A kádármester

A kádármester

A jó bornak nem kell cégér. Ez a mondás igaz a kádárokra is, hiszen egy jó mester mindig is keresett volt tájainkon.

Évtizedekkel ezelőtt sokkal nagyobb volt az igény a fából készült hordók és egyéb tárgyak iránt, ma már viszont a kínálat gyakran felülmúlja a vásárlóerőt.

A szenttamási Horváth József édesapja és apai nagyapja is ezzel a mesterséggel kereste kenyerét. A szakma tehát apáról fiúra szállt.

— Örököltem ezt a hivatást. A műhelyt — mely egyetlen napra sem zárta be kapuit — apai nagyapám nyitotta még 1919-ben. Ő Budafokon tanulta a szakmát, majd besorozták az Osztrák—Magyar Monarchia hadseregébe. Az olasz harctéren megsérült a lába, leszerelt, és hazaérkezése után megnyitotta a még ma is működő műhelyt, melyet édesapám 1952-ben vett át, 1977-ig vezetett, majd nyugdíjba vonulása után automatikusan én lettem az örökös. Beleszülettem ebbe a szakmába. Az iskolából hazaérkezve azonnal kiparancsoltak a műhelybe forgácsot takarítani. Édesapám nem engedte, hogy az utcán játsszak a többi gyerekkel, mialatt ők dolgoznak. Nem sajnálom, hogy így történt, de az biztos, hogy többet voltam a műhelyben, mint a játszótéren. Akkoriban rengeteg hordót és kádat készítettünk bornak, pálinkának, savanyú káposztának, virágoknak. Volt, amikor hatan dolgoztunk a műhelyben, és nem tudtunk annyi terméket készíteni, amennyit ne lehetett volna eladni. Most a fordítottját éljük: nem tudjuk eladni azt, amit készítünk — mondta a hatvanhat éves Horváth mester.

Az általános iskola befejezése után Szabadkán az építészetben helyezkedett el. Egy idő után azonban úgy gondolta, nem lesz más munkása, inkább saját magának dolgozik. Döntését nem bánta meg. Igaz, hogy reggeltől estig keményen kellett dolgozni, de a szakmából jól meg lehetett élni. Szinte minden hónapban 1-jétől 10-éig vásárokon, piacokon árulták a portékát, nemcsak Vajdaságban és Szerbiában, hanem a mostani Horvátország területén is: Đakovón, Eszéken. A ’60-as évek kezdetéig a legnagyobb igény a káposztának való hordók iránt nyilvánult meg, Baranyában és Szlavóniában pedig a bor és a pálinka tárolására alkalmas hordókat keresték leginkább. Itthon a legtöbb vevő a Tarcal-hegység környékéről érkezett Horváthék műhelyébe. Ekkor gyorsan fogytak a 200 és az 500 literes, bornak és pálinkának való hordók, sőt gyakran az 1000 literes hordó és a 2000 literes kád is gazdára talált. A munkások nem sorozatgyártásra, hanem darabszámra dolgoztak. Egy-egy alkalmazott nemcsak egy munkafolyamathoz értett, hanem az első lépésektől az utolsóig a hordókészítés minden fázisát ismerte. A ’70-es esztendőkben évente kétezer hordó is elkelt. A kereslet csökkenése a ’90-es évektől tapasztalható. A piac beszűkült, a nép elszegényedett, tehát a kádárnak is kevesebb lett a munkája. A mester hét éve nyugdíjas, de a műhelyt továbbra is fenntartja.

— Vásárok helyett különféle rendezvényekre járok. Termékeimből kirakok valamennyit abban a reményben, hogy a portéka vevőre talál. Néha többet, máskor kevesebbet adok el, viszont két-háromszáz névjegykártya szinte mindig elfogy. Ha ebből négy-öt vásárló felkeres, akkor már elégedett vagyok. Attól függetlenül, hogy az utóbbi években megjelentek a műanyagból és rozsdamentes acélból készült tartályok, mégis inkább a tölgyfából, eperfából és akácból készült boroshordók iránt van kereslet. Van olyan bor, amelynek fahordóban kell állnia két-három, de akár öt évig is. A borászatokat népszerűsítő reklámokon sohasem műanyagból, hanem fából készült hordók szerepelnek. Ez nem véletlen, hiszen fahordóban igazán jó minőségű a bor. A raktárban száz különböző nagyságú hordó foglal helyet, de rendelésre is dolgozom. Az utóbbi időben tíz-egynéhány jakuzzit is kértek tőlem, ezenkívül készítettem már nagy szökőkutakat, egy sörgyár számára pedig egy két méter magas korsót gyártottam, mely azt a látszatot kelti, mintha sör habozna belőle. Raktárra csak hagyományos termékeket készítek, melyekről úgy gondolom, hogy néhány év alatt elfogynak — mondta.

A kádármesterséget csakis hosszú távon érdemes művelni, mivel igazán jó minőségű hordók csak abból az anyagból készülhetnek, amely egy teljes évig, télen-nyáron száradt. Horváth mester termékei nemcsak a volt Jugoszlávia tagköztársaságaiba, hanem még az óceánon túlra, az Egyesült Államokba, Brazíliába és Ausztráliába is eljutottak. A szenttamási műhelyen kívül a vevők jelenleg Szabadkán és Ürögön is vásárolhatnak a kádármester termékeiből. Az ár változó: 100-150 literes hordó esetében egy liter 1 euró, viszont a térfogat csökkenésével a literenkénti ár növekszik, így például egy 5 literes hordó ára 40 euró.

— Ha most kezdhetném újra, akkor lehet, hogy nem ezzel foglalkoznék. De régen más volt a világ, így semmit sem bánok. Sokan kérdezik, miért dolgozom. Van harminc hold földem, melyet bérbe adtam, de naponta bejárok a műhelybe, mert megszoktam a munkát. Fejleszteni nem szeretnék, azzal dolgozom, amim van. A fiam belekóstolt a szakmába, szépen is boldogult. Végül nem ezt választotta, de én nem is erőltettem. Ha tovább szeretné vinni a műhelyt, akkor még több gépet kellene vásárolni, a hordókon kívül pedig létrákat, asztalokat, székeket, ajtókat is kellene készíteni. A hordógyártás önmagában ma már nem elegendő — mondta Horváth József.

Élete során rengeteg köszönőlevelet vehetett át különféle rendezvényeken, de a legnagyobb elismerés számára mégiscsak a sok elégedett vásárló, aki időről időre még mindig felkeresi a hamarosan százéves műhely tulajdonosát.


Szabó Attila felvételei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Minden út Pacsérra vezet
Riport
Öntsünk tiszta szódát a pohárba!
Riport
Facebook

Támogatóink