home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A közös történelem jegyében
Tóth Lívia
2016.10.03.
LXXI. évf. 39. szám
A közös történelem jegyében

Márciusban Zentán járt az ausztriai Kirchberg an der Raab település küldöttsége. Zenta és a kis osztrák város történelme kapcsolódik egymáshoz, ugyanis az 1697. szeptember 11-én lezajlott zentai csatában, Savoyai Jenő herceg vezetése alatt a császári sereg jobb szárnyát Siegbert Heister osztrák gróf, császári tábornagy irányította, aki Kirchberg an der Raab jeles lakosa volt.

A találkozó során együttműködési megállapodást kötött a két önkormányzat. A szándéknyilatkozatot Florian Gölles, Kirchberg an der Raab polgármestere és Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere látta el kézjegyével.

Ceglédi Rudolf polgármester kifejtette, az együttműködés lehetőségét elsősorban a gazdasági kapcsolatok fellendítésében, ezen belül is a közös pályázatokban és turizmus fejlesztésében látják, de a kulturális élet és a sport területére is szeretnék azt kiterjeszteni.

Kirchberg an der Raab Ausztria dél-keleti részén, Stájerország területén, az osztrák–magyar határtól mindössze negyven kilométerre fekszik, mintegy hatezer lakosa van, akiknek a zöme földműveléssel foglalkozik, ugyanakkor a település számottevő történelmi múlttal rendelkezik, és erre építve szeretnék gazdagítani az idegenforgalmát, amiben fontos szerep juthat a zentai tapasztalatoknak is.

Zenta küldöttsége, Ceglédi Rudolf polgármester, Kosiczky András, a községi tanács tagja és Laskovity Kornél, Zenta község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója szeptember végén viszonozta a látogatást. Kirchberg an der Raab elöljáróival megvitatták, a két város a jövőben milyen közös projektumokban vehetne részt. Például 2017-ben, a zentai csata 320. évfordulójára nemzetközi történelmi konferenciát terveznek és bővül a Zentai csata Emlékkilátó is.

Mivel Kirchberg an der Raab település községi tanácsa is döntést hozott az együttműködési megállapodásról, a zentaiak a két fél által aláírt Partnerségi díszoklevéllel tértek haza. A dokumentum szerint szorgalmazzák az egyesületek és szervezetek tevékenységének az ápolását, valamint a kulturális, társadalmi és politikai kapcsolatok elmélyítését.

A zentai küldöttség tagjai tanulmányozták a stájer település közigazgatási rendszerét, megtekintették az oktatási- és sportlétesítményeket, ellátogattak a történelmi jelentőségű helyszínekre és jártak egy magán halgazdaságban, illetve egy gazdálkodó birtokán is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..