home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A homoki krumpli az igazi!
Tóth Tibor
2018.11.16.
LXXIII. évf. 45. szám
A homoki krumpli az igazi!

Mint ismeretes, almából bőven termett az idén, az értékesítés azonban nagy nehézségekbe ütközik. A krumplitermelők is szép hozamokkal dicsekedhetnek, de az almával ellentétben a megfelelő minőségű termést egyelőre el lehet adni.

A királyhalmi Túri Tibor 1988 óta termel krumplit. Ottjártunkkor a szedőgép meghibásodása miatt nem a földeken, hanem a gazda udvarában folyt a munka, ahol a munkások az idei termést válogatták. A raktárban több méter magasan, úgynevezett bokszpalettákban áll az értékesítésre váró burgonya.

— 50 holdon termelünk krumplit. Az első vetéssel elégedettek lehetünk, viszont a másodvetés lehetett volna jobb is. Február végén, március elején vetettük el a magkrumplit, fátyolfóliával letakartuk, és május közepén már újkrumplit kínáltunk a vásárlóknak. A másodvetés szedése most van folyamatban. A növény 25 fok felett nem fejlődik, az utóbbi időben pedig több alkalommal is e fölé az érték fölé kúszott a hőmérő higanyszála. Sokat öntöztünk, de a másodvetés mégsem úgy sikerült, ahogyan kellett volna, nem voltak meg a feltételek a krumpli fejlődésére. Holdanként 8-10 tonnás hozamról beszélhetünk, az első osztályú termés ára pedig nagyban 35-40 dinár körül mozog.

A legnagyobb gond a vásárlóerő csökkenése, emellett egyre nehezebb megfelelő munkaerőt találni a termés betakarításához, válogatásához.

— Hat kiváló munkásom a jobb élet reményében külföldre vándorolt. A gazdaságot feleségemmel ketten vezetjük. Egyik fiam befejezte a mezőgazdasági egyetemet Hódmezővásárhelyen, most mesterfokozatra iratkozik. Nagyon nehéz minőségi munkaerőt találni, lassan már nem marad senki, aki dolgozzon.


Krumpliválogatás Túriéknál

Túriék állandó jelleggel vannak jelen a belgrádi nagybani piacon, ahol az első osztályú termés talál gazdára, a másodosztályúval pedig különféle intézményeket látnak el.

— Több vállalat csúsztatott fizetéssel vagy egyáltalán nem fizet. Kellemetlen, hogy néha a saját pénzünkért kell könyörögnünk. Állandóan az orosz piacban bízunk, de úgy tűnik, nem kell neki az újkrumpli. Egyre inkább termelő országgá szeretne válni, így azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy ezt a piacot hamarosan elveszítjük. Akkor pedig új után kell néznünk. A megfelelő szervek sem védik az érdekeinket, szinte teljesen magunkra vagyunk hagyva. A termelőknek társulniuk kellene, de a gyakorlatban ez sehogy sem működik. Az Európai Unió érinthetetlennek tűnik, Bosznia-Hercegovina és Montenegró viszont a nyáron érdeklődést mutatott a vajdasági krumpli iránt. Ők a nagyobb terméshozamú fehér krumplit keresik, nálunk viszont főleg pirosat termelnek a gazdák, hiszen Szerbiában jobbára ezt fogyasztják az emberek. A belgrádi piacon igen keresett a nagyon finom szabadkai homoki krumpli.

A gazda elmondása szerint noha krumpliból túltermelés áll fenn, termesztése egyelőre kifizetődő.

 

A földnek meg kell adni, ami jár

A fiatal munkaerő hiányát említette meg beszélgetésünk elején Valkovics Gábor horgosi termelő, akit éppen tárcsázás közben értem utol. Jelenleg 10 ötven és hetven év közötti munkást foglalkoztat, ők a munkájukért 220 dináros órabért kapnak. A gazdaságban a legaktuálisabb munka a káposztaszedés, a termést a martonosi Telek Paprikának adják át, mellyel már nyolc éve együttműködik a gazda. Nagyon elégedett a felvásárlóval, hiszen bármikor számíthat rá, emellett a kifizetés is zökkenőmentes.

