A háromezer dolláros táska

A háromezer dolláros táska

Mivel Szerbia első hölgye szereti a szép vagy inkább a márkás holmit, bizonyos sajtótermékek időről időre szívesen foglalkoznak az öltözékével. Megírták például, hogy fél évvel ezelőtt egy jótékonysági bálon tetőtől talpig Dolce & Gabbana toalettben pompázott, melynek értéke tíz és fél ezer dollár, vagyis majdnem 890 000 dinár, vagy még inkább leegyszerűsítve körülbelül húsz szerbiai átlagfizetés volt. És azt sem hallgatták el, hogy az est bevétele nem érte el ezt az összeget.

A divatház honlapja szerint a közepes méretű táska 2795, egy hasonló szoknya és cipő 1350, illetve 1195 dollárba kerül. A zakóval más a helyzet, egy régebbi kollekcióból származik ugyanis, az első ára 5246 dollár volt, ma már 1600-ért is megvásárolható.

Hacsak nem kitűnő utánzatokat visel a first lady, melyekkel még a negyedik hatalom sasszemű képviselőit is megtéveszti. Ebben az esetben természetesen nem arra gondolok, amikor a piacon a Puma helyett a Numa vagy Pmua, a Nike helyett a Nake, Naik, az Adidas helyett az Adidos, esetleg Abidas feliratú termékeket kínálják. A hamisításra mára sokkal jelentősebb iparág épült ki, ahol minden olyan, mintha eredeti volna, de mégsem az. Ráadásul ezek a másolatok nem is mondhatóak olcsónak. 

De térjünk vissza Nikolić elnök nejéhez, akinek csak az szólhat a mentségére, hogy ezt az összeállítást, legalábbis a szemfüles újságírók szerint, már többször viselte. Vagyis takarékoskodik. Persze felmerül a kérdés: az ország vezetője a maga állítólagos 150 000 dináros fizetéséből hogyan engedheti meg, hogy a felesége ilyen drága cuccokban páváskodjon? Habár őt sem kell félteni, hiszen az a kézzel készített, elegáns cipő, amelyben Putyin elnököt várta, 200 euróba került. Egyébként a JAG Club családi manufaktúrának, ahonnan a kérdéses lábbeli származik, vannak sokkal drágább, akár 1000 eurós modelljei is, és a vásárlóik közé tartozik Károly herceg, Donald Trump üzletember és Abdullah szaúdi király.     

A fentieken még ki sem szörnyülködhettük magunkat, amikor már arról értesültünk, hogy Dragica asszony New York-i látogatása során elcsábult az olasz termékektől, nemrégiben ugyanis egy Michael Kors márkájú táskával mutatkozott, mely mindössze 358 dollárt, vagyis nem egészen 35 000 dinárt kóstál. Vagy lelkiismeret-furdalása támadt a felesleges költekezéstől, vagy úgy gondolta, ami jó Michelle Obamának, az neki is megfelel. 

Hogy mindezt önöknek miért kellett végigolvasniuk? Mert egyre gyakoribb téma a közszférában dolgozók fizetéscsökkentése, ami miatt — gondoljunk csak a sztrájkokra — szinte már tapintható az elégedetlenség. Miközben a kisemberek a maguk három-, négy-, esetleg ötezer dinárját siratják, melyet az állam majd havonta kivesz a zsebükből, és nem hiszik, hogy az ország ezzel megmenthető a pénzügyi összeomlástól, addig azok, akiknek példát kellene mutatniuk, két kézzel, számolatlanul szórják a pénzt. Ruhákra, drága utazásokra, vacsorákra... És azokat még nem is említettem, akik az állami kasszából 450-500 000 dinárhoz jutnak havonta. Nos, ha nekem is ekkora fizetésem volna, isten bizony nem bánnám, ha levonnának belőle 45-50 000 dinárt. 

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ikaría
Heti Jegyzet
Kezdjük az alapoknál!
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink