A kettős állampolgárság és a vajdasági magyarok

A kettős állampolgárság és a vajdasági magyarok

Kiss Igor szociológus, társadalomkutató, az óbecsei önkormányzat községi tanácsának tagja jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Demográfia és Szociológia Doktori Iskolájának hallgatója.

Tudományos munkája során sokat foglalkozott a kettős állampolgársággal, egyetemi szakdolgozatának és a mestermunkájának is ez volt a témája.

— A felsőfokú tanulmányaimat Szegeden folytattam, szociológiára iratkoztam be, mert elsősorban a társadalommal kapcsolatos kérdések érdekeltek. Amikor a második Orbán-kormány meghozta a kettős állampolgárságra vonatkozó jogszabályt, tudtam, hogy ez olyan döntés, amely nemcsak a mi közösségünknek, hanem az egységes magyar nemzetnek is meghatározza a jövőjét. Úgy gondoltam, ezzel a témával mindenképp foglalkozni kell, a kezdetektől fontos és szükséges lenne a folyamat dokumentálása. Éppen ezért az első szakdolgozatom 2012-ben, illetve a második 2014-ben ezt a témát ölelte fel. Mivel 2012-ben még friss volt ez a kérdés, százfős mintát vettem alapul Óbecséről, olyan alanyokat kérdeztem, akik addigra megszerezték a magyar állampolgárságot, vagy akik a kérelmük jóváhagyására vártak. Két évvel később már könnyebbé vált a feladatom, bővült a számításba vehető személyek köre, hiszen a vajdasági magyarság élen járt az igénylések átadásában. Ekkor egész Vajdaságra kiterjesztettem a kutatásomat, és a felmértek körét ötszáz főre bővítettem.


Kiss Igor (Szabó Attila felvétele)

* Mit vizsgált, és milyen következtetéseket sikerült levonnia?

— Akkor is, és azóta is az egyik legfontosabb kérdésnek a motivációt tartom, tehát azt, hogy az emberek miért igénylik a kettős állampolgárságot. A megkérdezetteknek talán nyolcvan százaléka érzelmi okokra hivatkozott, és nagyon kevesen voltak azok, akiknél a gazdasági tényező döntött, konkrétan, hogy könnyebben érvényesülhetnek az Európai Unióban. Az utóbbi csoporton belül azok voltak többségben, akik nem Magyarországon akartak dolgozni. Ha most ismét feltennénk ezt a kérdést, valószínűleg más eredményt kapnánk, hiszen manapság sokan éppen az anyaországban vállalnak munkát. Az identitás meghatározása is fontos, hiszen 1920, 1945, 1990 után fel-fellángoló kérdés és állandó vitatéma — akár szociológiai, irodalmi vagy filozófiai értelemben —, hogy kik vagyunk mi: szerbiaiak, vajdasági magyarok vagy a magyar nemzet részei? Jó, hogy elvégeztem ezt az adatfelvételt, mert lehet rá építeni. Most kezdek a doktori disszertációmon dolgozni, ha sikerül támogatást szereznem, még nagyobb mintát szeretnék alapul venni, akár ezer főn felülit, habár a vajdasági magyarság számához viszonyítva az ötszáz már reprezentatívnak számít.

* Térjünk egy kicsit vissza arra, hogy kik vagyunk mi. Magyarok vagy vajdasági magyarok?

— Én azt mondom, hogy a magyar nemzet egységes. A vajdaságiasságot ugyanúgy kreált dolognak tartom, mint a valamikori jugoszlávságot. Tőlünk kulturálisan és történelmileg is idegen, valamikor az 1840-es években a szerbek használták először. Sokszor összemossuk a Délvidékkel, pedig sem területi, sem politikai értelemben a kettő nem fedi egymást. Ami sokkal közelebb állna hozzánk, az Bácska és Bánát, vagyis a bácskaiság és a bánátiság, de ezeknek a használatáról mi magunk mondunk le, pedig történelmileg ennek van a legnagyobb hagyománya. Vajdaság nem több mint egy földrajzi egység, és annak, hogy vajdasági magyar, nem kellene szellemi töltetet adni, hiszen már ezer éve a magyar nemzet részei vagyunk, és nyilván így lesz ez még nagyon sokáig.

* A Vajdaságban élő magyarok miért tartják nagyon fontosnak, hogy kettős állampolgárok legyenek?

— Erre a kérdésre a leggyakorlatiasabb válasz az lehetne, hogy mi még nem vagyunk az Európai Unió tagjai. Viszont a kutatásaim során az is kiderült, hogy a biztonság is nagyon jelentős motiváció. Milyen jó lett volna, ha már húsz-huszonöt évvel ezelőtt, a délszláv háborúk idején az emberek zsebében ott van a magyar útlevél! Nem kellett volna sokaknak, hatalmas kockázatot vállalva, a zöldhatáron át elszökniük a szülőföldjükről.

* Én úgy gondolom, hogy a biztonsági tényező továbbra sem elhanyagolható, különösen nekünk, akik itt éltük át az elmúlt évtizedeket. Hogyan látja, azokat, akik most veszik fel a magyar állampolgárságot, már szinte kizárólag gazdasági okok motiválják?

— Nem hiszem. Persze van egy réteg, mely azt állítja, a magyar kormány és Orbán Viktor bűne, hogy ennyi vajdasági magyar hagyta el a hazáját. De nézzük meg, hány angol él Amerikában, hány lengyel Németországban és Nagy-Britanniában, illetve hány magyarországi állampolgár dolgozik Nyugat-Európában. Hiszen akár azt is mondhatnánk, hogy maga az EU a bűnbak, mert megnyitotta a határokat. Éppen ezért lesz jó, ha újravizsgáljuk ezt a kérdést, mert engem is érdekel, hogy az érzelmi motiváció átalakul-e gazdaságivá, és ha igen, milyen mértékben. A magyar kormány a gazdaságfejlesztési stratégiával olyan légkört próbál teremteni a határon túl, amely újra vonzóvá és élhetővé teszi a régiót. Észak-Bácskából sokan napi ingázással dolgoznak Szeged környékén, vagy például Óbecséről többen elmentek Kistelekre, négy napon át tizenkét órás műszakot vállalnak, majd három napot itthon töltenek a családdal. Emellett idehaza is vannak új munkalehetőségek. Persze az sem ördögtől való, ha valaki elmegy egy időre, én is az EU-ban tanultam, aztán hazajöttem. Most tervezünk egy akciót: a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek ad csomagokat egy olyan óbecsei magyar vállalkozó, aki húsz évig Magyarországon élt, majd visszatért. Három évvel ezelőtt hét munkással indította be a termelést, mára ötven embert foglalkoztat.

* Vannak jóslatok, hogy az asszimiláció, a népszaporulat csökkenése és a kivándorlás miatt néhány évtized múlva itt már nem lesz magyar. Ön hogyan vélekedik erről?

— Én hívő ember vagyok, és azt mondom, csak a Jóisten tudja, milyen tervei vannak velünk. Ha azonban visszatekintünk mintegy száz évet, azt látjuk, hogy Trianon hatalmas gazdasági és társadalmi veszteség volt az egész nemzetnek. És micsoda érvágást okozott a második világháború, illetve nekünk 1944/1945, aztán a kommunizmus, majd a ’90-es évek! De ennek ellenére még mindig itt vagyunk. Mindezeket figyelembe véve kijelenthetjük, hogy ez egy életképes közösség. A jelenlegi magyar kormány szerencsére nemzetben gondolkodik, és nem határokban. Van jó belföldi családtámogatási politikája, melynek már érezhetőek az eredményei, januártól pedig a határon túlra is ki lesz terjesztve. Ilyen anyaországgal van jövőnk, de persze el kell múlnia egy bizonyos időnek, meg a fejekben is rendet kell tenni, mert a nyugati trendek, például a szingliség és hasonlók, hozzánk is begyűrűznek. A kutatások még mindig azt mutatják, hogy a fiatal házaspárok nem utasítják el a harmadik gyermek gondolatát. Családcentrikus, családszerető nemzet vagyunk, meg kell teremteni a lehetőségét, hogy az első és a második után a harmadik, sőt, a negyedik gyermek is megszülessen.

* Az ön szavaiból is kitűnik, hogy sok minden az anyaországtól függ. De mi történik akkor, ha a jövő évi választás olyan eredményt hoz, amelynek következményeként a vajdasági magyarság magára marad?

— Valóban igaz, hogy jelenleg a legnagyobb sikereket az anyaországi támogatással tudtuk elérni. Maga a házelnök, Kövér László mondta egy korábbi interjúban, hogy politikai értelemben az az egyik legnagyobb gond, hogy Magyarországon nincs nemzeti baloldal. Én is azt mondom, hogy aki megteremti a nemzet egységét, és akire nekünk szükségünk van, az a Fidesz—KDNP-pártszövetség, hiszen a mostani magyarországi ellenzékre egy pillanatra sem merném rábízni az ország, de főleg a nemzet jövőjét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Játékos múzeumigazgató
Interjú
A címerek doktora
Interjú
Facebook

Támogatóink