home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A környezetvédelmen múlhat az emberiség jövője
Gyurkovics Virág
2015.11.02.
LXX. évf. 43. szám
A környezetvédelmen múlhat az emberiség jövője

Beszélgetés dr. Szöllősi Gyula hidrobiológussal, nyugalmazott egyetemi tanárral, Szabadka díszpolgárával — Dr. Szöllősi Gyula hidrobiológus, nyugalmazott egyetemi tanár Bajmokon született 1926-ban. A jövőre kilencvenéves tudós ma is jó egészségnek örvend, ami nemcsak testi erőnlétében, hanem szellemi üdeségében is megmutatkozik. Önéletírását tavaly adta ki a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Emlékeim nyomában címmel.

Aki eddig kezébe vette a könyvet, mind azt mondta, alig tudta letenni, annyira olvasmányos. Szöllősi Gyulát az idén Szabadka díszpolgárává is megválasztották. Palicson egy napsugaras, őszi délelőttön beszélgettünk Gyula bácsival.

* Hogy emlékszik vissza a gyermekkorára?

— Sosem felejtem el, egy szép vasárnap reggel — olyan hat-hét éves lehettem — édesapám azt mondta: — Megyünk Ludasra. Elmentünk villamossal a palicsi végállomásig, aztán gyalog ki, Ludasig. Ott apám mindjárt meg is beszélte valakivel, hogy odaköltözünk — az orvosok egy betegség miatt eltiltották a városi élettől, ezért kellett falura költöznünk. Közben azt mondta: — Gyere, fiam, átmegyünk Noszára. Kiértünk a partra, ott apám átkiabált: — Csónyikos! Át is jött értünk a csónyikos, akkor láttam először a ludasi nádast, a szárcsákat, vadkacsákat, gémeket, hogy húznak el… Szóval akkor találkoztam először a réttel. Átmentünk a túlsó magas partra, ott szétnéztünk, és akkor édesapám elmagyarázta: — Látod, ott mentünk el az iskola mellett, ott van a templom, délre a csendőrlaktanya, északon Ludaspuszta… Ezután kiköltözködtünk Ludasra, ott kezdtem elemibe járni. Úgy látszik, jó tanuló voltam, mert amikor befejeztem az iskolát, a plébános úr azt mondta anyámnak: — Ezt a gyereket feltétlenül tovább kell taníttatni. Nekünk erre nem volt pénzünk, így a plébános segítségével bekerültem a Bogner Intézetbe, mely a szegény gyerekeket támogatta a tanulásban. Ott a felvételin is az volt a szerencsém, hogy gyerekfejjel — a ludasi élményeimből és a természet iránti szeretetemből táplálkozva — írtam egy gyönyörű dolgozatot a nádas zúgásáról, így kerültem be a gimnáziumba. Már középiskolás voltam, amikor súlyosan megbetegedtem, ragályos agyhártyagyulladást kaptam, az orvosok le is mondtak rólam. Egyik este meglátogatott édesanyám a kórházban, aztán másnap elment a plébánoshoz, hogy imádkozzanak értem a ludasi templomban, és meggyógyultam, így folytathattam az iskolát. Hatodikos voltam a rezsimváltás idején, bejöttek az oroszok, és munkaszolgálatra kellett mennem. Amikor onnan visszajöttem, akkor ismertem meg a feleségemet, Etelkát. Később elvégeztem a tanárképző főiskolát, elkezdtem tanítani a képzőben, utána otthagytam, és elmentem Belgrádba, hogy elvégezzem az egyetemet. Aztán visszajöttem a gimnáziumba, és tanárként dolgoztam tizennégy évig.

* Számos szövege, könyve megjelent, szakmai és önéletírás egyaránt. Mikor kezdett írni?

— Az ötvenes évek elején felkértek, hogy közreműködjek a vízműveknél, mert nem volt biológusuk, így kezdtem a vizekkel foglalkozni. Öt év után áthívtak a Tartományi Építészeti Intézetbe, ahol vízvizsgáló laboratóriumot létesítettem. Nemcsak a palicsi meg a ludasi vizet vizsgáltuk, hanem egész Szerbiába hívtak bennünket. Ebben az intézetben nagyon jó dolgom volt, itt jelent meg hetven tudományos munkám. Közben megnyílt Szabadkán a műszaki egyetem, ott a leendő vízmérnököknek tanítottam egy tárgyat, így lettem docens, rendkívüli, majd rendes egyetemi tanár, és innen mentem nyugdíjba, illetve megjelent néhány könyvem is. Utána következtek a kilencvenes évek. Egyetlen fiunk van, el akarták vinni a háborúba, amire ő kijelentette, hogy inkább elmegy innen, utánamentünk hát mi is, előbb Egerbe, majd Szegedre. Ott nekifogtam, és megírtam egy könyvet a Palicsi-tó, majd a Ludasi-tó vizéről, végül az életrajzomat, melybe belefoglaltam az életfilozófiámat is.

* Miután az egész tudományos tevékenységét a Palicsi- és a Ludasi-tónak szentelte, érzelmileg hogyan kötődik hozzájuk?

