A hazatalálás hangja

A hazatalálás hangja

Elképesztő energiákat áraszt magából, szeretnivalóan pimasz, a nagybetűs ízig-vérig nő, csintalan kislány, akinek szüntelenül csillog a szeme.

Felsorolni is nehéz lenne a rengeteg díjat, albumot, koncertet, melyet maga mögött tudhat. Palya Bea nemrég Szabadkán lépett színpadra mezítláb, lecsupaszított lélekkel, teli szívvel, és elhozta nekünk az új abumát, mely a Hazatalálok címet viseli.

* Hogyan szerez Palya Bea zenét?

— Arról tudok dalt írni, ami nagyon-nagyon mélyen érint, és van ennek egy fizikai barométere is, hiszen testérzetek követik a mély témák megjelenését. Ilyenkor elkezd valami remegni a hasamban, beindul a zsigereimben egy mozgás. Ez most már teljesen lekövethető, merthogy egy érdekes állapot társul hozzá: csak erre tudok gondolni, ezzel fekszem és ébredek, valamint nagyon keveset alszom. Másrészt mivel elváltam, ez most aktuális téma, ott van a torkomban, és tudtam, hogy gyógyulni szeretnék, ezért írtam, gondolkodtam, beszélgettem róla, illetve figyeltem, hogy mi történik bennem. Lemegyek a lelkem legmélyebb barlangjaiba, és ott találok anyagnakvalót, de ez nem csak az enyém. Olyan, mintha lenne egy közös tudattalan réteg, hiszen többen voltak szerelmesek, elváltak, tehát vannak az emberi léleknek azonos motívumai, és igyekszem olyan mélységekig lecsupaszítani a mondanivalómat, hogy oda elérjek. Talán ez a titka annak, hogy ennyien tudnak kapcsolódni a dalaimhoz. Ezután következik a mesterség oltárán való áldozás, vagyis a szavak, a ritmusok, a dallamok és a próbák. Mindezek fölött van egy számomra is titkos és misztikus része annak, hogyan jön ez az égi hívás, és hogyan hívódom ebbe újra és újra bele. Már nagyon régóta csinálom ezt, viszont még mindig elkap egy olyan érzés, mintha egy ponton valaki átvenné a hangomat, és vezetne valamerre. A csodálatos zenésztársaim is belekerülnek ebbe az örvénybe, és amit hozzátesznek, az tökéletesen emeli, erősíti azt a tartalmat, amelyet én meg szeretnék röptetni a zenével. Elég jó helyen vagyok, úgy érzem. Hihetetlenül jó ezt csinálni, felemelő az a tudat, hogy valami olyan fog születni, ami ezelőtt sosem volt. Egyszerűen transzba kerülök attól, hogy létrehozhatok valami újat.

* Van, ami ki tud billenteni egy-egy alkotói fázisból?

— Igen, és épp ezért be is vezettem néhány technikát, egyfajta zsilipelést. A próbák után például igyekszem nem rögtön hazamenni, hanem úgy megbeszélni a bébiszitterrel vagy az anyukámmal, hogy legyen még egy órám sétálni vagy fürdőt venni, mert hiába érkezem meg fizikailag, egy teljesen másik állapotban vagyok. Többször feltettem magamnak azt a kérdést, hogyan is született meg ez a tizenegy új dal, hiszen nagyon sokat voltam a gyerekeimmel. A fejemben van egy szöveg, és közben Lilike kér valamit, Pannikát pelenkázom... Megtanultam váltani, ez azonban hatalmas érzelmi energiát vesz el. Valószínűleg azt a kvalitást csiszoltam ki, hogy úgy működök, mint egy villanykapcsoló, és ha fél órám van, akkor fél óra alatt tudunk valamit létrehozni. Azt is beválltaltam, hogy most már nem vagyok 0—24 órás anya. Az is felelősség, hogy a gyerekeimet neveljem, és az is, hogy ezek a dalok megszülessenek, hiszen én ezt egy szolgálatnak fogom fel. Természetesen önkifejezés is, viszont a közönségemtől tudom, hogy ez jóval több mint az én ügyem.

* Az új albumod dalai a válás köré csoportosulnak. Mesélnél a munkafolyamatról?

— Fontos elmondani az új album kapcsán, hogy néhányan kicserélődtek a zenekarban, tehát egy kicsit más alkotógárda munkájáról van szó. Maradt Szokolay Dongó Mátyás, Gerzson János és Czirják Tamás. A gitárt cimbalom váltotta, így Lisztes Jenő került a csapatba, bár van egy másik gitárosunk is, Stummer Márton, akit hallhatott a szabadkai közönség. A bőgősünk Orbán György lett. Ők új energiát és másfajta emelkedettséget hoztak az együttesbe, és azt gondolom, hogy ha valami elfárad, akkor érdemes váltani. Az első próbáról úgy jöttem ki, mintha a föld fölött járnék. A daloknál pontosan tudtam, hogy mit akarok, és elég erős alakzatokkal érkeztem a próbákra. Az ő zeneiségük öltözteti fel azt a tartalmat, amelyet én körbejárok számukra — nem csak a dalszöveggel, hiszen mesélek is nekik. Mindig van egy pont, amikor az alkotás elkezd begyorsulni, és a végére egy olyan buborékba keveredtünk, hogy úgy érzem, ennyire mély, magával ragadó és a fájdalmat átgyémántosító albumot még nem készítettünk, mint most. Olyan hangulatban dolgoztunk, hogy még az érett zenészeim is csak néztek, hogy: úristen, lehet így felvételt készíteni?!
 


* Ez részben az újdonság varázsa miatt is lehet, nem? Mivel a pályafutásod alatt nem énekeltél ilyen konkrétan a válásról.

— Biztos, hogy ez is benne van, meg én is átalakultam ebben a folyamatban, ami egy újfajta rétegemet hozta elő. Lágyabb és nőiesebb mertem lenni alkotás közben. A kétgyerekes anyaság azt is teszi, hogy nem alszom, és ez egy egészen különleges, földöntúli lebegést hoz magával, hiszen éjjel a babámhoz kelek, nappal dolgozom, tehát eleve egy módosult tudatállapotban vagyok. Fontos az az érettség is, hogy a legtöbb dalnál tisztában voltam azzal, hogy mit akarok, és olyan zenészekkel dolgoztam, akikben mertem bízni. Fontos, hogy beszéljünk erről, ezért elindítottam egy kreatív válásfeldolgozást is, melynek során arról beszélnek az emberek, hogy az ezzel járó gyász és újraépítkezés hogyan megy végbe bennük, és hogy az alkotás hogyan segíti ezt a folyamatot.

* Melyik a legfontosabb női szereped?

— Erre nem tudok egy szóban válaszolni, mert most épp három jut eszembe: a dolgozó-alkotó, az anya, valamint a szerető. És mindhárom rendkívül fontos.

* Elképesztő energiákkal élsz. Honnan meríted őket?

— A legelső a legolcsóbb és legnyilvánvalóbb eszköz, a légzés, hiszen vele lehet minden energiát szétteríteni a testben. Ezzel pedig nagyon szoros összefüggésben áll a mozgás, ezért ha lehet, mindennap fél, de inkább egy órát tornázom. Megtanultam a gyerekekkel együtt mozogni, és ők is tudják, hogy amikor a jógamatrac lekerül a földre, akkor anya tornázik, súlyzózik, a kis angyalkák pedig nevetve bekapcsolódnak. Ebből nem engedek, mert az mindenkinek rossz, nekik is, nekem is. Mozgásfüggő vagyok, de soha rosszabb függőséget. Ezekhez társul még az egyéni idő, hogy legalább egy kávét megigyak úgy, hogy nézek egy fát.

* Mitől szomorú és mitől boldog a benned levő belső gyermek?

— Szomorú, ha otthagyják. Nagyon sokat dolgozom most ezzel a belső gyermekkel, szerepel is az új albumon egy ilyen című dal. Az segít rajta, ha körülölelik. Mostanában voltak nehezebb időszakok, és azt vizualizáltam, hogy egy fekete örvény megy befelé, húzza le, és köré képzeltem magamat, a testemet, ahogy én egy felnőttként oda tudok állni ölelni ezt a gyermeket. Nagyon nehéz, mert itt van a Palya Bea-produkció, a családom, a két kis, gyönyörű angyalkám, és most nincs olyan, hogy visszazuhanhatok valakinek a karjaiba, aki azt mondja, hogy minden rendben lesz. Ilyenfajta stabilitás most nem vesz körül, de abban sem vagyok biztos, hogy aki párkapcsolatban él, az mindenképp megkapja ezt. Nekem most magamat kell megtartanom, illetve annyira szeretnem magamat, hogy ne zuhanjak akkor se, amikor már rég zuhantam volna. Szerencsére tudok olyan emberekhez kapcsolódni, akik ha kell, segítenek, és nagyon figyelek arra, hogy ők ne a gyerekeim legyenek, mert őket nekem kell támogatnom. Velük nagyon intim és mély kapcsolatban állok, ez pedig remekül tud tölteni. Az is hatalmas erőt ad, hogy imádom a szakmámat.

* Nekem rólad mindig a tenger jut eszembe, és tudom, hogy te is nagyon kötődsz hozzá. Elvonási tüneteid szoktak lenni?

— A víz nagyon az elemem, habár a mostani borítót a tűz köré építettük föl, mivel egy válásnál elégetünk egy jövőképet, egy álmot, melyet addig dédelgettünk, és így tudunk újjászületni, „átégni” egy új életbe. A víz számomra határtalan, és már rengetegszer fel tudtam benne oldódni. Vannak elvonási tüneteim, ám gyakran hívnak külföldre, úgy érzem, kellek a világnak, és valahogy mindig van ott egy tenger, mellyel találkozni tudok.

* Erősít a tudat, hogy kellesz a világnak?

— Természetesen, viszont oda is meg kell érkezni, hogy az ember ezt elhiggye, illetve tudatosítsa magában.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pech az utolsó körben
Heti Interjúnk
A legnagyobb kincse a humora...
Heti Interjúnk
Facebook

Támogatóink