Történetének kezdete a XV—XVI. század fordulójára tehető, ekkor jelentek meg ugyanis az első, teljes évre szóló naptárak. Ezek később számos információval, elsősorban a mindennapi élethez kapcsolódó hasznos tanácsokkal bővültek. A naptárkönyvek virágkorának a XIX. század végét tekintjük, amikor már külön szerkesztettek kiadványokat a hölgyeknek, a családnak, a gyerekeknek, a vallási felekezeteknek, a különféle szakmáknak is.

Az első magyar naptár — valószínűleg lengyel minta alapján — Krakkóban látott napvilágot 1538-ban, és a történetíró Székely István készítette. A Magyarországon nyomtatott, egy évre szóló kalendárium ma ismert legrégebbi példánya Kolozsváron jelent meg 1573-ban.

A régi évkönyvek végigkísérték a természetközelben élő emberek jeles napjait, ősi ünnepeit, legfontosabb tevékenységeit, foglalkoztak a csillagok állásával, meteorológiai ismeretekkel, jóslatokkal, erkölcsi tanításokkal. Akkoriban ugyanis a csillagok és a bolygók járásától függött, mikor alkalmas az idő a tyúk elültetésére, halászatra, vadászatra, hajvágásra, egérirtásra stb.

Ha nem is teljesen azonos, de mindenképpen ehhez hasonló elveket követünk mi is, amikor évről évre megtervezzük a Vajdasági Magyar Kalendáriumot. Ezen a héten immár a huszadik „okos könyvünket” vásárolhatják meg olvasóink. Az összeállításához most is azzal a céllal fogtunk hozzá, hogy a családok egész évben érdeklődéssel forgathassák.

Tudjuk, hogy azokhoz az ismeretekhez, amelyek miatt egykor oly népszerűek voltak a naptárak, manapság már sokkal egyszerűbben hozzá lehet jutni a világhálón, de bízunk benne, hogy még sokan szeretik és becsülik a hagyományos értékeket.

Korábban is szokás volt, hogy az évkönyv végére üres lapokat iktattak be, és ettől mi sem térünk el. Kívánjuk, hogy ezekre az oldalakra ne az adósságaikat jegyezzék fel, hanem az örömteli eseményeket, melyekből a következő évben remélhetőleg annyi lesz, hogy kevésnek bizonyul a hely.

Az alábbi képre kattintva olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Lívia