A szabadkai Jenei Anita a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának pedagógia szakán szerzett oklevelet. Altételnek a földrajzot választotta, mert ez az a tárgy, amely mindig is érdekelte. Most, friss oklevéllel a kezében máris külföldre készül. Bécsben kíván munkát vállalni, és új életet kezdeni...
— Nagyon szeretem a gyerekeket, örülök, ha velük lehetek, ha segíthetek nekik, hiszen átérzem a gondjaikat — mondja a nagyon kedves, mindig mosolygó Anita. — Nekem az iskoláztatásom során sajnos folyamatosan nehézséget okozott a szerb nyelv, ezért nem is volt kérdés számomra, hogy hol tanulok tovább. Magyarországon sokkal jobbak a továbbtanulási feltételek, magasabb az oktatás színvonala, és nem utolsósorban az ott szerzett tudás is jobban el van ismerve. Egy olyan rangos egyetemen, mint amilyen a szegedi, itthon nem tanulhattam volna, ezért Szerbiában nem is próbáltam bejutni egyetlen felsőoktatási intézménybe sem. Így utólag nagyon büszke vagyok magamra, hiszen ha már egy magyarországi egyetemre bejutottam, akkor ez itt is sikerült volna.
Anita és nővére nagyon korán édesapa nélkül maradt. Édesanyjuk egyedül, önerőből nevelte és iskoláztatta őket. A fiatal lány itthon is tanulhatott volna pedagógia szakon, de — meglátása szerint — az oktatás színvonala itt jóval alacsonyabb, mint odaát.
— Mindig is kalandvágyó voltam. A mostani tervem például az, hogy Bécsbe költözöm. Munkám még nincs, de bízom magamban és a sikerben. Tanulmányaimat azonban Magyarországon még nem fejeztem be, szeretnék ugyanis beiratkozni a mesterképzésre, de erre majd csak februárban kerülhet sor. Győrben tanulok majd tovább mint humánerőforrás-fejlesztő. Szerbiába már csak látogatóba szeretnék jönni, mert úgy látom, itt ránk, pályakezdő fiatalokra nem vár fényes jövő. Elvégeztem a Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola közgazdász-technikusi szakát, de munkát nem találtam. Noha a terveim között első helyen a továbbtanulás szerepelt, mégis szerencsét próbáltam, hátha középiskolai oklevéllel is el tudok helyezkedni. Nem sikerült. Így volna ez most is függetlenül attól, hogy már egyetemi oklevelem van. Nagyon sok ismerősömtől hallom, hogy külföldön képzeli el a jövőjét, hiszen itthon semmi jóval nem biztatják őket. Tudom, hogy hálátlannak tűnök, hiszen itt születtem, itt nőttem fel, itt jártam iskolába — de nekem az a legfontosabb, hogy megalapozzam a jövőmet. Ha itt maradok, elvesztem. És mivel egy életem van, megpróbálok ott érvényesülni, ahol megbecsülik és lehetőleg meg is fizetik a munkámat — zárta a beszélgetést Jenei Anita.
Sajnos általános jelenség, hogy a vajdasági magyar fiatalok közül sokan külföldön tanulnak tovább. Ez azonban azzal a veszéllyel jár, hogy haza, a szülőföldjükre már csak látogatóba jönnek, hiszen a legtöbben a megszerzett külföldi oklevéllel munkát is a határon túl vállalnak. Én megértem őket, de még mindig úgy vélem, hogy az itthon megszerzett diploma is van legalább annyira értékes, mint az anyaországi (ha nem értékesebb, mivel a szerb nyelvet másutt idegen nyelvként ismerik el!), ezért arra ösztönzöm a fiatalokat, hogy itthon próbáljanak meg tovább tanulni, és ha másképp nem megy, később akárhol érvényesülhetnek még a nagyvilágban.
