Hol van már az az időszak, amikor a rádió mellett, felkészülve vártuk, hogy mikor csendül fel a kedvenc dalunk? Amikor elhangzott az első néhány jellegzetes taktus, remegve nyomtuk meg a REC gombot, hogy utána bármikor visszahallgathassuk a dalt. Hol van az az idő, amikor eljutottunk egy koncertre, és valamiféle eufória tört ránk, mert addig csupán egy magazinban láthattuk az előadókat, élőben soha. Nos, ez a világ teljesen kifordulni látszik önmagából.

Sokszor lehet olyan felvételeket látni, amelyeken csajok tömegei esnek össze, miközben hisztérikus rohamot kapnak egy-egy Beatles-koncerten. Ilyen manapság nincs. Nagy öregekkel beszélgetve arra a következtetésre jutottunk, hogy mindez azért van, mert a világháló előtt nem volt minden elérhető egy kattintással. Először is a helyi DJ szerezte be a hanganyagot, amely a klubokban szólt. Egy megszeretett dal esetében pedig be kellett vetni az összes kapcsolati tőkét, hogy a felvétel nekünk is meglegyen. Főleg azért, mert az igazi ritkaságokat külföldről lehetett beszerezni. Milyen szép is volt az a világ! Amikor végül sikerrel jártunk, és a két kezünkbe fogtuk a bakelitot, igazán értékeltük — nem úgy, mint manapság.

G. Sz. haverommal arról diskuráltunk a napokban, hogy a mai fiatalokat teljesen kifordította a Facebook és a YouTube. A YouTube nyilván azért, amit az előbb már kifejtettem, nevezetesen, hogy bármelyik dalt elérhetjük, hiszen az ott van egy karnyújtásnyira. Ez ugyanakkor jelentősen megnehezíti a DJ-k dolgát is: régen ők hozták és terjesztették a legújabb zenéket, manapság azonban alig tudják tartani a tempót. Nem ritka az az eset, hogy egy-egy fiatal kikeresi a videómegosztón a kedvenc, szinte újonnan megjelent, slágergyanús szerzeményt, és már nyomja is a DJ orra alá, hogy ezt játssza le. Ez időnként annyira idegesítő tud lenni, hogy nem csodálkoznék azon, ha egyre több biztonsági embert látnék a DJ-fülkék körül.

A Facebook pedig a társas kapcsolatokat teszi tönkre szépen lassan, és ezt a mai generáció észre sem veszi, hiszen ebbe született bele, és számára ez a normális. Számunkra viszont nem. Észrevettünk a haverokkal egy jelenséget a klubokban. A fiúk és a lányok csoportosan jelennek meg egy-egy bulin, viszont egymás méregetésétől szinte sosem jutnak tovább. Feltevődik a kérdés: manapság miért nem divat meghívni egy lányt egy italra? A válasz valószínűleg abban rejlik, hogy nincs rá szükség. A mai logika szerint ugyanis kiszemelek valakit, majd megkeresem a Facebookon. Bejelölöm vagy megbököm, és ha minden összejön, lassan beszélgetni kezdünk, majd előbb-utóbb találkozunk is. Ehhez képest a mi időnkben még az volt, hogy amennyiben megtetszett valaki, és azon az estén nem volt merszünk leszólítani, akkor bizony akár többször is vissza kellett járnunk a tett helyszínére, hátha újra felbukkan az a bizonyos személy. Amikor végre eljött a pillanat, nem volt helye a tétovázásnak úgy, mint ma, mert nem lehetett rákeresni, nem volt lehetőség a csetelésre. Akkoriban beszélgetni lehetett.

Az biztos, hogy az a világ, amelyet mi ismerünk, szépen lassan eltűnni látszik, vagyis inkább átalakulni. Azon sem csodálkoznék, ha húsz éven belül a fiatalok teljesen cybervilágban élnének, ahol nincsenek igazi emberi reakciók, udvarláskor nem pirulunk el, de bátorságunk lesz, hiszen azok lehetünk, akik csak akarunk. S hogy ez félelmetes-e? Bizony az. Csupán azt nem tudom, hogy ha ez így folytatódik, akkor milyen lesz húsz év múlva ez a világ?

A nyitókép illusztráció: www.celebsclothing.com