— Nekem a víz a mindenem. Kisgyerekkoromban minden nyáron Ludason fürödtem, ott szerettem meg. Aztán meg végigjártam egész Európát, megnéztem a tavakat, vízmintát hoztam, megvizsgáltam. Az édesvizekből a földfelszínen kevés található, és ezek is kipusztulóban vannak, mert elöregednek. Azt kutattam, hogyan lehet megállítani ezt a folyamatot, megőrizni a tavakat. Tanulmányoztam az irodalmat, és olyan tönkrement tavakat néztem meg, amelyeket azóta már helyrehoztak. Megérdeklődtem, mit csináltak, és hogyan. Sok mindent fel tudtam használni itt, Palicson is.


Fotó: Szabó Attila

* Ön a 70-es években végigkísérte a Palicsi-tó szanálását. Gondolom, azóta is követi a tó helyzetének alakulását. Milyen hasonlóságokat, illetve különbségeket lát az akkori és a mostani helyzet között?

— Negyven éve, hogy szanáltuk a tavat, azaz eltávolítottunk belőle 2 200 000 köbméter iszapot. De mivel ez egy élő közeg, az iszap továbbra is szaporodik. Mert ha elpusztul egy élőlény, lemerül a tófenékre, és egy idő múlva iszap lesz belőle. Ezért az ilyen sekély tavakkal mindig ugyanaz a gond: az iszap felgyülemlik, a vízmennyiség pedig csökken — aminek következtében az élőlények élettere is. Egy tó is él, sőt ugyanúgy öregszik, mint az ember. Állandóan gondozni kell, vigyázni a környékére, megakadályozni, hogy szennyvíz folyjon bele, a parton füves sávokat kell létesíteni, hogy ne szálljon sok por a vízbe, mert az is serkenti az iszaposodást. Ezt úgy hívják, hogy tóművelés, melyet soha nem szabad abbahagyni. Huzsvár Józsefnek meg egy csapat szakembernek köszönhetően most ismét nagyon jó kezekben van a tó. Újból beszélhetünk tóművelésről, melyet valóban hozzáértő emberek végeznek, ami mindenképp reménykeltő.

* Ötven éve kezdte meg pedagógusi pályáját, a diákjai azóta is úgy emlegetik önt, mint az egyik legjobb tanárukat. Kilencvenéves fejjel mit gondol, mi a legnagyobb lecke, melyet el kellene sajátítanunk?

— Talán a környezetvédelem a legnagyobb gond, mellyel foglalkozni kell, mert ettől függhet az emberiség sorsa. Amikor Ludason kisdiák voltam, úgy tanultuk, hogy a Földön kétmilliárd ember él. Ma azt tanítjuk, hogy hétmilliárd. Most képzelje el, csak egy emberöltő alatt ötmilliárddal lettünk többen. Ha ez így folytatódik, az emberiség kénytelen lesz valahogy csökkenteni a létszámát, mert ez a bolygó nem tud eltartani tízmilliárdnál több embert. Európában nem sok gyerek születik. Afrika és Ázsia bizonyos részein viszont csökkentetni kellene a nagy szaporulatot. Egy másik nagy gond, hogy gyönyörű, két-háromszáz éves erdőket vágnak ki azért, hogy parkettát készítsenek. Dél-Amerikában elégetik az erdőket, hogy legyen termőtalaj. Ezzel valójában a bolygó tüdejét pusztítják el, pedig valahol meg kell termelődnie az oxigénnek. Az is baj, hogy óriási mennyiségű szemét keletkezik. Ezt a tudósoknak nagyon okosan végig kellene gondolniuk, és a politikusokkal összefogva meghonosítaniuk egy olyan életszemléletet, amellyel az emberek nem teszi tönkre a természetet. Ezek tehát a fő gondok, viszont a nagyhatalmak sajnos még mindig nem veszik eléggé komolyan őket, mert továbbra is füstölnek, szennyeznek… Nehéz így világos jövőképet látni.

* Azt már többször is elmondta, hogy a hosszú élet titka a hosszú házasság. De vajon mi a hosszú házasság titka?

— Hatvanhat éve vagyok együtt a feleségemmel, és ehhez hozzá kell tennem azt is, hogy életemben nem dohányoztam és nem ittam. Ez mind együttesen járulhatott hozzá ahhoz, hogy most itt beszélgetünk. A hosszú házasság titka a megértés és a türelem. Ott tévednek sokan, hogy az egyik fél felül akar kerekedni a másikon, azaz nem becsüli őt eléggé. Ez nem jó. Mi mindent megbeszélünk. Elismerem, ha neki van igaza, és fordítva. Mindig azt kell szem előtt tartani, hogy a családnak jó legyen. A szülőknek meg a gyerekeiknek. A másik fontos dolog, hogy mindig találtunk valamilyen közös tevékenységet. Amikor ezeket a tudományos munkákat írtam, mindet a feleségem gépelte le. Ő egyébként négy nyelven beszél, és amikor fordítani kellett németre vagy oroszra, azt is ő csinálta, így mindig összedolgozunk. A szabadidőnkben meg végigjártuk Európát, ezek a nyaralások is összehozzák a házaspárokat. Szép ám ez. Úgy vagyunk vele, ha már megszerettük egymást, együtt vagyunk, akkor úgy próbáljuk leélni az életet, hogy megértjük a másikat, egy kicsit hozzásimulunk, elfogadjuk a nézeteit, meghallgatjuk, amit mond. Ez a hatvanhat éves tapasztalatom.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..