Ricz Géza Szabadkán született 1980-ban, '94 óta Szegeden él. A kilencvenes években a városban való gördeszkázás és utazások során találkozott az utcaművészettel, autodidakta módon sajátította el és fejlesztette tovább. A Street Art hatására képzőművészeti pályára indult, és noha utcaművészként már ritkán hagyja ott kézjegyét egy-egy köztéri falon, festészetében továbbra is a kopott külvárosi utcák, piszkos gyártelepek hangulata dominál.
Ricz Gézát többek között arról kérdeztük, miben változott az utca művészete az elmúlt években, illetve milyen út vezetett számára a köztéri falaktól a galériákig.
* Milyen úton indultál a művészet felé?

The Death of Yugoslavia, part 1 (Jugoszlávia halála, 1. rész)

- Valamikor a kilencvenes évek közepén találkoztam a graffitiművészettel, ez volt számomra a kiindulópont mindenféle vizuális kultúrával és művészettel kapcsolatban. Érdeklődésem, tevékenységem azóta a festészet, illetve a grafika felé fordult. Elsősorban festőnek tartom magam, de grafikusként dolgozom, ebből élek. A graffiti, az utca, az urbánus környezet megmaradt egy visszatérő alapmotívumként a művészetemben, amihez most már tudatosan ragaszkodom, mintegy stílusjegyként használom a munkáimban.
* Milyen átalakuláson ment keresztül az alkotói habitusod?
- Az átalakulás spontán dolog. A hagyományosabb értelemben vett graffiti volt az, ami tinédzserkoromban megragadott. Nagyon sokat foglalkoztam vele, és ahogyan egyre mélyebbre, a gyökerekig leástam magam, úgy bővült egyre jobban a látóköröm, egyre több művészeti irányzatot ismertem meg. Ha kortárs művészetekben mozog az ember, számtalan helyen szembeötlő a Street Art és a graffiti hatása, akár a grafikában, akár a lemezborítókon, akár a festőművészetben. Maga a graffiti egy sajátos festészeti irányzat, amelyben a betű játssza a főszerepet. Az én formavilágom lassan átalakult figurálissá. A képeim nagy része valamiféle lepusztult, romos, enyészettel terhelt városképet jelenít meg, amelyek hangulatában benne van a graffiti, illetve a Street Art és a nagyvárosi életérzés. A graffitik tehát benne vannak a képekben, de már nem kapnak akkora hangsúlyt.
* Véleményed szerint változott-e az elmúlt időszakban az utca művészete?
- Maga a Street Art az elmúlt tizenöt-húsz évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, sikerült kitörnie az önmagát meghatározó pontokon túlra. Mert a graffiti nagyon sokáig beszorította magát a festékszóróval festett színes betűkbe. És ahogy a technika fejlődött - és ebben az internet is nagy szerepet játszik - , nagyon sok művésznek sikerült sokkal szélesebb látószögben gondolkodnia, és ma már egy illegálisan kihelyezett szobrot vagy plakátokat, vagy akár legálisan felragasztott nyomatokat, fotókat is nevezhetünk Street Artnak. Ugyanakkor pedig a galériákba is bekerült az utcaművészet, mégpedig kétféle úton is. Az egyik, hogy ezek a művészek eljutottak arra a szintre, hogy a hivatásos képzőművészek felfigyeltek rájuk, és néhány embernek sikerült az úgynevezett magasművészet köreibe is eljutnia, a másik pedig, hogy munkáikban az akadémiát végzett festők is gyakran használják a Street Art elemeit.
* Mi az a konkrétum, ami az urbánus közegben megragad téged?
- Mindig is nagyon vonzódtam a külvárosi, urbánus dolgokhoz, terekhez és azokhoz a hangulatokhoz, amit egy-egy sikátor vagy vasúti pályaudvar, számtalan rétegben teleragasztgatott piszkos falfelület sugároz. Ezeknek van egy olyan atmoszférájuk, ami engem nagyon megragad és foglalkoztat.
* Ma is vonzanak a falak?
- A mai napig foglalkozom utcaművészettel, de ez ma már inkább kísérleti dolgokban nyilvánul meg, nagyon kicsi a hangsúlya. Nem megyek ki az utcára illegálisan festeni vagy firkálni, de ha van rá lehetőség, azzal élni szoktam. Például Budapesten, a Városligetben készítettem egy nagy falfestményt, egy kültéri murális munkát egy kiállítás részeként, meghívott művészként szerepeltem, de ez is Street Art, a mai napig látható.
* Meddig tekinthető valami utcaművészetnek, s hol kezdődik a ,,magasművészet''?
- Nagyon nehéz ennek a meghatározása. Ha valaki egy szubkultúrából érkezik, vagy olyan hobbija van, ami egy urbánus szubkultúrához köti, akkor nagyon nehéz megtalálnia azt az utat, amelyen járva boldogulhat a nagybetűs Életben. Két lehetősége van. Az egyik az, amivel leggyakrabban találkozunk, hogy egyszerűen feláldozza ezt az ember, és beleolvad a hétköznapokba. De ha valaki kitartó, és töri a fejét azon, hogyan tudja ezt úgy kamatoztatni, hogy ne kelljen lemondania róla, akkor megvalósítható. Személyes példámmal élve: ahogyan említettem, számítógépes grafikával foglalkozom, azzal keresem a kenyerem, s ha mindezt levezetem magamban, akkor egyértelmű, hogy a graffitiből indultam ki. A betűk szeretete, tipográfia, formaérzék, kompozíciós érzék, színhasználat - ezeket autodidakta módon mind megtanultam, és ebben az irányban tanultam tovább, de az utcaművészet során olyan alapokat sajátítottam el, amit kár lett volna feláldozni.
* Életérzésben, hangulatban mennyiben jelentett számodra mást az utcaművészet ahhoz képest, amit most, vászonra való festés során művelsz?
- Részben más, de lényegében ugyanaz. Mivel nem vagyok rákényszerülve, hogy festészetből éljek - nem is tudom, hogy ezen a tájon hogyan lehetne megélni ebből -, ugyanúgy a saját örömömre próbálok festeni, mint amikor öncélúan graffitiztem. Nagyon odafigyelek arra, hogy ne próbáljam senki igényeit kiszolgálni a festészetemmel, nem próbálok kommersz, eladható munkákat csinálni, kivéve megrendelésre, de ezeket általában nem a saját nevem alatt publikálom, úgy fogom fel, mint egy iparművészeti munkát. A saját munkáimat pedig teljes mértékben saját kútfőből merítve, kedvtelésből, a festés öröméért csinálom, ugyanúgy, ahogy a kezdeti időkben a graffitiket is.