése havi szinten mintegy 2000 dinárral terheli meg a családi költségvetést. Reálisan nézve mégsem annyira szörnyű tétel ez. Pontosabban nem lenne az, ha a jelenleginél azért legalább néhány árnyalattal jobb világot él(het)nénk. Mindenképp biztató, hogy a szülőkkel jó az együttműködés. Segítőkészek. Amikor úgy jött ki a lépés, közülük néhányan a csapat szállítási logisztikájába is „beszálltak”. Az utánpótláscsapatok esetében ez az időszak először is a tanulásról szól. Annak a felismerési készségnek a fejlesztéséről, hogy a csapatnak — az ellenfél fölötti feltétlen diadalmaskodása helyett — inkább saját játékosainak önfejűsködését és hirtelenségét kell biztonságos mederben tartania. Lassú folyamat ez, viszont az idősebbeknél máris érezhető változás. A gyerekekben megvan a kellő motiváció. Szeretik, jönnek, a bajnokságban hetente van mérkőzésük. A 2007-ben születettek nagyon jó csapatot alkotnak. Az idei ferenchalomi (kačarevói) téli tornán például a harmadik helyen végeztek. A náluk másfél-két évvel idősebb srácok összevont formációjánál helyenként ugyan még hiányos a technika, de köztük is akad több olyan játékos, akire — véleményem szerint — idővel fociklubunk idősebb felállásai is bizton számíthatnak.

Beszélgetésünket több néhány perces szünet szövi át. Az edző ilyenkor új feladatokat, bemelegítő gyakorlatot ad, majd következik az elosztozkodás, és kezdődhet a játék.

— Rengeteg erőbefektetést igénylő munka ez, mégis örömmel és szeretettel végzem. Látom a gyerekekben az igyekezetet, a törekvést. Az elvándorlás persze ebben a sportágban is érezteti hatását, a külföldön munkát vállaló szülő(k) ugyanis idővel az itthon maradt családtagokat is kiviszi(k). Az ifjúsági, valamint az első csapatban focizó játékosainkat sajnos nem egyszerű idehaza tartani. A „nagyok” immár hatodik esztendeje a második dél-bánáti fociliga nyugat-észak csoportjában, az úgynevezett betonligában rúgják a bőrt. Ezeknek a fiúknak meccsenként ugyan jár némi tiszteletdíj, de ha bárki jelentősebb összeget kínálna fel nekik, akkor már a lokálpatriotizmus sem nyomna túl sokat a latban… Szóval, vannak kihívások és megoldásra váró gondjaink. Személyesen fél éve, mintegy tíz év szünet után, vállaltam el ismét az edzői teendőket. Segítséget, szakmai útmutatást elsősorban gyerekkori jóbarátomtól, Florin Nenadtól kaptam, aki jómaga húsz éve tevékenykedik fociedzőként Bajmokon. Jelen pillanatban rajtam kívül Rakić Dragan, Cakić Zoran és Florin Dejan foglalkozik a helybéli fociutánpótlás-csapatokkal. A leendő kapusokat Kovács (Szabó) István pallérozza, az ifiket Srdanov Dalibor vezeti, az első felállást Vakaresko Igor. Felvetődött továbbá a közelmúltban egy lánycsapat létrehívásának lehetősége is…

A torontálvásárhelyi Spartacus 1911 fociklubban jelenleg mintegy nyolcvan gyermek edz. Összeköti őket a játék iránti vonzalom, a társaság és az utazás sajátos élménye. Mindeközben egymás anya- és apanyelvét is gyakorolhatják. Társalgási szinten.

— Az itt szerzett sportfegyelem és rendszeresség végső soron az élet más területén is érezteti kedvező hatását. Persze nem mindegyik „fiunkból” lesz válogatott játékos, azt viszont az edzések során mindenképp megtanulják, hogy nemcsak jogaik, hanem pontosan és időre elvégzendő kötelezettségeik is vannak! Ami az edzési alapkellékeket illeti, egyelőre mindenünk megvan. Mi több, végre házmestert is sikerült találnunk, akinek a helyben lakását is szeretnénk mielőbb elintézni. Konkrétan egy szoba-konyhás melléképület megépítésével. Ezenkívül sajátos klubvezetőségi összefogódzás eredményeként megjavíttattuk a mintegy másfél évtizede használaton kívülre helyezett pályahengert, majd két fűnyírót is vásároltunk. Mi tagadás, a lelátók ülőhelyeire is ráfér már egy alapos felújítás… Reméljük, idővel az is meglesz! Igen, korábban is említettem, mindnyájunk számára hatalmas ugrás lenne végre feljutni a jelenleginél magasabb rangfokozatú versenycsoportba. Nyugodtabb vizekre evezni, ahol végre a saját nevelésű fiatal focistáink is helyzetbe kerülnének az „öregek” mellett. Mint tették azt szép emlékű őseink is hajdanán, azokban a régi szép időkben.

A szerző és Györffi Réka felvételei