— Harminc hektár területen termelek, ami elég is, nem kellene egy négyzetméterrel sem több. A földek szinte minden időnket elveszik, a fáradtságot azonban nem szabad ismernünk, hiszen a nap 24 órájában készenlétben kell állnunk. Ezt csak az csinálhatja, aki hozzánk hasonlóan él-hal a mezőgazdaságért. Földjeink több mint felét évente két alkalommal vetjük be. Például arra a területre, amelyen spenótot termelünk, május közepe után káposzta, karfiol, karalábé vagy kukorica kerül. Az idei legjobb tengerimet éppen a spenót után takaríthattam be, hiszen azon a területen holdanként 72 mázsa morzsolt kukorica termett. Igyekszem kiváló kondícióban tartani a földet. Ahogy kijön belőle a karalábé, a leszaggatott leveleket azonnal dolgozom vissza, a kukorica szedése után pedig rögtön tárcsázom a talajt. Télig még több alkalommal „megmozgatom”, hiszen a szellőztetés nagyon jót tesz neki.


Valkovics Gábor

Valkovics gazda területeinek jó részét barna homok teszi ki, emellett pedig partföldjei és rétiföldjei is vannak, melyeken többféle növényt termeszt. A kaporral bevetett terület nagysága 10-15 hold körüli, borsót 10 holdon, spenótot és káposztát 8-8 holdon, karfiolt és brokkolit 6-6 holdon, karalábét és magkrumplit 2-2 holdon termeszt. A spenótot, kaprot és káposztát a Telek Paprikának, a karalábét, a karfiolt, a brokkolit és a borsót pedig a horgosi hűtőháznak adja át.

— Amíg édesapám élt, 20-30 holdat vetettünk be burgonyával. Az egyik évben 2 holdon magkrumplit termelek, a másik évben 5 holdon ennivaló burgonyát, majd a harmadik évben újra magkrumpli kerül sorra. A termés már előre el van adva. Az idén nem jártam túl jól, mivel 30 dinárt kaptam érte, holott most már 50 dinárért értékesítik a gazdák. A borsót kiváló előveteményként tartjuk számon. Nekem 5-7 tonna termett belőle hektáronként, és 20 eurócentet kapok érte. Nagyon hálás kultúra, hiszen jövedelmező, május közepén leszedjük, és bármi ültethető a helyére. A palántákat is mi neveljük, az idén félmillió káposzta-, karfiol-, karalábé- és brokkolimagot ültettünk. A földet legalább öt alkalommal kell megművelni, mire belekerül a palánta vagy a mag, majd még ugyanennyi művelet következik addig, amíg a mag ki nem bújik a földből. Erre mind szükség van, ellenkező esetben a kelés 50-60%-os, és ma már ez nem jövedelmező.

A kultúrák minőségével és hozamával nagyjából elégedett a gazda, habár a nyári csapadék nem minden esetben tett jót a termésnek. A káposzta- és a karfiolpalántát ötször teljesen ellepte a víz, viszont tizenkilenc pótkocsi brokkolit be tudott vinni a hűtőházba.

— A legjobban a tengeri termett, holdanként 72 mázsa morzsolt kukoricát takarítottam be. A napraforgót fejesedéskor és virágzáskor is megverte a jég, így átlagos, hektáronkénti 30 mázsás hozamról beszélhetünk. A borsót megfogta a meleg, 25 fok felett egész egyszerűen elszórja a virágját. Általában március elején vetjük, az idén azonban az eső és a hó miatt késtünk egy hónapot. Az elején szépnek mutatkozott, viszont a meleg időjárás következtében elhullajtotta a virágait, így a szokásos 7-8 tonna helyett ezúttal 4 tonnát takaríthattunk be. Karfiolomat kitaposták a vaddisznók, a 2 holdból talán 2 mérés maradt, a karalábé jól termett, a kapor pedig 1,5 vagonos átlagot adott.

Szemlélete szerint a földnek meg kell adni azt, ami jár, kondícióban kell tartani, és megfelelően elő kell készíteni. Ebben az esetben — ha az időjárási körülmények nem „gondolják” másképp — még a jelenlegi alacsony árak ellenére is megéri mezőgazdasággal foglalkozni. Ha a földműves a termésért kapott pénzt visszaforgatja, akkor azért marad is valamennyi. Valkovics gazda a munkaeszközök megfelelő karbantartását is fontosnak tartja, véleménye szerint mindennek tipp-toppnak kell lennie, mint amikor az ember bálba indul.

Bizonyos kultúrák betakarítása még tart, de a gazda már készíti a földeket a következő évre.

— A spenótot már elvetettük, a kaprot és a borsót már előre lebeszéltük. Öt hold kukoricát vetettem, és ugyanennyi lesz búzából is. Bízunk a jövőben, hiszen még sokáig szeretnénk mezőgazdasággal foglalkozni. Nem tervezünk elmenni innen, itt képzeljük el az életünket a továbbiakban is.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..